Halottak hónapja – Imre atya írása Stuttgartból
Ha majd kopogtat a halál angyala…
Ha majd kopogtat az én ajtómon is a halál angyala,
akkor azt szeretném még majd elmondani neki, hogy
az életet kerestem, de a halál előtt sem csuktam be a szememet…
Ha majd kopogtat a halál angyala…
Ha majd kopogtat az én ajtómon is a halál angyala,
akkor azt szeretném még majd elmondani neki, hogy
az életet kerestem, de a halál előtt sem csuktam be a szememet…
Huh, hogy mennyire ellenszenvesek a maguk művészetét oly nagyra tartó művészek, akik minden mást megvetnek.
Miközben olvastam a véleményét, határozottan olyan érzésem támadt, hogy voltaképpen vissza akarja állítani az ószövetségi Levita rendet: A liturgiában énekelni csak a szakavatott, megfelelő diplomával rendelkező, kiválasztottak által vizsgáztatottak énekelhetnek, akik egy bizonyos művészeti irányt képviselnek.Mindenki más hallgasson, mert csak profánra képes. Komolyan: ez egy második papság. Mint a leviták.
Nagy nap ez a mai! Ez az első Örökbefogadási Világnapom. Érintetté váltam. Eddig fel sem tűnt ez a nap. Ám az idén tavasz óta másként pereg az idő. S a mai reposzt írása közben rádöbbentem, hogy napról-napra készítgetett el bennem mindent az Úr Isten, hogy végül számba adja a szavakat ujjbegyeimre adja a klaviatúra betűit.
Tegnap előtt láttam a Lányanya című filmet, ami egy örökbeadásról szól. Tegnap pedig elém került a kecskeméti inkubátorba tett baba története, akire többször gondoltam azóta is. Isten által vezetve így hangolódtam a mai napra, ami a mi napunk. Azoké, akik bátrak voltak felvállalni, elvállalni, bevállalni a legkülönösebb s z e r e t e t átélését.
Valami visszatérően kísérti a családodat? Mondhatni óramű pontossággal?
Észrevettétek már, hogy vannak olyan dolgok, amelyeket mintha a generációk átadnának egymásnak, mintha vírusként vagy génként öröklődnének a családodon belül: például a megosztottság, depresszió, gúny, pénzügyi nehézségek, alkoholizmus, válás, különböző temperamentumok, bűnözésre való hajlam, anorexia, mentális betegségek, sőt az öngyilkosság?
Az a pap, aki öt évvel ezelőtti beszélgetését közreadta a pápával, ma Ferenc szeretetét tükrözi Mária iránt.
Isten anyja „mindenkit szeret”, és „nem egy postahivatal vezetője, aki minden nap üzeneteket küld”, mondta Ferenc pápa Medjugorjére vonatkozóan.
„Isten csodákat tesz Medjugorjében. Az emberi őrültség közepette Isten folytatja a csodatevést.”
FRISSÍTVE – 2013. március
A Vassula Ryden tevékenységét kritikai szemmel bemutató honlap (mely elérhető angol, spanyol, olasz, francia és magyar nyelven is, alul a zászlóra kattintva) tartalma ismét megtalálható a www.pseudomystica.info alatt.
Mindenszentek, Halottak napja – a fájdalom, a szomorúság, az elmúlás szívszorító figyelmeztetése. De nemcsak az! Gyönyörű ünnep: a minden fájdalmon, minden szomorúságon, minden elmúláson diadalt arató reménység ünnepe. Elhunyt szeretteinkre emlékezünk. Mégsem csupán múltba néző, gyászt idéző, sebeket föltépő emlékezéssel, hanem a jövőbe tekintő, húsvéti bizalommal teli szívvel.
Néhány évvel ezelőtt részt vettem egy CBMC konferencián, ahol a vitafórum vezetője egy best-seller szerző, nemzeközi szónok és a Growing Leaders non-profit szervezet alapítója és elnöke Dr. Tim Elmore volt, aki azzal a hittel segíti a feltörekvő vezetőket, hogy minden ember vezetői képességekkel születik. Elmore kilenc alapelvet mutatott be, melyek szerinte nélkülözhetetlenek a mentorálási folyamatban; fogalmakat, melyeket mindenkinek át kellene gondolni, aki a fiatalabb férfiakat és nőket tanítja a hitben.
Egy betűszóval kezdte elmagyarázni ezt a folyamatot: I-N-F-L-U-E-N-C-E (magyarul hatás, befolyás). Szeretném röviden áttekinteni a lista minden lépését, ahogy ő magyarázta.
„A templomaim kipukkadnak, nincs annyi hely, hogy a fiatalokat befogadjuk. És a legrövidebb szentmisém is körülbelül két és fél órás.” – nyilatkozta a kameruni Mamfe püspöke, Andrew Nkea Fuanya az ifjúsági szinódus keretében október 24-én rendezett sajtótájékoztatón.
„Az emberek azt kérdezik tőlem: ‘Mitől vannak tele a templomaid?'” – tette hozzá. Fuanya püspök szerint mindez három dolognak köszönhető: a családoknak, a közösségeknek, és a hagyományos értékeknek.
Az üzleti és szakmai szférában, csakúgy mint az élet más területein az idő kissé ellentmondásos jelenség. Amikor egy kőbe vésett határidőről van szó, az idő hihetetlenül gyorsan repül, és ez fokozza bennünk a stresszt. Amikor viszont izgatottan várunk egy fontos döntésre – talán egy előléptetésre, vagy arra, hogy egy lehetséges üzletfél aláírjon egy szerződést – úgy tűnhet, hogy az idő múlása jelentősen lelassul.
…hogy az emlékezés által megbizonyosodhass: Isten szeretete átöleli múltadat, jelenedet és jövődet.
„Nem olvashatnál a világon szebb történetet, mint a saját életed történetét, ha nekiülnél és lejegyeznéd, milyen volt hozzád és mi mindent tett érted az Úr a kezdettől egészen mostanáig; milyen bizonyítékai és megnyilvánulásai voltak kegyelmének, hűségének és szeretetének mindazon körülmények között, amelyeken keresztülmentél” – írta John Flavel 1677-ben.
Csak mert egyes fiatalok nem értenek egyet a katolikus erkölcsi tanítással, például a szexualitás terén, ez még nem jelenti azt, hogy az Egyház tanítása nem világos, vagy hogy annak változnia kell – jelentette ki a felszólalásában Robert Sarah bíboros, a Rómában jelenleg zajló püspöki szinóduson.
Az Egyháznak és pásztorainak „a katolikus erkölcsi tanítás terén bátran fel kellene mutatniuk a keresztény ideált, ahelyett, hogy azt felhígítanák, és elrejtenék az igazságot azért, hogy fiatalokat vonzzanak vele az Egyház kebelére” – mondta a bíboros október 16-án.
Sok iskola készül korán arra, hogy készen álljon Krisztus eljövetelének ünneplésére. Egyes iskolák,ezzel ellentétesen, szándékosan elhagyják Krisztus bármilyen említését.
A Robius középiskola (Midlothian, Virginia) tájékoztatta a kórus diákjait, hogy leveszi azokat a dalokat a téli programból, melyek megemlítik a mi Urunkat.
A 16. héten derült ki, egy nőgyógyászati magánrendelésen, hogy a kicsi babánknak ajak- és szájpadhasadéka van. A nőgyógyász azt javasolta, hogy másnap menjek be hozzá a kórházba, ahol még jobb minőségű az ultrahang készülék, és ott egy kollégájával együtt megnéznék még egyszer, hogy valóban így van-e. Másnap a kórházban mindketten megerősítették, hogy a babának két oldali ajak hasadéka van, és az általuk mért hasadék mértéke alapján nagy valószínűséggel arra következtettek, hogy ehhez szájpad hasadék is társul. Számomra az volt a megdöbbentő, hogy ők rögtön az abortuszt javasolták. Ez az egész terhességemre rányomta a bélyegét.