Írta: egy dominikánus szerzetes

„Ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.” (Mt 5,20)

Urunk minden szavával arra tanít bennünket, hogyan jussunk be a mennyek országába. Az egyik lecke, amit gyakran tanít nekünk, hogy külső igazvoltunk nem lesz elegendő szívbéli megtérés nélkül. Húsvét reggelén Szent Mária Magdolna összetévesztette Őt a kertésszel. Nem tévedett olyan nagyot: Ő a lélek kertésze, és nemcsak ettől vagy attól a rossz cselekedettől akar megszabadítani bennünket, hanem ki akarja irtani a gonosz szenvedélyeket, amelyek mélyen belénk verték gyökereiket. Ma a harag szenvedélyén van a sor.

A sivatagi atyák életében találkozhatunk egy fiatal szerzetes történetével, aki úgy tűnt, hogy nagy előrelépést tett a szerzetesi életben. Sok órát töltött imádságban, minden böjtöt nagyon szigorúan betartott, és soha nem aludt el, amikor az éjszaka közepén fel kellett kelnie. Egyetlen problémát tapasztalt a kolostorban: a többi szerzetes hibái gyakran felbosszantották. Mindannyiukat nagyon tökéletlennek találta: némelyikük neveletlen volt, mások ostobák, megint másokból hiányzott az odaadás. Gyakran annyira feldühítették, hogy úgy vélte, már saját lelki élete is veszélyben van. Így ez a fiatal szerzetes végül elment az apátjához, és miután elmagyarázta neki a problémát, engedélyt kért, hogy elmenjen és remeteként egy barlangban élhessen, néhány mérföldre a kolostortól, ahol nyugalomban lehet; az apát pedig megadta neki az engedélyt.

Másnap korán reggel elindult a barlangba, és a napot egyedül töltötte, imádkozott, olvasott és kosarat font, amit akkoriban a szerzetesek gyakran végeztek. Boldognak érezte magát, hogy megszabadulhatott a többi szerzetes ostobasága által okozott gondoktól. A nap kilencedik órájában elkezdte elkészíteni az ételt. Egy vízzel teli cserépedényt tett a tűzre, de amikor a víz forrni kezdett, az edény leesett az állványról. Ezért felvette, újra megtöltötte vízzel, és visszatette az állványra. Kicsivel később, amikor a benne lévő víz egyre melegebb lett, a fazék ismét leesett, és ismét visszatette. Aztán néhány pillanattal később, amikor a víz ismét forrni kezdett, harmadszor is leesett. A szerzetes felkapta, felkiáltott: ,,Ó, te ostoba fazék”, és a barlang falához vágta. És ahogy az sok darabra tört, a szerzetes észbe kapott.  Hirtelen felismerte, hogy a gonoszság, ami a kolostorban annyira feldühítette, mindvégig benne volt, és nem a többiekben. Ahogy leszállt az éj, hazatért, és az apát, aki már várta őt, visszafogadta.

Ahogy ez a történet is mutatja, a harag gyakran a büszkeségből, vagyis a saját kiválóságérzet rendezetlen vágyából fakad. Az ifjú szerzetes arra vágyott, hogy sikeres legyen a lelki életben, ezért haragudott mindarra, ami megnehezítette az útját. Ezért tanít Urunk minket a haragról, amely gyakran a büszkeség jele, és a büszke ember nem juthat be a mennyek országába.

Figyeljük meg, hogy a harag három szintjéről beszél. Először is, van egy tisztán belső harag. „Aki haragszik testvérére, az ítéletet von magára”. Az illető neheztel a testvérére, de érzéseit sikerül megtartania magának. De ettől még ki van téve az ítéletnek. Talán amikor eljön az ítélet ideje, látni fogjuk, hogy milyen gyakran voltak indokolatlanok a haragos érzelmeink: például milyen gyakran haragudtunk másokra olyan dolgokért, amelyekért mi magunk mentegetőztünk, amikor mi magunk követtük el őket.

A harag második szintje az, amikor kifelé nyilvánul meg, valamilyen dühkitörésben embertársunk felé.

„Aki azt mondja testvérének: Te esztelen!, méltó a főtanács ítéletére”. Mit jelent ez? A raca egy arámi szó, amely felháborodást fejez ki. A tanács azonban Krisztus hallgatói számára a Szanhedrint, a zsidók legfelsőbb törvényszékét jelentette. A Szanhedrin bíróság elé állította volna az embereket a türelmetlenség megnyilvánulásáért? Ez nem tűnik valószínűnek. Nem, Krisztus még mindig az isteni ítéletről beszél, a halál után vagy az utolsó napon. Ahogy a zsidók főpapja Jeruzsálemben a legfőbb ügyeket tárgyalta, a Szanhedrin 72 vénjeinek társaságában, hasonlóképpen Szent Júdásnál is azt olvassuk, hogy a mi Urunk a világ végén szentjeivel együtt eljön ítéletet tartani. És ha testvéri szeretetet tanúsítottunk felebarátunk iránt, amikor elviseltük hibáit, akkor nem esünk ítélet alá, mivel Krisztus és a szentek kegyelmét élvezzük. Más szóval, ha azt akarjuk, hogy a szentek közbenjárjanak értünk ítéletünkkor, akkor legyünk türelmesek gyarló embertársainkkal.

A harag harmadik szintje pedig a legrosszabb: egészen átcsap a gyűlöletbe és abba a teljesen tudatos kívánságba, hogy valami rossz történjen a felebarátunkkal. Ez halálos bűn, mivel az embert „a pokol tüzének veszélyébe sodorja”.

Itt azonban egyesek ellenkezhetnének. Azt mondhatnák, hogy a harag nem mindig rossz, hiszen az evangélium Krisztusról is leírja, hogy néha haragudott. Amikor szombaton meggyógyítja a bénát, Szent Márknál azt olvassuk, hogy „haraggal nézett körül rájuk, mert elszomorodott szívük vaksága miatt”. De tudnunk kell, hogy ez a harag más természetű volt, mint a mi haragunk. Emberi gyengeségünk miatt mi átéljük a haragot: ez hajlamos legyőzni értelmünket és eltorzítani ítélőképességünket. Ez a gyengeség egy formája, amely által elveszítjük önuralmunkat. Ezért szokta Bosco Szent János azt mondani lelki fiainak, hogy ha valaha is meg kell büntetniük egy tanulót az osztályukban, ezt ne akkor tegyék, amikor dühösek, különben túlságosan megbüntetik. Ezzel szemben Urunkon nem vett erőt a harag. Őbenne ez nem olyan szenvedély volt, amely azzal fenyegetett, hogy megzavarja az ítélőképességét: ez egy tökéletesen tiszta és szent válasz volt a valódi gonoszságra.

Tehát önmagában a harag nem gonosz érzés. Viszont ez egy olyan eszköz, amelyet egyetlen bukott ember sem használhat anélkül, hogy valamilyen módon ne sérülne meg. Ezért van az, hogy bár nem feltétlenül vétkezünk ezzel az érzéssel, mégsem szabad soha hagyni, hogy áthasson bennünket. Ebben az értelemben írja Szent Jakab: „Mert haragjában az ember nem azt teszi, ami az Isten előtt igazságos”.

Urunk, aki jobban ismer minket, mint mi önmagunkat, látja, hogy a harag az egyik legfőbb akadálya annak, hogy bejussunk Atyja országába. Ezért mondja: „Tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű”. A szelídség képes meggyógyítani a harag gyengeségét. Jézus Szent Szívének hónapjában kérjük Tőle: „Szelíd és alázatos szívű Jézus, alakítsd szívünket a Te Szent Szívedhez hasonlóvá!”

Fordította: E. Cs.

Forrás angol nyelven

Létrehozva 2023. július 4.