Fekete István: Az ima
Az ima nálam nagyon régen kezdődött. Szinte emlékeim legelején. Ülök az ágyban és egy pár száraz, öreg kéz összefogja az enyéimet.
– Mondd, kisfiam… És én mondtam utána az imát. Az ágy puhasága simogatott, az est zsongított, az álom a szemem körül járt és én mondtam az imát, és gyönge gyermeki képzeletemmel felemeltem lelkem az Istenhez.
Böjtölj digitálisan!
Nem a diétáról-fogyásról, a valamire való kiéhezésről, az állandó lemondásról szeretnék pár gondolatot leírni. Inkább arról, hogy mennyire leköti elménket, gondolatainkat és ezzel gyengíti akaratunkat a digitális világ bármelyik telefonja, zenelejátszója – írhatok kütyüt, hogy mindegyik eszköz beférjen egy kategóriába.
Alapvetően mind arra jó, hogy megakadályozza a csendet. Az elmélkedést. Az Istenhez való közeledés lehetőségét. Ha ezt felismerted, akkor jó úton jársz. Néhány ötlet, melyhez csak elhatározás és néhány gombnyomás szükséges. Nagyböjt idején akár teljes hétvégeken is kipróbálhatod. Van erre újfajta meghatározás is: digitális detox.
Jordán keresztény kórus magyarul énekel köszönetet a magyaroknak
Köszönet a találatért Fr. Szilveszternek
Sarah bíboros az Oltáriszentség nyelvre és térdelve fogadására hívja a katolikus híveket
Az Istentiszteleti Kongregáció prefektusa szerint a Sátán célpontja ma az Oltáriszentségben jelenvaló Krisztus és a szentmise áldozata.
Egy ebben a témában írt új könyv előszavában a bíboros azt írja: „A legalattomosabb ördögi támadás az Eucharisztiába vetett hit kioltására irányul, tévedések elhintésével és a vétel alkalmatlan módjainak elősegítésével. Valóban, a háború Mihállyal és angyalaival az egyik oldalon, Luciferrel a másikon, a hívek szíveiben folytatódik.”
Mit vár az Y generáció Istentől?
Egy korosztály, akik gyülekezeteink holtterében vannak, néha látjuk, néha pedig szem elől tévesztjük őket. Beszélünk róluk, de bizonytalanok vagyunk, hogyan beszéljünk velük. Hogyan viszonyuljunk a híres Y generációhoz, azaz a mai egyetemista és fiatal felnőtt korosztályhoz? A mai magyar valóság a kivándorlással és a fogyó falvakkal, a pezsgő egyetemi városokkal sajátos képet fest erről a korosztályról. Hogyan élik ők meg a hitüket, és mi az, amit várnak ma az egyházaktól az Y generációsok?
A kommunizmusról röviden
A kommunizmussal két alapvető probléma volt. Az egyik az, hogy nem értette az embert. A másik az, hogy nem értette a társadalmat. Ebből a kettőből következett, hogy félreértette a történelmet is. A kommunista ideológia olyan emberképpel dolgozott, amely a valóságban nem létezik. Az embert társadalmi konstrukciónak képzelte, amelyet neveléssel és erőszakkal rá lehet venni arra, hogy önmagát meghaladva ne akarjon többet, mint amennyi a másiknak van.
Az Apple eltávolította nagypénteket és húsvétot az iPhone naptárból
2018. február 19. (LifeSiteNews) – A Breitbart jelentése szerint a legfrissebb iPhone-frissítés során szándékosan eltávolították nagypénteket és húsvét vasárnapot a felhasználók naptáraiból.
Az iOS-eszközök alapértelmezett beállítása az Egyesült Államok ünnepeit tartalmazza, köztük például a hálaadás, a karácsony és a függetlenség napja ünnepét. Van azonban lehetőség alternatív naptárak, köztük kínai, héber és iszlám hozzáadására is. A keresztény naptár hiányzik a listából az iOS 11.2.5 operációs nyelvtől kezdve.
100 évvel később…
Az októberi forradalom tanulságai
A kereszténység utáni Nyugaton, ez újra és újra látszik, a XX. század végén és az új első évtizedeiben ugyanaz a hiba, ami a egyengette a hatalmas orosz birodalom útjait a XIX. század végén és az új első évtizedeiben: a jó konzervativizmus elutasítása, a „progresszív tréfák rabszolgasága”.
Veszteségek és értékek
„Egész életünk nem más végül is, mint veszteségeink folyamatos feldolgozásának a folyamata. Ha nem élünk át veszteségeket, lehet, hogy hiányoznak az értékek az életünkből.
Rózsafüzér szoborpark Budapesten
Építész barátom hívta fel a figyelmet egy innovatív megoldásra a budapesti Jerzy Popieluszko parkban. A szerk.
A 2010-ben boldoggá avatott lengyel katolikus pap, Jerzy Popieluszko (1947-1984) tiszteletére avattak emlékhelyet.
Powerbank for Life mobil applikáció
A Magyar Katolikus Rádió riportja Puskás Antal pálos atyával.