Másokért imádkozni – a szeretet dolga; de ha külön meg is kérnek rá, már szinte kötelesség. Már elég sokszor sikerült a másokért végzett ima, úgy értem: Legalább egy részleges eredménnyel végződött. Ebben nagyon sokat számít, hogy nem egyedül végzem az imát, hanem egy-egy imatárssal.

De volt ebben még egy rejtett titok: Mégpedig az, hogy az imát kérő is imádkozó lélekkel jött, s nagy bizalommal támogatta csendes imájával a mi imánkat. Minden álszerénység nélkül mondhatom: Olykor neki nagyobb volt a hite, mint nekem; s ezt láttam is rajta. Mondtam is neki, éppen a Szentírás szavával: „A te hited meggyógyít”.

Most, a bizalomról szóló elmélkedésemben, a legújabb különleges eset jut eszembe. Aki hozzám és társamhoz jött, nem volt keresztény. De iszonyú lelki válsággal küszködött. Imát kért, de Jézust nem tartja Isten Fiának, csak egynek a próféták közül. Mondtam neki, hogy vagy hisz Jézusban, mint Isten Fiában, vagy jobb, ha elmegy. Mert a segítség Jézuson keresztül jön, s minden gubancra a megoldás is: Ő ! A válasza könyörgő volt: Kért, hogy ne utasítsam el, de ő nem akar, nem tud, és neki nem is szabad kereszténynek lenni. Ő magyar, de a párja arab. A vastörvények között él, de rengeteg szépet és jót lát az ő vallásában. Tehát ne is próbálkozzak a kereszténységgel előhozakodni; ő csak emberi és lelki segítséget kér. –Nos, a példa a bizalom harcáról kell, hogy szóljon: Arról is szól.

Dilemmák között hánykolódtam imatársammal. – Segítsünk rajta, vagy küldjük el? – ez maradt meg továbbra is kérdésnek. – Megmondtuk neki, hogy mi Jézus Krisztuson keresztül vagyunk csak képesek segíteni. Ha ezt elfogadja, akkor segítünk: Ha nem, nem. – Ő csak a segítséget kérte, nem törődött azzal, milyen úton-módon jön a segítség. Most tehát az imát kérő igaz imája helyett csak a személyünkbe vetett bizalma maradt meg. A tekintete egy kétségbeejtő segélykiáltás volt! – Mi viszont Jézust, az Isten Fiát hívjuk segítségül, mert nekünk Ő a Mindenünk, az Istenünk! A helyzet furcsa volt és magam is kissé aggódva imádkoztam érte, gondolván: Vajon kedves-e az Úrnak, amit teszek, ill, amit teszünk.(?) Hiszen ő nem képes elhinni, hogy Istennek lehet Gyereke. (Ez most nekünk éppen egy kifejezetten karácsonyi elmélkedési anyag.)

A szokott módon imádkoztunk érte, arra gondolva, hogy ha az ateistákért lehet, akkor egy másvallásúért miért ne (!?) Meg kell mondanom, hogy soha senkinek nem mondtam még ilyeneket: Bízzon bennem, én Istentől vagyok, hiszek és bízom Uramban, Jézusban, hogy segíteni fog! – Magam is megdermedtem, amikor kimondtam, mert erre vitt rá a Lélek. – Barátságosan váltunk el. – Közben elmúlt egy hónap, de én naponta is„gondoltam rá”, már csak emberbaráti szempontból is. Mindent nem tárhatok fel, csak annyit: Jön a telefon, s az én „páciensem” jelzi, hogy lényeges változást észlelt, s kétségbeejtő válságos helyzete jórészt helyrezökkent. Tele van hálával és köszönettel és nagyon áldott karácsonyi ünnepeket kíván.

Létrehozva 2022. július 16.