“Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz” (Mt 13,31)
A szentírásmagyarázók azt mondják nekünk a mustármag hasonlatáról, hogy eredetileg kontraszthasonlat volt, válaszul a tanítványok nyugtalankodására a Jézus igehirdetésében kezdődő Isten Országának szegényes megjelenése miatt:
Bízzanak a mustármagban, a remény titkában, amely éppen ezt a földileg oly szegényes kezdetet árnyékolja be.

Az evangélumok áthagyományozásában már – úgy érezzük – benne cseng egy másik hang is:
A tanítványok megélhették az elhalt búzamag feltámadását, és szemük láttára kezdett a szegényes magból a keresztény misszió mozgalmában eröteljes fa sarjadni, amely már az egész földre kiterjesztette ágait. Igy kapcsolódott a példabeszédhez egy majdnem triumfális mozzanat, a megtapasztalás bizonyosságából fakadó öröm.

Mi ma sokkal inkább megint a kérdezők és nyugtalankodók oldalán állunk. Jézus felelete nem nagyon fér a fejünkbe. Igaz, a mustármagból kinőtt fa még itt áll, de úgy tűnik, ősziesen fáradt és lombtalan. Lassan, de biztosan mintha kiszáradna. Az ég madarai eltűnnek róla, illetőleg inkább mindenféle fura madár ver rajta kisérteties fészket, úgyhogy szinte félelmetessé válik. Feltámad az aggodalom: úgy látszik, ennek a fának sincs különb sorsa, mint annyi másnak, amely a történelem folyamán felnőtt és újból kiszáradt.

Ez sem az örökkévalóság ültetvénye, hanem megvan a maga ideje, – egykor fiatalos erővel a magasba nyúlt, égnek emelkedett, most pedig itt az elszáradás, a búcsú őszi órája. A fa itt áll, de nem látszik rajta a jövő igérete. Reménytelen. A példázat tehát a másik oldalról megint érvényét veszti? Vagy ahhoz, hogy megértsük, inkább vissza kell térnünk a kezdethez?

Jézusnál a hangsúly nem a fán, hanem a mustármagon van, amely minden jelentéktelenségében is a reményt képviseli. A valóságban az Egyház mindig mustármag marad. Számára egyszerre van nagypéntek, húsvét és pünkösd (H.U. von Balthasar). Nem olyan, mint a növény, amelynek a mag csak a csírája. Neki a Kereszt nem távoli kezdet, hanem állandó jelenlét. Mindig újból átéli a nagypénteket, mint ahogy mindig újból átélheti a húsvétot is. Az Egyház egész történelmén keresztül mustármag marad. Mindig a Szentlélek megfoghatatlan erejéből él, sohasem szervezetének időközben kifejlesztett hatalmából. Talán a mai óra áldása, hogy kényszerülünk újból felismerni ezt. Mert azt hihettük: az Egyház most már olyan hatalmas lett, hogy pusztán emberileg nézve aligha lehet kiütni nyeregből.

Most már tudjuk milyen könnyen szétfoszolhat az ilyen elképzelés. Talán kellett, hogy “sok nehézség” (1Tessz 1,6) érjen bennünket, érje az Egyházat, hogy újra megtudjuk miből él, – ma is a mustármag reményéből, nem pedig terveinek és struktúráinak erejéből.

(in: A mustármag reménye. Prugg Verlag, Eisenstadt, 1979. 12-13 p.)

Létrehozva 2023. január 6.