Milyen felemás érzések közt élünk,
milyen sokféle vonzások között,
pedig zuhanunk, mint a kő
egyenesen és egyértelműen.
Mária szűzanyaságához oly méltón illik a név: Tengernek Csillaga. Ez a szűzanyaság igen találóan hasonlítható a csillaghoz. Amint a csillag anélkül szórja szét sugarait, hogy veszítene fényéből, úgy a Szűz is szüzessége érintetlenségével szülte gyermekét.
„Sőt ezenkívül még dicsekszünk is az Istennel a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által részesültünk a megbékélés ajándékában.” (Róm 5,11)
Kérlek, Uram, vigyázz misszióban lévő barátomra. Gyógyítsd meg, Uram, fájó szívemet. Atyám, segíts, hogy bölcsen intézzem pénzügyi dolgainkat.
Atyám, most nagyon nagy szükségem van rád.
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az üveghegyek felett az égen egy csapat bárányfelhő. Fehéren legelésztek naphosszat.
Az egyik fiatal felhő azonban szürke volt. A többiek gyakran csúfolták is: „Ó, te csúnya, szürke, ó, te kis lassú!”- mert a szürke felhő bizony nehéz is volt, nem tudott olyan gyorsan repülni, mint a társai.
Csak a cikk címét olvasva már-már lapoztam, kattintottam volna tovább, ám Baritz Sarolta Laura domonkos nővér közgazdász szigorú, ám mégis bizalmat ébresztő képére pillantva mégis a maradás mellett döntöttem… Az érdekes, tanulságos beszélgetés gyorsan eloszlatta fellengzős előítéletemet, hogy ugyan már, ez a(z) (üzleti) világtól bizonyára elzártan élő apáca vajon mi újat tudna nekem mondani pénzről, gazdaságról, erkölcsről…? Bevallom, sokáig én is azok közé tartoztam, akiknek gondolkodásában – stílusosan szólva – Krisztus és Mammon nem tudnak egy gyékényen árulni…
Amikor valaki megházasodik, hirtelen házastársa rokonaival is kapcsolatba kerül: feltűnik a színen az anyós, az após, a sógor, sógornő; és lássuk be, valószínűleg nem véletlenül születik megannyi anyós-vicc, hiszen a legtöbb esetben ezek az új kapcsolatok nem könnyűek, tele vannak konfliktus(forrás)okkal. Gary Chapman ebben a könyvében tömören, gyakorlatiasan mesél arról, hogy hogyan lehet sokat javítani a saját szüleinkkel és a házastárs családtagjaival való viszonyon.
Chapman vallja, hogy a harmonikus kapcsolatok életünk legfontosabb erőforrásai közé sorolhatók. A rossz kapcsolat a közeli rokonokkal beárnyékolhatja az egész életünket, folyamatos stresszforrás lehet; míg a velük való kiegyensúlyozott, szeretetteljes viszony igazi áldás mindenki számára. És talán nem is kell hozzá olyan sok, hogy ez utóbbi valósuljon meg!
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője fejtette ki gondolatait a katolikus egyházfő migrációval kapcsolatos megnyilvánulásairól.
– Mi az oka annak, hogy mást mondanak Önök kereszténydemokraták a migráns ügyről, mint a legfőbb erkölcsi tekintélynek tartott Ferenc pápa a menekült kérdésről?
– Leegyszerűsíteném a választ, ha azt mondanám, hogy a megoldás abban a két különböző fogalomban van, amit Ön is használt. Ez igaz, de válasznak kevés, bár a lényeg benne van. Ő elsősorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél. Mi elsősorban, az otthonainkat fenyegető migráns áradatról. Ugyan egyik vélemény sem kizárólagos, de mindegyik hangsúlyos.
A minap Budapesten egész hosszan buszoztam átszállás nélkül. Ilyenkor az emberek több dolgot szoktak csinálni: megállás nélkül nyomkodják telefonjukat, cöcögnek és kritizálják a többi utast vagy a sofőrt vagy a hülye gyalogosokat, bömböltetik a zenét a fülükbe, bámulnak kifelé az ablakon, vagy jobb esetben olvasnak, ha nem egyedül vannak, akkor beszélgetnek. Teljesen hangulatfüggő, hogy mikor melyik megoldást választom. De most eszembe jutott, hogy ez alatt a 20 perc alatt pont el lehetne mondani egy kötött imát, amibe este már fáradtan biztos, hogy belealudnék.
Jézus sokszor tanított tömeget, vagyis ismeretlenségből összeverődött embereket, és gyakran beszélt a megújulásunkról. A megújulás értelméről: arról, hogyan tudunk továbbjutni a hallásnál. Mert halljuk az igét, az igazságot, amire szomjazunk, halljuk, ha nem vagyunk süketek. De hiába. Valami oknál fogva elszáll a szélbe.
Mi lehet ez a „valami ok”?
2007 őszén Isten kezdeményezésére helyet és lehetőséget kerestem magamnak, ahol megismerkedhetek a katolikus egyházzal. Egy kedves ismerősöm a Sziklatemplomot, a Magyar Pálos Rendtartomány budapesti templomát és kolostorát ajánlotta. Itt találkoztam Györfi Szabolccsal, a fiatal és lelkes pálos atyával, akit 2005-ben szenteltek pappá, és aki helyet adott nekem a fiatal felnőttek számára vezetett hittancsoportjában.
Pénteken a tihanyi apátsági templomban lépett fel a Fountain of Love, a Szeretet Szökőkútja nevű kórus és kamarazenekar. A keresztény és muszlim énekesekből álló zenekar karmesterük saját szerzeményű oratóriumát adta elő, ezen kívül pedig Magyarország és Jordánia nemzeti himnuszai is elhangzottak. A koncert előtt Korzenszky Richárd, a Tihanyi Bencés Apátság elöljárója a különböző vallású és bőrszínű emberek közösségének fontosságáról beszélt, amit szerinte a migrációs válság sem tesz zárójelbe.
Nemrégiben kis autómmal és benne négy lány utassal tartottam a főváros felé, amikor a hátsó ülésről hirtelen megszólalt egyikőjük, hangjában kis büszkeséggel, kekeckedve:
– Képzeljétek, tegnap beszélgettem az öcsémmel, és mondta, hogy 54 lánnyal feküdt le eddig!
A bejelentést némi moraj követte, majd az anyósülésen elhelyezkedő lány felém fordult, s érdeklődve kérdezte:
A felsorolt pontok értelemszerűen nem katolikus paptól, hanem egy lelkésztől származnak, semmit nem vonva le ennek értékéből.
Ne szépítsük, és legyünk reálisak egy pillanatra. Lelkipásztornak lenni hihetetlenül nehéz – ezzel a mondattal kezdődik a Churchleaders.com oldal írása, amelyet a pardi.ro oldal fordított le. Itt van tehát pár dolog amit bárcsak valaki leült volna és elmondott volna nekem mikor 20 éves voltam.
Amíg még itt vagyok, amíg lélegzem,
még itt a helyem, mert
– még nem éltem át mindent
– még nem tapasztaltam meg mindent
– még nem tanultam meg mindent
– még nem ismertem meg mindent
– még nem nyújtottam mindent
– még nem adtam mindent
– még nem alkottam meg mindent
– még nem cselekedtem meg mindent, ami kell,
hogy azzá váljak, akivé válni teremtettem.
