Amikor a komp rámpájáról a rakpart betonjára lépek, a fiam kezét érzem a vállamon. – Hát megérkeztünk! – mondja lelkesen. Athosz kikötőjében, Dáfniban szállunk partra, Athosz pedig az ortodox kereszténység második legszentebb helye.
„Jézus ezt felelte: “Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat. Ezen a két parancson alapszik az egész törvény és a próféták.” (Mt 22,37-39)
Nemrég átnéztem a megjegyzéseket egy közösségi oldalra feltett bejegyzés alatt. Többnyire biztatóak, kedvesek voltak. Nem mindenki értett egyet a szerzővel, de ők is civilizáltan közölték véleményüket. Volt viszont egy harmadik csoport. Egy sokkal kisebb, de sokkal hangosabb csapat.
Vannak keresztények, akik kérő imáikban mindig különösen nagyszabásúak.
Azért, hogy meg tudjanak bocsátani a kollégájuknak, aki tegnap megbántotta őket; hogy a faluban legyen tisztességes víztisztító; hogy a gyerekük élete ne csak a karrier körül forogjon; hogy az anyósuk lábfájása enyhüljön; hogy mindkettőjük szempontjait figyelembe véve, keserűség és harag nélkül meg tudják beszélni a férjükkel, ki használhatja holnap a kocsit; hogy a plébánosuk mélyebben átélje a hivatását – ilyenekért soha nem imádkoznak.
Ekkor következett az az esemény, amely életem központja, helyesebben kezdete: újjászületés a keresztség kegyelmében.
Ez az esemény bennem olyan rendkívüli forradalmi változásokat eredményezett, egy pillanat alatt annyira megváltoztatta létmódomat, szemléletemet és érzésvilágomat, oly gyökeresen átalakította jellememet, s oly szokatlan nyelven szólaltatott meg, hogy családom riadót fújt.
Vassula Ryden tevékenységével legutóbb akkor foglalkoztunk, amikor ügyvédei segítségével megszüntette az egyetlen olyan honlap működését, amely a vele kapcsolatois kritikákat gyűjtötte össze az egész világról. Az alábbi dokumentumot számos francia püspök írta alá és a francia katolikus médiában is behatóan foglalkoztak a témával (2011. november).
Mindent elutasítottunk, ami a katolicizmusból származott, egy kivétellel. Ez pedig az ember Jézus Krisztus volt, iránta a régi párttagok (az igazat megvallva, fukarul) sajátos erkölcsi és költői érzelmekkel viseltettek.
„Vessétek le a régi élet szerint való óembert, aki csalárd és gonosz kívánságok miatt megromlott; újuljatok meg lelketekben és elmétekben, öltsétek fel az új embert, aki Isten tetszése szerint valóságos igazságban és szentségben teremtetett.” Ef 4,22-24
Van a gépemen a szerkesztő programban egy ügyes kis eszköz, „Keresés – csere” a neve. A segítségével kijelölhetek egy szót, és kicserélhetem egy másikkal, egy megfelelőbbel, ami jobban illik a mondathoz.
Gyakran mondogatta: úgy rohant a politika felé, mint a kacsa a vízbe. Tízéves korában már döntött: újságíró és képviselő lesz. Újságíró, azonnal.
Miközben a felnőttek a reakció ellen küzdöttek, a gyerekek befejezték a trójai háborút.
Kilencéves koromban fedeztem fel otthonunk ritka, nem politikával foglalkozó művei között az Iliászt. Ez lett gyermekkorom elvarázsolt világa. Éveken át abban éltem.
„Vigyázzatok, az Isten kegyelmét közületek senki le ne késse, nehogy valami mérges gyökér szárba szökkenjen, kárt okozzon, és sokakat megfertőzzön.” Zsid 12,15
Elöntött a méreg. Hogy képes ilyet kérdezni rólam – rólunk? Újraolvastam az emailt, ami tovább táplálta dühömet. Ahelyett, hogy válaszoltam volna azonnal, úgy döntöttem, továbbítom a férjemnek, és tanácsot kérek tőle. Nem tudtam volna magamra erőltetni a kedvességet a válaszadáshoz.
Művészet mint vallásos kommunikáció
Ha a művészeten azt értenénk, amit napjainkban is sokan gondolnak, hogy egyszerű kikerülés, kilépés, vagy még inkább kijárat a valóság világából, akkor ez az előzetes döntés két irányban is kapcsolódhat a vallás, a vallásos tudat, a vallásos művészi kommunikáció megítéléséhez.