“Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban.” (Fil 4,6-7)

Mikor reggel Isten igéjét imádkoztam, még nem sejtettem a hírt, ami késő délután érkezett. Nem tudtam, hogy nemsokára mennyire szükségem lesz arra, hogy belekapaszkodjam a Fil 4,6-7 igazságába. Isten viszont tudta.

Mikor először elolvastam ezeket a sorokat, értettem a szavakat, de igazából nem nagyon hatottak békés szívemre. Tudtam, hogy igaz mindez, de akkor épp semmi miatt nem szorongtam, nem aggódtam. Imádkozó lélekkel olvastam újra őket, és nekiindultam a napi tennivalóknak.

Délután felhívott apukám. Szokásos kedveskedő megjegyzései az időjárásról, kérdezősködése az unokákról most nagyon rövid volt. Édesanyám kórházba került. A tünetek alapján agyvérzésre gyanakodtak az orvosok, de még nem voltak biztosak benne. Órák fognak eltelni, mire megjön a vizsgálatok eredménye. Csakhogy én nem vagyok az a várakozó típus. Én cselekedni szoktam. Ha valami probléma adódik, összekuszálódik az élet, minden erőmmel azon igyekszem, hogy helyreállítsam a dolgokat. Ha meg nem sikerül, akkor aggódom. Tudat alatt azt hiszem, hogy irányítani tudom a körülményeket, amiken pedi g nem tudok változtatni. Szüleim úgy 400 km-re laktak tőlünk. Még azt sem tehettem, hogy beugrom az autóba, és elkocsikázom hozzájuk.

Mialatt próbáltam értelmet keresni az érthetetlenben, beugrott az ige, amit aznap reggel imádkoztam: „Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadástokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szíveteket és értelmeteket Krisztus Jézusban” (Fil 4,6-7).

Tisztán láttam, hogy Isten fel akart készíteni arra, ami következett. Ez az ige világosan megmondja, mit tegyek az aggódásommal. Adjam oda Istennek.

Mint aki újra rátalált a helyes irányra, imádkozni kezdtem anyukámért és a családomért. Imádkoztam az orvosokért, akik a teszteken dolgoztak, hogy megalkossák a diagnózist, a személyzetért, akik édesanyámat gondozták. Megköszöntem Istennek, hogy időben kórházba került anyukám, és hogy lehetőség van az ilyen betegek ellátására. Megköszöntem Neki az élő igét, amit átnyújtott szükségemben.

Imádkozás közben tenni akaró énem felfedezte, hogy tesz valamit. Igaz, hogy nem voltam ura a helyzetnek, de átadtam a Mindenhatónak, aki viszont Ura volt. És ez volt a lehető legjobb „cselekvés”.

Kimondhatatlan békesség áradt el bennem, ami ahogy az ige is írja, érthetetlen volt. De nagyon hálás voltam érte. Isten útmutatása, ígérete velem volt, míg hírt nem kaptam.

Órák múlva telefonált apu, mondva, hogy úgy néz ki, anyukám helyre fog jönni. Jól sejtették, agyvérzése volt, de megfelelő terápiával az orvosok szerint vissza fogja nyerni régi képességei jó részét.

Hetekkel később hazamentem karácsonyra. Hallgattam, ahogy anyukám karácsonyi dalokat játszik a zongorán. El voltam ragadtatva. Istentől nemcsak békességet kaptam, mikor nagy szükségem volt rá, hanem meghallgatta kéréseinket oly mértékig, amire nem is számítottunk. Ha Isten igéjét a szívünkben hordozzuk, megvan a fegyverünk az aggódás, a szorongás ellen.

Mindennapi életünkben újra és újra történni fognak előre nem látható, irányíthatatlan események, de felvértezhetjük magunkat az Igazsággal, mely megóvja szívünket és elménket. Ha ezt tesszük, az ige gyógyító balzsamként fog hatni szorongó lelkünkre.

A bizalom átveszi a kételkedés helyét, a béke az aggódásét. Nyugalmat találunk, mert ahelyett, hogy saját erőnkre számítanánk, az ígéretekre támaszkodunk Jézus Krisztusban.

Köszönöm, Uram, az erőt, amit igédben találok, és az ima ajándékát. Ha túlságosan nyomaszt az élet, add, hogy jussanak eszembe ígéreteid a Szentírásból. Segíts felismernem, hogy amikor imádkozom, gondjaimat Arra bízom, akinek a gondoskodása tökéletes. Jézus nevében, Ámen.

(forrás: lelekerosito.hu)

Létrehozva 2015. február 4.