Dominik Chmielewski  szalézi atya második homíliája, amely a katolikus megújulás konferenciáján hangzott el (Szczecin, 2019.május 31 – június 2.). A tanítás némileg szerkesztett átirata. A szerk.

Beszéltünk Don Boscóról, mivel számomra ő egy olyan ember, aki példakép lehet a XXI. századi karizmatikus szolgálat számára. Mivel az Egyházat egy egész korszakkal megelőzte. Az, amit mondott az Egyház fejlődésével, a világiakkal, a papok és a világiak együttműködésével kapcsolatban, több évtizeddel megelőzte az egyházi gondolkozást.

Azt, amiről Don Bosco beszélt és amit a Szalézi Társaságban meg akart valósítani, együttműködve a világiakkal, csak a második vatikáni zsinat vetette fel és kezdte megvalósítani. Don Boscónak, ahogy erről már beszéltünk, ezek az ihletei mind a Szűzanyával való különleges kapcsolatából fakadtak. Őt tette a Mesternőjévé, teljesen ráhagyatkozott, Mária vezette kézen fogva, szüntelenül.

Azt mondta, hogy minden csoda, amit tesz, és hihetetlenül sokat gyógyított, halottakat támasztott fel, és mindezeket a csodákat a Szűzanya közbenjárásának tulajdonította, így vitte végbe. És megint szeretném, ha jól értenétek: természetes, hogy minden csoda forrása Jézus.

De ugyanúgy, ahogy akár itt is, ahogy itt vagyunk most ezen a fórumon, és megkérünk valakit: kérlek, imádkozz értem, a gyógyulásomért, mert beteg vagyok. Természetes, hogy amikor a közbenjáró azt mondja: „Jézus nevében megparancsolom, hogy légy egészséges, hogy távozzon el ez a betegség!” – Ő akkor gyógyít vagy nem gyógyít?
Megparancsolja, hogy a betegség hagyja el. Gyógyít vagy nem? Ööö… Na ugye, igen, nem, igen, nem…

Gyógyít, de a gyógyulás forrása az Úr Jézus. Ő mondta: „Gyógyítsátok meg a betegeket!” Igen vagy nem? A forrás Jézus, de Ő az adott ember szolgálata által gyógyít. Ha a karizmatikusok, ha az itt egybegyűltek nem látnak problémát abban, hogy valakitől gyógyító imát kérjenek, egy hétköznapi bűnös embertől, mondjuk így, akkor miért akarják néhányan megtiltani nekünk, hogy Máriát kérjük, hogy gyógyítson meg bennünket?

Mária a csoda forrása? Nem, Mária az Ő abszolút kivételes közbenjárása által esdi ki számunkra a csodát, aminek a forrása… – Jézus… na ugye? Vagyis legyünk itt nagyon következetesek.

Azért beszélek erről, mert fáj nekem, megmondom őszintén, az, amit látok mostanában a karizmatikus Lengyelországban, nevezzük így, ennél a fiatal, Jézus nevében gyógyító nemzedéknél, akik azt mondják… „Ne imádkozz Máriához! Jézus gyógyít! Jézus és nem Mária!”

Ne legyünk szentebbek a pápánál! Értsük jól és nyitottan nézzük, ami történik, ne legyünk protestánsok, akik szerint csak az származik Istentől, ami szó szerint benne van a Szentírásban. Mi katolikusok vagyunk. Azért beszélek erről, mivel Don Bosco szüntelenül imádkozott Máriához, és a csodák úgy pattantak ki körülötte, mint a pattogatott kukorica a sütőben. Ahova csak nézett, mindenütt csodák történtek. Azt mondták róla, hogy a gyógyító karizma olyan erős volt nála, hogy anélkül is gyógyított, hogy tudott volna róla. Értitek?

Azt is mondták róla, hogy a prófétálás karizmája olyan fokú volt nála, hogy nem az volt, hogy “ó, látomásom van, hallom Isten szavát, átadom neked ezt a próféciát.” Azt mondták róla, hogy non stop prófétált. Még tréfálkozás és nevetés közben is. Ő maga sem tudta, hogy prófétált, csak amikor már a prófécia beteljesedett, akkor tudta meg, hogy az egy prófécia volt, amit mondott. Ilyen fokig, értitek? Máriával egyesülve.

Mindig, amikor imádkozott, nem azt mondta, hogy „Jézus nevében szűnjön meg ez a betegség!” Hanem azt mondta: „Mária, gyógyítsd meg ezt az embert!” Neki pedig azt mondta: „Mondj el egy kilencedet a Segítő Szűz Máriához, és meggyógyulsz”, vagy „Adakozz valamilyen szegényeket segítő mű javára, amelynek Mária a pátrónája!” Vagy például: “A Segítő Szűz Mária különleges közbenjárására meggyógyulsz”. Értjük ezt? Mert ez nagyon fontos, hogy megértsük ezt.
Mert ma nagyon sokszor vádolnak bennünket azzal, hogy „nem szentírási” módon gondolkozunk, és ez nagyon összezavarhat bennünket.

Don Bosco tehát a Segítő Szűz Mária közbenjárását kérve imádkozott a gyógyulásokért. Miért? Nem csak azért, mert különösen kötődött Hozzá. De azért is, mert volt egy víziója, ez az egyik legismertebb víziója az Egyház történelmének végidejéről.

Tudjátok jól, hogy az Egyház, jóváhagyta a fatimai jelenéseket – de mit is jelent ez a jóváhagyás? Azt jelenti, hogy tekintélyével megerősítette, hogy minden szó, ami ott elhangzott, minden körülmény, minden jelenés, igaz, vagyis Istentől származik, Isten akarja ezt közölni velünk.

Már Ratzinger bíboros, mint a Hittani Kongregáció prefektusa mondta, hogy nem szerencsés ez a „magán kinyilatkoztatás” kifejezés. Mert ha Isten szól egy emberhez, és az Egyház tekintélyével megerősíti azt, hogy ez Istentől származik, akkor az egész Egyháznak meg kellene hajolnia az előtt, amit Isten mond most neki. Értitek?

Ez nem egy kinyilatkoztatás Ilonka asszonynak, vagy Zdzisław úrnak a második emeletről, hogy „ezt meg ezt tedd!”. Ez egy olyan kinyilatkoztatás, amelynek meg kell változtatnia és át kell alakítania az Egyházat. Ezért ha az Egyház jóváhagy egy jelenést, akkor minden szót is jóváhagy, ami ott elhangzott.

És Don Bosco, emlékeztek, ebben a látomásában lát egy fordulatot, ami végbemegy az Egyházban. Egy tengert lát, és ezen a tengeren ellenséges hajókat, amelyek a pápai hajót támadják. A fatimai titok azt mondja, hogy a harmadik titok a fehér ruhás püspökkel kapcsolatos, aki lemészárolt keresztények holttestén megy át, megölt papok, püspökök, bíborosok mellett halad el és elér egy hegyhez, amelyen egy kereszt áll, majd összeesik odaadva az életét vértanúként.

Itt bizonyos értelemben véget ér a pápára és az Egyházra vonatkozó fejezet a harmadik fatimai titokban. Mária még ehhez hozzáteszi, hogy Oroszországot felajánlják Neki, és végül az Ő Szeplőtelen Szíve győzedelmeskedik. És ezt követi a béke korszaka.

Don Bosco viszont az ő látomásában látja a folytatást, mintegy a fatimai vízió beteljesedését. Csodálkoztam, amikor Fatimában voltam, az egyik bíboros, aki Lúcia nővér lelki fia volt, akinek később haláláig voltak még látomásai a kolostorban, azt mondta, hogy Lúcia mondta, hogy tanulmányozzátok Don Bosco látomásait, mert ezek megvilágítják számotokra a fatimai látomásokat.

Vagyis Don Bosco látomásai bizonyos értelemben megvilágosíthatják számunkra a fatimai jelenést. Don Bosco tehát azt mondja, hogy egy adott pillanatban ezek az ellenséges hajók megrohamozzák a Pápa hajóját, és a Pápa holtan esik össze.
Ugyanaz a jelenet tehát: a Pápa holtan esik össze, a fatimai jelenésben a kereszt alatt, itt, a szimbolikus hajóban, amely az Egyházat, a pápaságot jelképezi, szintén holtan esik össze.

Don Bosco azonban azt mondja: még be sem fejeződött az Egyház ellenségeinek örömujjongása, amikor új Pápát választanak, és ebben a pillanatban két oszlop jelenik meg. Nagyon érdekes, mintha a tengerből nőnének ki. Az egyik oszlopon a Legméltóságosabb Oltáriszentség. A másik, alacsonyabb oszlopon a Szűzanya, a Keresztények Segítsége.
És a Pápa, amikor látja ezt a két oszlopot, a hajóját ehhez a két oszlophoz vezérli, kiköti az Oltáriszentség és a Szűzanya oszlopához, és ebben a pillanatban egy fordulat következik be, az ellenséges hajók elkezdenek egymással harcolni, elsüllyednek, a tenger lecsendesedik, és győz a Szűzanya, a Keresztények Segítsége. Teljes béke a Pápa hajóján és az Egyházban. Nagyon érdekes.

Ha az egyházellenes harcok végén új Pápát választanak, aki a két oszlophoz, az Eucharisztiához és a Szűzanyához köti az Egyház hajóját, akkor logikusan azt gondolhatjuk, ezek persze csak az én következtetéseim, hogy az Egyház eltávolodik ezektől az oszlopoktól. Valami történik, ami letéríti az útjáról. Értitek?

Mert abban a pillanatban, amikor ez a két oszlop felmerül, a pápai hajó nincs hozzájuk erősítve. Meg kell fordulnia, vagyis vissza kell térnie a helyes irányhoz, és oda kell úsznia az oszlopokhoz, és csak akkor következik be az Egyház győzelme. Értitek? Miért olyan fontos ez? Miért volt olyan fontos Don Bosco számára?

Minden jel arra mutat, hogy az idők végén történik valami, ami, ahogy az Egyház Katekizmusa mondja, az Egyház számára az utolsó próba lesz, amikor megjelenik az Antikrisztus és egy hamis vallás, egy hamis Egyház és egy hamis Krisztus, megtörténhet, hogy az Egyházban megkérdőjelezik Krisztus valóságos jelenlétét az Eucharisztiában és a Szűzanya kivételes szerepét.

Boldog Emerich Katalin beszélt arról, hogy ezekben az időkben… mivel a szentek és misztikusok látomásai rendkívüli módon kiegészítik egymást, beszél az Egyház protestantizálódásáról. Azt mondja, hogy megrettenve látja, hogy az Egyház protestantizálódása elér egészen az Apostoli Szentszékig. Hogy a Szentszék tele van eretnekekkel.
Hogy valami nagyon rossz ökumenizmus jön létre. Papokat lát, idős papokat, akik sírnak, mivel rózsafüzéreket égetnek el, a Szűzanya szobrait kidobálják a templomokból.

A Szűzanya Akitában, ami szintén az Egyház által elismert jelenés, azt mondja, hogy jönnek olyan idők, amikor a papok papok ellen fordulnak, a püspökök püspökök ellen, bíborosok bíborosok ellen. És azt mondja: „Azokat a papokat, akik engem szeretnek és tisztelnek, paptársaik különösen megvetik majd és kigúnyolják”!

Lehet, hogy már közel vagyunk ehhez az időhöz, amikor a Mária-tisztelet problémát jelent majd más papok számára.
Látva mindazt, ami ma történik, van bennem egy ilyen félelem, tudjátok, azért beszélek ezekről nektek, mert próbálom magam is értelmezni mindezt, merre is halad mindez, hova vezet?

Valahol a szívekben, nem értve, hogyan vezeti a Szentlélek az Egyházat, különösen az idők végén,
kezdik megkérdőjelezni Jézus valóságos jelenlétét a szentségekben, különös közömbösség támad a Szűzanyával szemben.

A bűn öt kategóriája közül az egyik, amelyekről Jézus beszél Lucia nővérnek, és azt mondja, hogy különösen fájnak Neki, sőt azt is mondja, hogy az a büntetés, amely a világra vár, épp a Szűzanya ellen elkövetett bűnök miatt éri az emberiséget, és ezek közül a bűnök közül a negyedik pontban azok a bűnök szerepelnek, amelyek a Szűzanya iránti közömbösséget és ellenszenvet táplálják. Értitek?

Azért beszélek ezekről, mivel a hónap első szombatja van. A Szűzanya azt mondja nekünk, Fatimában beszél erről, hogy egy különös ájtatosságot hoz nekünk, az Ő Szeplőtelen Szívének tiszteletét. Azt kérdezed erre: miért olyan különleges ez? Talán a nagy szentek a századok folyamán nem szerették különösen a Szűzanyát? Nem létezett korábban a Szeplőtelen Szív tisztelete? Természetesen létezett.

Nem ismerek olyan szentet, aki ne lett volna Mária tisztelője. Nem ismerek olyan nagy szentet, aki ne tisztelte volna kiváltképpen Máriát.

Ma a Biblia iránti tisztelet nevében kezdik néhányan megkérdőjelezni II. János Pál, vagy Wyszyński bíboros, Maximilian Kolbe, Montforti Grignon Szent Lajos máriás lelkületét. Hova vezet mindez, mondjátok? Hova vezet?

Idáig senkinek nem volt problémája a máriás lelkülettel a katolikus egyházban, a szentek életében. Most pedig hirtelen kezdik megkérdőjelezni azt – úgy mondanám, a helytelenül értelmezett doktrinális rend nevében. Azért beszélek erről, mert ha ennek az ájtatosságnak ilyen nagy jelentősége van, hogy a Szűzanya azt mondta, új ájtatosságot adok nektek, amely által Isten meg akarja menteni a világot.

Még egyszer mondom, mondhatod azt, hogy: “Én nem hiszek a jelenésekben'”! De ha az Egyház a maga tekintélyével megerősíti, és minden szót, ami ott elhangzott, az Egyház jóváhagyott, akkor milyen katolikus vagy te, hogyha azt mondod, én ebben nem hiszek?

Ha az Egyház azt mondja: ez igaz, ezt mondja Isten. – Én ebben nem hiszek. Én csak a Bibliában hiszek. Akkor te protestáns vagy, nem katolikus. Mert katolikus az, aki hiszi, hogy a Szentlélek vezeti az Egyházat a történelmen át, a hagyományon keresztül is, és nem csak a Szentírás és egyedül a Szentírás.

Elnézést, hogy erről beszélek, de amikor valaki a különböző katolikus kérdésekre és válaszokra azt mondja: hol van ez a Bibliában? Mutasd meg nekem, hol van ez a Bibliában? Mi nem mehetünk bele az ilyen retorikába, mert nem vagyunk protestánsok, értitek?

Mi katolikusok vagyunk, vagyis azt mondjuk, hogyan mélyíti el és tárja fel a Szentlélek az egyes hitigazságokat az Egyház kétezer éves történelmén keresztül. Csak ezután mondhatjuk, hogyan értelmezi a katolikus Egyház az adott hitigazságot. Milyen szintre jutott el az egyes igazságok megértése terén, értitek?

És nem az, hogy mivel ez nincs a Bibliában, akkor ez nem Istentől van, hanem a sátán megtévesztése. Na nem, nem, ezt így nem lehet. Ezért nézzétek, kedveseim, egy olyan karizmatikus fórumon vagyunk, ahol szeretnénk magunkat különösen átadni a Szűzanyának. Szeretnénk Vele különösen közeli, bensőséges kapcsolatra, barátságra lépni az Asszonnyal. Azért, hogy az Asszony nemzedéke lehessünk, akik legyőzik a sárkányt, hogyan? A Bárány vére által, tanúságtételük erejével, és az életükről való lemondás árán. Ez nagyon fontos.

Az Asszony nemzedéke ezzel a három fegyverrel harcol: Jézus vérével, tanúságtevő életével és az életéről való lemondás által. Vagyis azáltal, hogy kész akár az életét is áldozni Jézusért.

Ma minden harmadik percben meghal valahol a világban egy keresztény vértanúként. Értitek? Amíg ez a szentmise tart itt kb. két óra alatt, számoljátok ki, hány keresztény hal vértanúhalált a világon?

Meg vagyok győződve arról, hogy az igazságot csak egy olyan Egyházban lehet megőrizni, egy olyan közösségben, olyan lelki életben, amely ehhez a két oszlophoz lesz kötve: az Oltáriszentséghez és a Szűzanyához.
Ha valamelyik oszlop hiányzik a te lelki életedből, a közösségedből, vigyázz, vigyázz, mert az ilyen közösséget nagyon könnyen vezeti félre a gonosz lélek.

Ha a közösségedben az Eucharisztia van a középpontban, ha ápoljátok a Szűzanya tiszteletét, akkor nem fogsz eltévedni.
A krízis idején az Egyházban, a hatalmas háború idején, aminek eljön az ideje, azokban az időkben, amikor a papok papok ellen támadnak, püspökök püspökök ellen, bíborosok bíborosok ellen, hol van az igazság biztos kikötője? A két oszlopnál: Oltáriszentség és a Szűzanya. Ha az életedet ehhez a két oszlophoz kötöd, átvészeled a krízist. Átvészeled a zűrzavart, megkapod a megkülönböztetés lelkét.

Don Bosco nagyon igyekezett felhívni erre a figyelmet. Az egész karizmatikus szolgálata összefonódott az Eucharisztiával, és a Szűzanya iránti kivételes szeretettel. Tudjátok, azt is mondták róla, hogy az Eucharisztia misztikusa. A szentmise előtt tizenöt percig teljes csendben adorált, hogy előkészüljön a szentmise bemutatására. Tizenöt perces hálaadást tartott minden szentmise után. Nem számított, hogy valaki valamit akart, valamire szüksége volt, ez a tizenöt perc szent volt számára.

Ha nem volt senki, aki várt rá, sokkal-sokkal hosszabb hálaadást tartott a szentmise után. Néhányan a fiúk közül nagyon szívesen ministráltak a szentmiséin, mivel rendelkezett a bilokáció adományával, különösen az átváltoztatás pillanatában extázisban lebegett. Ilyenkor gyakran sírt, az arca ragyogott, rendkívüli dolgokat látott. Prófétált az átváltoztatás idején. Azt mondta, hogy az átváltozatás idején kapja Istentől a legnagyobb megvilágosodásokat a szolgálatával kapcsolatban. Az Eucharisztia misztikusa.

Beszélt arról, hogy minél gyakrabban látogassuk a Legméltóságosabb Oltáriszentséget, hogy legyünk az Eucharisztikus Jézus szerelmesei. Hogy szeressük a csendet, mint az Eucharisztikus Jézussal folytatott párbeszédünk, imádságunk légkörét.

Prófétálással kapcsolatos adománya szorosan összefonódott az álmaival, amiről úgy szoktunk beszélni, mint Don Bosco álmai és víziói. Ezek az álmok egyben víziók voltak, bár ő maga mint elképzeléseiről beszélt róluk. Gyakran mondta pl. hogy úgy tűnt, mintha azt látnám, vagy elképzeltem ezt és ezt.

Emlékszem, hogy Lądban, ahol a szalézi szemináriumunk van, egyszer, amikor még kispap voltam, talán 2000-ben, rózsafüzérrel mentem át az egyik nagy termen a kolostorunkban, és hirtelen megálltam, és valamit láttam a szívemben, ami olyan volt, mint egy képzelet. Láttam ezt az egész nagy termet zsúfolásig telve férfiakkal, akik dicsőítésre emelt kézzel álltak, kezükben rózsafüzért tartva és imádkoztak a Szűzanyához.

Tudjátok, ezek olyan idők voltak, amikor senki nem tudta elképzelni, hogy férfiak együtt imádkoznak, dicsőítik Istent, imádkozzák a rózsafüzért, és ráadásul nem valami anyámasszony katonái, hanem igazi férfiak.
Látjtok kedveseim! (Taps) Isten elültette ezt a szívemben, láttam a szívemben. Azt gondoltam, csak képzelem az egészet.
Tízegynéhány év múlva megalakult a Mária harcosai közösségünk, emlékszem, ahogy egyszer bementem abba a terembe, tele volt férfiakkal.

Tudjátok, ennek a közösségnek több mint kétezerötszáz férfi a tagja. Ott volt az a terem zsúfolásig tele ezekkel a férfiakkal, és akkor hirtelen eszembe jutott az a rózsafüzér évekkel korábban. Ahogy ott álltam abban az apátság teremében, és hogy ezt láttam már korábban.

Azért beszélek erről, hogy lássátok, mennyire fontos kérni az Úrtól a víziókat, hogy azután alázatosan, bátran és kitartóan megvalósíthassuk azokat.

Emlékszem egy másik helyzetre is. A barátaimnál voltam, Michałowicében, épp akkor építettek egy új házat.
És néhány héttel azelőtt a mi szalézi ifjúsági közösségünkben odajött hozzám három házaspár azzal, hogy atya, mi már ezek közé az egyetemisták közé nem annyira illünk, nem lehetne valamit létrehozni nekünk, házaspároknak, úgy hogy folytathassuk ezt a lelki életet, de már mint házaspárok, családok?

Mondom nekik erre, meglátjuk, ha lesz egy kis időm, hadd érlelődjön ez az egész. Ha Istentől van ez a gondolat, akkor ebből a kis mustármagból kinő egy hatalmas fa. De azután el is felejtettem.

Néhány héttel később barátaimnál voltam házavatón, akik akkor építették fel az új házukat Varsó mellett Michałowicében. Tudjátok, ülünk, beszélgetünk, körbejártam ezt a házat, és akkor hirtelen újra egy ilyen kép jelent meg előttem. Egyszerre egy csomó gyereket láttam ebben a házban, házaspárokat, a gyerekek játszottak, a szülők beszélgettek, imádkoztak. Kimegyek a teraszra, ott van egy szép nagy füves kert, és ott a kertben egy konkrét helyen látom a Medjugorjei Szűzanya szobrát. Látom, ahogy itt ennél a szobornál mind összegyűlnek, és ott csodák történnek, kiengesztelődések, egész családok imádkozzák a rózsafüzért, megbocsátás, gyógyulás.

Ahogy visszamentem hozzájuk, leültem, mondom ezeknek a házigazdáknak: figyeljetek, ide sok ember fog járni, mutogatom nekik: itt gyerekek lesznek, ott áll majd a Szűzanya szobra, ott imádkozunk, itt az, amott az…
Ők meg csak néztek rám: Mit ittál? Alkoholmentes sör volt nálam, mutatom nekik: nulla egész nulla százalékos.

Néhány hét múlva az a három pár, akik először azzal jöttek, hogy valamit szervezzünk nekik, fél éven belül már száz házaspárunk volt, fél év, értitek? Így kivirágzott ez a közösség, máig is gyönyörűen működik.

Vagyis arra akarom felhívni ezzel a figyelmeteket, hogy amikor a Szentlélek szól hozzád, azt egyáltalán nem kell úgy elképzelni, hogy hirtelen térdre borulsz, és „ó, valamit látok, valamit látok!” Egyáltalán nem kell így történnie.
Csak tedd érzékennyé a szívedet. Soha ne becsüld le az apró sugallatokat! Ne vedd semmibe, különösen amikor Isten jelenlétében vagy, Vele egyesülve.

Ne becsüld alá az apró sugallatokat, amelyek jelentkezhetnek egy szó alakjában, vagy egy meggyőződésként a szívedben, egy vízióként. Ez nagyon ártatlannak és nagyon hétköznapinak tűnhet. De egy nagy Isteni mű kezdete lehet, olyan ez, mint a kis mustármag, amelyből hatalmas fa nő ki. Ok? Soha ne vedd semmibe ezeket, soha!

Legyen érzékeny a szíved, figyelj a szívedre, élj Isten jelenlétében, jegyezd fel a szavakat, amelyek felmerülnek benned, jegyezd le a vízióidat, amelyek talán egyszerű benyomásként születnek meg benned, váratlanul, anélkül, hogy tudatosan terelted volna feléjük a gondolataidat. Értitek?

Talán az Úr valami nagyszerű dolgot akar megvalósítani általatok, valami hatalmas művet, ne vegyétek semmibe ezeket a sugallatokat! Ez nagyon fontos.

Don Boscónál a prófétálás nemcsak azt jelentette, hogy előre látta a jövőt, de nagyon sajátos álom-víziói voltak egész életében arra vonatkozóan, hogy ki mikor hal meg a fiai közül. Nagyon pontosan. Volt, amikor jelképes formában látta ezeket az álmokat. Nagyon érdekes volt, mert Don Bosco tudta, hogy minden álmát kiimádkozta. A fiúk sokszor mentek hozzá azzal, hogy álmodott-e már valamit? Mire ő azt válaszolta: nem, még nem, még imádkozom.

Jellemző volt az is, hogy az ilyen álmok előtti éjszakákon, bár sokszor az íróasztal mellett is voltak ilyen álmai, miközben dolgozott, hirtelen elálmosodott, elszenderedett és álmodott. Tehát ezeket az álmokat előre kiimádkozta. És azt mondta, hogy minden ilyen álmot egy álmatlan éjszaka előz meg. Nagyon fáradtnak érzi magát, elalszik és így álmodik. És ezek az álmok víziók voltak.

És ezekben az álmokban mindig volt egy vezető. Vagy az őrangyala, vagy valamelyik szent, de leggyakrabban a Segítő Szűz Mária. Például ezekben az álmaiban meglátogatta a szalézi házakat. Például ahol aludtak a fiúk. És a Szűzanya feltárta előtte, milyen állapotban van a lelkük, de azt is, hogy ki mikor hal meg. Például némelyikük ágyánál egy kardot látott a fiú feje felett. Ebből tudta, hogy közeledik a fiú halála, látta annak konkrét körülményeit, gyakran látta a jövőt is ezután. És másnap megmondta, ki fog meghalni és mikor. Néha a vezetéknevét, máskor a keresztnevét. Vagy csak a neve első betűjét mondta meg.

Vagy azt mondta: Az Úr azt mondta nekem, a Szűzanya megmutatta, hogy ebben a hónapban hárman közületek meghalnak. És nem mondta meg, hogy kik. Nem.

Kezdetben félt megosztani ilyen információkat, de amikor látta az üdvös hatásukat… sokan szemére vetették, hogy mit művel, papokat küldtek hozzá, még a püspököt is, hogy mit művel, a fiatal gyerekeket a halállal riogatja,
de amikor látta, milyen fantasztikus gyümölcsöket hozott ez, hogy a fiúk mennyire komolyan vették és milyen elszántan készültek, hogy készen álljanak a halálra, mivel nem lehetett tudni, hogy vajon a három közül az egyik nem én leszek-e? Értitek?

Don Boscónak sokszor voltak bizalmasai a fiúk között, akiknek megsúgta, hogy ez és ez meghal ebben a hónapban. És akkor az ő feladatuk volt, hogy különösen foglalkozzanak vele, felkészítsék egy jó gyónásra. A szentségek vételére, hogy minél jobban felkészülhessen a halálára.

Ez a halállal kapcsolatos lelkiség, aminek lényege az örök életre való minél jobb felkészülés, hogy életem legfontosabb percében meg tudjam hozni a helyes döntést az Úr mellett, él tovább bizonyos értelemben a jó halál gyakorlatban. Azt hiszem, ez már csak a szaléziaknál maradt meg. Nem találkoztam semmilyen más rendben ezzel a gyakorlattal.

Don Bosco azt mondta: ha valaki őszintén végzi ezt a gyakorlatot, az nem kárhozhat el. Ennek a gyakorlatnak a lényege az, hogy minden hónapban egy napot úgy élek, mintha az lenne életem utolsó napja. Szentmise – mintha ez lenne életemben az első és az utolsó szentmise. Ma este meghalok. Utoljára találkozom az Úrral a szentáldozat keretében. Hogy járulnék szentáldozáshoz, mit mondanék Jézusnak? Hogy mutatnám be a szentáldozatot, ha tudnám, hogy ez az utolsó szentmise az életemben?

Hogy erre felkészüljek, szentgyónást végzek. Bűneim őszinte megbánásával, úgy, mintha ez alapján a szentgyónásom alapján dőlne el, hogy üdvözülök-e vagy elkárhozom? Azután a kapcsolataim rendezése. Ha valakivel haragban voltam, kiengesztelődni, kibékülni, megbocsátani, valakit valamire megkérni, valakinek valamit megköszönni.

Sőt akár a szobámat rendbe rakni, kitakarítani. Hogy ha valóban ma este meghalok, a rendtársam, aki másnap bejön a szobámba, ne kapjon infarktust. Mindent, mindent úgy előkészíteni, hogy este készen álljak a halálomra.
És Don Bosco azt mondta, ha havonta egy alkalommal ilyen formában készülsz a saját halálodra, lehetetlen, hogy elkárhozz. Miért? Azért, mert ha arra gondolok, hogy bármelyik percben meghalhatok, bármelyik nap az utolsó napom lehet, a legfontosabb döntéseket fogom meghozni, minden helyére kerül az értékrendemben.

Mondjuk, ha ma este meg kellene halnod, órákat ülnél a tévé előtt? Hát persze hogy nem. A feleséged? Mit mondanál neki? Ez az utolsó napod, az utolsó órád, mit mondanál neki? Szeretlek és bocsánatot kérek. Jó, na kérdezd majd meg a mise után: miért szeret és miért kér bocsánatot? Rendben?

Mert ma este meghalhat. Figyelem, én nem kaptam meg Don Bosco karizmáját. Nem fog senki meghalni ma este. Valaki talán meghal. Az Úristen tudja. De ez nagyon fontos. Egyszer egy hónapban, figyeljetek erre.

És azután vannak az ún. jó halál imák, melyekben mindent átadunk az Úrnak, halálunk összes körülményeit rábízzuk: Te tudod, mikor szólítasz el ebből a világból, tudod, milyen körülmények között fogok meghalni. Én mindenre igent mondok, kész vagyok. Értitek?

Boldog Charles de Foucauld még tovább ment, még megdöbbentőbb, amit ő mond: élj úgy mindennap, mintha aznap este vértanúként kellene meghalnod. Érted? Hogy élnéd át ezt a szentmisét, ha tudnád, hogy ma este kivégeznek Jézusért, meg kell halnod szörnyű kínszenvedések között vértanúként? Hogy vennéd magadhoz az Úr Jézust a szentáldozásban? Mit mondanál Neki, hogy egyesülnél Vele a szívedben? Ma este vértanúhalált halsz. Értitek?

Nevethetünk azon, hogy a középkorban a szerzetesek az asztalukra koponyákat tettek MEMENTO MORI – emlékezz a halálra felirattal, és állandóan gondoltak a halálukra. De csak azért, hogy a lehető legszebb, legértékesebb életet éljék, mindennap a legfontosabb döntéseket hozzák meg. Értitek?

Ha arra gondolok, ha tudatában vagyok, hogy bármelyik pillanatban meghalhatok, nem engedem meg magamnak a bűnöket, a lanyhaságot, nem kötök kompromisszumot a rosszal. Mert bármelyik percben meghalhatok, és ez lesz számomra a világ vége. Eljön az Úr. Értitek?

Ez egy nagyon szép gyakorlat tehát Don Boscótól, amit állandóan terjesztett mindenfelé. A jó halál gyakorlata.
Gyógyítások, álmok és víziók, bilokációk, halottak feltámasztása – rendkívüli ember. De mindezt két oszlopra alapozta: Eucharisztia – Szűzanya. Eucharisztia és a Szűzanya. Értitek?

Ezt szeretném továbbadni nektek, hogy ezen a ponton nem tévedhettek. Ha… Don Bosco azt mondta, hogy – mai nyelvre lefordítva –

minden karizmatikus szolgálat akkor származik a Szentlélektől, ha a szentségek teljes szívvel való átéléséhez vezet bennünket.

Minden a szentségekre irányul, hogy minél mélyebben átéljük Isten jelenlétét a szentségekben. Ha a te karizmatikus szolgálatod – gyógyítások, szabadítások, álmok, víziók és ki tudja, mi, a szívekben való olvasás, bármi – eltávolít téged az Eucharisztiától és a Szűzanyától, légy óvatos. Légy óvatos, mert ez nem biztos, hogy ez a Szentlélektől van. Ezt nekünk mondom, katolikusoknak, nem másoknak, hanem nekünk, katolikusoknak.

Vizsgáld meg a szívedet! Ha a karizmatikus szolgálatod egyre közelebb visz az Eucharisztiához, az Eucharisztia szeretetét erősíti benned, közelebb visz a Szűzanyához, akkor ne félj, mert a legjobb kezekben van. A Szentlélek adományait és a te szolgálatodat az ég hitelesíti. Ez nagyon fontos. Vizsgáld meg a szívedet!

Don Bosco… rögtön befejezem, még csak egy fél óra és már célba is értem. Don Bosco arra tanított, hogyan éljünk Isten jelenlétében. Ő maga állandóan Isten jelenlétében élt. Általában nagyon gyorsan lelassult. Egyfelől rendkívül aktív ember volt, másfelől állandóan fékezte magát. Még fizikailag is nagyon lassan mozgott, hogy szüntelenül koncentrálni tudjon Isten jelenlétére a szívében. Szüntelenül figyelt a Szentlélekre és a szavaira, amikor imádkozott és szüntelenül fékezve az életét. Figyeljetek, a szemtanúk ezeket mondták róla:

„Don Bosco maga volt a szüntelen imádság, állandó egyesülésben élt Istennel, valahányszor hozzá fordultunk, mindig az volt az érzésünk, hogy megszakította az Istennel való párbeszédét azért, hogy meghallgasson bennünket, és hogy a szavak, a vigasztalások, amelyeket hozzánk intézett, Istentől származtak”.

XI. Piusz pápa: „Don Bosco állandó imádságos összeszedettségben élt. Ha az ember vele beszélt, az volt a benyomása, hogy olyan emberrel beszél, akit érdekel minden, amit neki mondanak, figyelmesen követi, amit hall, ám ugyanakkor folyamatosan a legmélyebb összeszedettség jellemezte, mintha gondolatban valahol máshol járna”.

Malanzana professzor, Don Bosco növendéke: “Láttam, hogy mindig nagyon nyugodt volt és nagyon összeszedett. Mint aki folyamatosan Istent szemléli”.

Egy növendéke: “Több százszor láttam imádkozni, ahogy fel – vagy lejött a lépcsőn. Imádkozott az utcán, mindig és mindenütt. Az ima volt számára a legfontosabb. Azt mondta, az imádság számunkra a legfontosabb, mert az imádság mindent elér, és mindent legyőz. Az imádság felénk fordítja Isten Szívét”.

Felici Giordano atya azt mondta, hogy Szent Teréz mondása: “Niente ti turbi” [semmi sem zavar], szinte egybeolvadt vele, olyan természetessé vált számára.

Teroni prelátus azt mondja: “Most már értem, hogy tudott Don Bosco ennyi mindent elérni, megvalósítani. Nem látjátok, milyen nyugodtan, kapkodás nélkül beszél és jár?” Ezt meg kell tanulnotok tőle, mert én mindenhova rohanok… “…milyen nyugodtan és kapkodás nélkül beszél és jár”.

„Don Bosco – mondja Don Rinaldi – a legnyugodtabb és a legkevésbé rohanó ember volt, akit ismertem. Don Boscónál soha nem vettünk észre felületességet. Az Úrért, az Úrban és az Úr akarata szerint végezte munkáját. Állandó egyesülésben az Úrral és állandóan átélve az Ő jelenlétét”.

Ez nagyon fontos, kedveseim, hogy tanuljunk az Úr jelenlétében járni. Ha egy plébánián dolgoznék, plébános lennék, vagyis valamit tehetnék, az első dolog, amit tennék, hogy létrehoznék egy szemlélődő imaiskolát, ahol az Isten jelenlétében való életet tanulnánk. Mert nincs semmi, ami fontosabb lehetne, mint ezt gyakorolni, Isten jelenlétében járni. Hallatlan, kétezer éves, szentek által kidolgozott hagyományunk van erre vonatkozóan, hogy hogyan járjunk Isten jelenlétében.

Van egy könyv, elnézést, hogy reklámozom.  Nem akarom reklámozni, mégis megteszem, mert kapcsolódik ahhoz, amiről beszélni fogok, nektek… ha nem tudod, mit kezdj 15 złotyval, akkor odamehetsz, és megveheted: „Harc a démonokkal a sivatagi atyáknál. Hogyan küzdjük le a kísértéseket”. Ott találsz egy egész fejezetet arról, hogyan lehet Isten jelenlétében járni, akár a sivatagi atyák által kidolgozott módszer szerint. Rendkívül jó olvasmány! Nem azért, mert én írtam, hanem abban az értelemben, hogy felfedeztem ezt a sivatagi atyáknál. Hogyan lehet gyakorolni ezt az Isten jelenlétében járást percről percre, másodpercről másodpercre.

Megmaradni és egyre mélyebb egyesülésben élni Istennel. Ez nagyon fontos. Csak ezután jön minden más imádság: a rózsafüzéreink, a szentmise… és így tovább. Mindent csak akkor tudunk szívből átélni, ha Isten jelenlétében élünk, állandó egyesülésben Istennel. Tanítsanak bennünket erre a nagy szentek, Bosco Szent János.

Szeretném kedveseim, ha ennek a két konferenciának köszönhetően felébredne bennetek a vágy, hogy jobban megismerjétek ezt a nagy szentet, egyre jobban, annál inkább, mivel egy olyan normális szent. Értitek? Nem egy olyan misztikus, aki három méterrel a föld felett járt, és úgy nézett ki, mintha megközelíthetetlen lenne, mintha félnél megközelíteni is. Nem, mindig nevetett, vidám volt, olyan normális, hogy szinte csodálkoztak, honnan lehetnek ilyen adományai?

Mert nem látszott annyira szentnek, szentnek, értitek abban a hagyományos jámbor értelemben. Ahogy valaki mondta, hogy minden szent olyan szent lesz, amilyen soha nem akart lenni. Mert nekünk megvan a magunk elképzelése a szentségről: ó igen, egy kicsit szeretnék olyan lenni, mint Pio atya, Fausztina nővérben ez tetszik, Ferencnél az, jó, ez is tetszik, ezt akkor átveszem, és akkor Dominik ilyen szent lesz.

De nem erről van szó. Az Úristen olyan szentté tesz, teljes szívemből hiszem ezt, és olyan úton vezet a szentségre, amire a legkevésbé számítok, és ami legkevésbé lesz a tetszésemre. Értitek?

Álljunk fel! És imádkozzunk így. Ismételjétek utánam:

Szentlélek, ebben a szentmisében szeretném megújítani a karizmatikus adományaimat, mindazokat az adományokat, amelyekben a keresztség és a bérmálás szentségében részesültem, hogy még aktívabb legyek abban a szolgálatban, amire küldesz. Segíts nekem, különösen az átváltoztatás pillanatában megnyitni a szívemet arra, amit Te akarsz adni nekem ezen a karizmatikus fórumon.

Szentlélek! Minden adományodat és karizmádat a világ legnagyobb karizmatikusának, Máriának szeretném átadni,
mivel Ő sáfárkodik a legszebben azokkal az adományokkal, amelyeket nekem adsz.

Mária, Szeplőtelen Segítő Szűzanya, Neked ajánlom tudatosan és önként egész karizmatikus szolgálatomat.
Veled egyesülve szeretném azt végezni, szeretném, ha Te lennél az én karizmatikus szolgálatom Mesternője.

Vezess engem, hogy úgy ismerhessem Jézust, hogy egyszer eljussak oda az életemben, amikor elmondhatom: már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.

A gondolataimban Krisztus él, Krisztus néz a szemeimmel, Krisztus érez bennem, Krisztus él a testemben, Krisztus szolgál bennem. Ámen.

Az előadás videofelvétele magyar felirattal megtalálható itt.

Létrehozva 2024. július 11.