Búcsúbeszéd a józan ész halálára
Ma egy szeretett barátunk elvesztését siratjuk: Józan Ész, aki sok éven át volt közöttünk.
Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
Ma egy szeretett barátunk elvesztését siratjuk: Józan Ész, aki sok éven át volt közöttünk.
Senki sem tudja biztosan, hány éves volt, mivel születési adatai már régen elvesztek a bürokrácia útvesztőiben.
A genderelmélet egy antropológiai forradalom, amely egy nyilvánvaló őrültséget szeretne ráerőltetni a társadalomra, ennek eszköze pedig többek között az ENSZ és az EU – mondja Gabriele Kuby német szociológus, akinek most (2014. a szerk.) jelent meg második, Globális szexuális forradalom című kötete magyarul, és előadást tartott a Danube Institute konferenciáján is. Interjú.
A háború folyamán a börtönökben (ravensbrücki koncentrációs tábor) és később, amikor a világ különböző részein jártam, sok harcban kellett megállnom. Nem test és vér elleni harc volt ez, hanem láthatatlan szellemekkel, a Gonosz főhadiszállásának kiküldötteivel álltam szemben (Ef. 6,12).
Házasság, család? Vagy papság, szerzetesség?
A sátán mindig féligazságokkal támad. Az Istent szerető fiatalt elsősorban nem súlyos bűnökre csábítja, hanem kifinomult hazugságokkal elferdíti, eltéríti útkereső vágyakozását. Kétségbe taszít, őrlődésbe hajt. Hogy ezt kivédd, érdemes tudatosítanod és elkerülnöd a leggyakoribb hibákat:
Hol vagy? Sokszor kérdezik mások. Helyzet-meghatározás. Hol vagy? Kérdezik telefonban. Hol vagy? Kérdezik akkor, amikor érdeklődnek, hogy hol tengeted amúgy kicsit sem hétköznapiasan vasárnapi életed. Hol vagy? Nem tudom, te hogy vagy vele, de én mégis ezt a kérdést legtöbbször saját magamtól hallom. A lelkiismeretem hangja: hol vagy?
Kenty Szent Jánost egyszer útonállók tartóztatták fel. Elvették a táskájában talált pénzt, és kérdezték, hogy van-e nála még. Miután János nemmel felelt, továbbálltak. Ekkor jutott eszébe, hogy néhány pénzdarabot a köpenyébe varrt. Utánuk szaladt, elnézést kért a tévedésért, és átadta nekik az érméket. A rablók úgy elámultak a becsületességén, hogy az összes pénzt visszaadták.
Kenty Szent János tökéletes becsületessége meglephet, talán azért is, mert társadalmunkban viszonylagossá vált a becsületesség fogalma. Pedig a hetedik parancsolat nem úgy szól, hogy Ne lopj, hacsak nincs rá nagyon nagy szükséged. A nyolcadik parancsolat pedig nem úgy, hogy Hamis tanúságot ne tégy, hacsak nincs rá nyomós okod. E két parancsolat arra hív, hogy legyünk becsületesek, hiszen Isten gyermekeiként Atyánkhoz kell hasonlóvá válnunk, akiben nincs hamisság.
(Ágotának, hálás szeretettel)
Milyen gyámoltalan, milyen esélytelen egy fészkéből kipottyant madárfióka! Milyen gyámoltalan, milyen esélytelen egy anyátlan-apátlan árva! Milyen gyámoltalan, mennyire esélytelen az az emberpalánta, akit „tehernek” éreznek, akinek nem lesik-várják szívrepesve első moccanását, akit később sem dédelgetnek, babusgatnak! Persze, kinő majd a haja, a foga, megnyúlik keze, lába – ám a szeretet érintése nélkül aligha válik teljes emberré.
Már hetek óta tart a készülődés, mindenki vásárol. Mindent meg lehet kapni, a meghosszabbított nyitva tartású, feldíszített üzletek zsúfolásig telve áruval. Az emberek futnak, tülekednek, kezükben kisebb-nagyobb csomagokkal készülnek a szeretet ünnepére. Jó üzlet a karácsony a kereskedőknek, a forgalom a többszörösére emelkedik december hónapban.
Plébániáink papjai oly sokat tesznek értünk az Egyház szolgálatában és a lelkek megmentésében. Ott vannak, hogy felajánlják nekünk a szentségeket, és jelen vannak, amikor bölcsességet és útmutatást keresünk. Ismerek olyan papokat, akik számtalan órát töltenek a gyóntatószékben és lelki vezetést nyújtanak, késő estére időzítik az esküvőkkel és temetésekkel kapcsolatos találkozókat, hogy alkalmazkodjanak az egyházközség tagjainak munkarendjéhez, esténként házszentelést végeznek, másodperceken belül futnak, hogy feladják az utolsó kenetet azoknak a katolikusoknak, akik a haláluk előtti utolsó pillanataikban vannak, ifjúsági, fiatal felnőtt és rózsafüzér csoportokat vezetnek, és a felsorolást még hosszan lehetne folytatni.
(Reflexió Mihályi Molnár László Szemléletváltás a szakadék szélén c. írására)
Uramistenem, kérlek alássan,
Világosíts meg, hogy sose lássam
Életörömnek a romlottságot,
Sokszínűségnek a zagyvaságot,
Művészetnek a talmi csillogást,
Haladásnak az őrült rohanást,
Balgaságnak a sírig hűséget,
Tákolmánynak a családi fészket,
Levelet kaptunk egy házaspártól, akik szenvednek a gyermektelenségük miatt. Szeretettel ajánlják a tanúságtételüket a KV blog olvasói számára.
Hallgattassék meg a leginkább érintett katolikus fél is lombikbébi ügyben! Kik ők? Nagyon egyszerű. Azok a katolikus házaspárok, akik valóban be is tartják katolikus hitük tanításait, vagy legalábbis hajlandóságukat kifejezve minden testi-lelki erejükkel igyekeznek ezen lenni. Nem háborognak, hogy bezzeg az ő jogaikat ne kurtítsa senki sem, az ő életüket ne határozza meg senki sem, hanem hoztak egy döntést. Krisztus mellett döntöttek, elfogadták tanításait, amikor hitet tettek katolikusságuk mellett.
Magánkiadásban jelentette meg dr. Gál Péter atya Galgóczy Erzsébet, a XX. század nagy magyar hitvallójának, engesztelőjének életrajzi könyvét, kiegészítve néhány egyéb dokumentummal.
VIII. Orbán pápa dekrétumával összhangban alávetjük magunkat a legfőbb Egyházi Hatóság ítéletének és az e könyvben előforduló csodás jelenések közlése által nem óhajtjuk végső döntését megelőzni.
Az Egyház megszüntette még el nem bírált magánkinyilatkoztatásokkal foglalkozó sajtótermékek
kiadására és terjesztésére vonatkozó tilalmat. (Az 1399. és 2318. kánon hatályon-kívüli helyezését lásd: A. A. S. 5816-1966. dec. 29-i számban). 1966. nov. 15-én a Szent Kongregáció lehetővé tette az ilyen kiadványok IMPRIMATUR nélküli kiadását és terjesztését.
Egy kis alapterületű, alig harminc négyzetméteres kápolna épül a hegyvidéki Anna-réten. A végleges tervek elkészültek, így akár már jövőre felépülhet a tájba illő miséző emlékhely, amit nyolcvan éve szorgalmaznak a hívek.
Alig harminc négyzetméteres alapterületű az az Anna-rétre szánt kápolna, aminek a tervei elkészültek, már csak az engedélyeztetések vannak hátra. A tájba illő miséző emlékhely, amely nagyobb létszámú szabadtéri mise megtartására is alkalmas, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye és a Hegyvidéki Önkormányzat együttműködése eredményeként készülhet el – olvasható a hegyvidek.hu-n.
A liturgia rendkívüliségének, szakralitásának jelzésére szolgálnak a liturgikus ruhák. Az Anyaszentegyház liturgikus ruhái évszázados természetes fejlődés által alakultak ki. A papi ornátus letisztult, szép formái, gazdag színei, ünnepélyes pompát kölcsönöznek a liturgiának. Az apostolok korára emlékeztetve az első keresztények lelkes áhítatát ébresztik lelkünkben. Szimbolikus jelentésükkel a látható dolgokon túl, a láthatatlanok felé irányítják tekintetünket.