Tizenöt rendkívüli tanúságtétel (3)
VIII
„Legdrágább testvéreim és barátaim a Raboni Editora kiadónál, Mindenek előtt remélem, hogy jó egészségben vagytok. Nagy örömmel írom ezt a levelet nektek, hogy hitemről tegyek tanúságot. Másfél évvel ezelőtt az egyik lánytestvérem, aki Portugáliából jött, megismertetett engem egy gyűlésen a szabadulás rózsafüzére imával, amikor a fővárosban voltunk.
A találkozó után elmentem egy könyvesboltba, megláttam ezt a könyvet és rögtön megvettem. Meg kellett 8 tudnom, hogyan kell használni, hogy elkezdjem a rózsafüzért, hogy a testvérem, aki 25 éve az alkohol hatalmába került, megszabadulhasson tőle. Semmi sem tudta eddig megállítani. Mondtam rózsafüzér kilencedeket, és kilenc hónap múlva a testvérem nem tudott egy pohár italt venni a szájába anélkül, hogy hányingere ne lett volna és majd meghalt tőle.
Istennek hála, amikor szabadságra utaztam januárban, meglepetéssel hallottam a családtól, hogy többet már egyáltalán nem iszik. Láttam, hogy egészen jól nézett ki. Milyen boldogok voltunk akkor! Egyik sógornőmnek két gyermeke volt. Már nagyobbak voltak, de kérték a szüleiket, hogy legyen még egy kistestvérük. Azok 25 éves korukban házasodtak össze és rossz érzés volt, hogy nem lehet több gyerekük. Imádkozni kezdtem, hogy a Miasszonyunk talán beteljesíti vágyukat.
Most, ahogy írok, sógornőm éppen várja a babát szeptemberre. Dicsőség Neked, Uram! A pár örömmel várakozik a nagy napra. A közösségben az egyik testvér cukorbeteg, és amikor előjön a fekélye, éveket vesz igénybe a gyógyulás. Lemásoltam neki a szabadulás rózsafüzére imát és odaadtam neki a könyvet, hogy olvassa el a tanúságtételeket. A fekély egy hét alatt begyógyult, még a dudorok is eltűntek a hónaljból. Ő kért meg, hogy adjam közre tanúságtételét.
Tizennyolc évet szenvedtem egy bőrbetegségtől. Orvostól-orvosig jártam Franciaországban, Kongó-Brazzaville-ben és Angolában. Sok gyógyszert szedtem, de nem éreztem magamat jobban. Már hét hónapja, hogy a gyógyulás érdekében kezdtem imádkozni a rózsafüzért. A szőrös bőrt borító vastag hegek eltűntek, a testemet fejtől-lábig ellepő pörkkel együtt. Az emberek féltek tőlem, most pedig azt kérdezik, milyen gyógyszertől gyógyultam meg. Csak azt mondom, hogy a szabadulás rózsafüzérétől. A hólyagból induló fájdalmaim, ami miatt műteni kellett, szintén eltűntek. A végén az orvos már nem talált semmi műteni valót.
Köszönöm, Uram! Van egy nyolc fiatalból álló kis csoport, akiket a rózsafüzér miatt hoztam össze, és minden este elimádkozzuk a rózsafüzért az egész világ szándékaira. Készítettem másolatokat és szétosztottam papok és szerzetesek között, hogy küzdjenek a gonosz ellen. Odaadtam sok fiatal párnak, akiknek problémáik voltak otthon, és jönnek az eredmények. Szétvált párok ismét egyesülnek. Kértek belőle fiatal párok is.
Egyre többet másolok belőle, mert azok, akik meggyógyultak, elmondják ezt másoknak és hatalmas az igény erre. A mérhetetlen kegyelmek miatt csak annyit tudok mondani: Köszönöm, Uram, és köszönöm Neked, Istenem! Maradj velem, mert Nélküled semmit sem tudok tenni.
Ámen! Alleluja, Jézus! Szeretném megjelentetni ezeket a tanúságtételeket. Barátaim, kérlek fogadjátok hatalmas ölelésemet barátotoktól, Julia Antonia nővértől. Jó munka a lelkek megmentéséért. Egyesítve az imában.
Megjegyzés: Most olyan a bőröm, mint egy babáé, és mindenki azt mondja, hogy szép vagyok.”
(Julia Antonia nővér/Lubango/Angola)
IX
„Tanúságot teszek édesanyámról, aki régóta egyfajta elmezavarban szenved. Az emberek azt mondták, hogy bizonyos fajta boszorkányságtól szenved. Időnként 9 kétségbeesésében arra gondolt, hogy konzultálnia kellene valakivel, aki ért ehhez. Én ezekben sose hittem, és elkezdtem imádkozni a szabadulás rózsafüzére imát. Nem tudom, hogy miért van ekkora bizodalmam ebben a rózsafüzérben.
Idővel akkora hitem lett abban, hogy Isten meghallgatja kérésemet anyámért, hogy nem sokkal az után, hogy imádkozni kezdtem ezt a rózsafüzért, anyám kezdte magát jobban érezni. Már sokkal jobban van, mint előtte, csak egy kicsit beteg, de nem lehet összehasonlítani a korábbi állapotával. Isten meghallgatott ezen rózsafüzér által.
Sok köszönet Nektek is azért, hogy sok ember életét megváltoztattátok ezeken a csodálatos könyveken keresztül. Óvjon benneteket az Úr és a Szűzanya és adjon sok áldást nektek.”
(Blanca/California/USA)
X
„Két fiam igen kemény időszakot élt meg. A legidősebb fiamnak, aki nem Brazíliában élt, különösen nehéz sorsa volt. Imádkoztam érte a szabadulás rózsafüzére imát. Isten valódi változást hozott az életében. Most minden sokkal jobb és hamarosan nősülni fog.
A legkisebb fiam kábítószeres lett, végül sikerült magát kiszabadítania a gonosz karmai közül, de elvesztette a motivációit is. Nem dolgozott, nem is akart dolgozni. Imádkoztam a szabadulás rózsafüzére imát érte is, nemsokára állást kezdett keresni. Végre, hosszú évek után, ismét dolgozik! Mennyire kívánom dicsőíteni Jézust!
Mindenkinek azóta mesélek a szabadulás rózsafüzére imáról. Ennek a csodálatos könyvnek a példányait el fogom küldeni az összes családtagomnak és barátaimnak! Köszön Neked, Jézus, köszönöm!
(BH, Ausztrália)
XI
„Dicsőség Istennek! Köszönöm Neked, Jézus! Nevem Charlotte Marques, üdvözöllek benneteket Goából, Indiából. Áldott házasságban élek egy csodálatos férjjel és kislánnyal. Dicsőség Istennek!
Szeretnék tanúságot tenni,, milyen csodát tett velem a szabadulás rózsafüzére. Két éve egy állásra pályáztam Kanadában. Egy évvel később, amikor szabadságra mentem Goába, egyik sógornőm ezt a könyvet adta nekem. Megtanított, hogy kell ezt imádkozni és elmondta, milyen békességet és örömöt kapott ez által.
Elkezdtem imádkozni az Úrhoz, hogy vegye át életem irányítását és segítsen útlevélhez jutni (ugyanott dolgoztam vagy 14 éve). Az útlevelem 2 hónapon belül elkészült, köszönet érte Istennek. Hivatásos ápoló vagyok, a munkaközvetítő ügynökség kérte, hogy tegyem le a CNAT vizsgát (regisztrációs vizsga). A vizsga nekem túl nehéz volt, éjjel-nappal azt éreztem, hogy nem vagyok jól. Akkor szorosra fogtam a rózsafüzérem és imádkoztam, hogy tűnjön el a félelem, és hogy sikerüljön a vizsgám, ami igen fontos volt az állás betöltéséhez.
Imám választ nyert a szabadulás rózsafüzére által. Átmentem a vizsgán! Van egy apartmanunk Goában, ami eladó. Megpróbáljuk eladni, miután megtapasztaltuk a szabadulás rózsafüzére csodáit. Jézus hatalmasan megérintett engem és családomat. Folytatom a szabadulás rózsafüzére hittel való imádkozását, és tanúságot akarok tenni a barátaimnak ennek hatalmas erejéről.
Isten áldjon benneteket. Szeretettel”
(Charlotte/Ontario/Kanada)
Létrehozva 2015. február 14.