Két évvel ezelőtt, amikor ez az életrajz az első idegen nyelven — németül (1980 a szerk.) — megjelent, a flamand származású premontrei atya, Werenfried van Straaten, a páratlan áldozatossággal és eredménnyel működő ,,Ostpriesterhilfe/Kirche in Not” nevű katolikus segélyszervezet alapítója és vezetője írt hozzá előszót.
A bátorhangú írás, amely azóta már a francia, holland és angolnyelvű kiadásban is napvilágot látott, ezzel a figyelmeztetéssel fejeződik be: ,,Wehe uns, wenn wir ihn vergessen!” Magyarul: ,,Jaj nekünk, ha elfelejtjük őt!”
„Ennek volt egy húga, Mária. Ez odaült az Úr lábához és hallgatta a szavait. Márta meg sürgött-forgott, végezte a háziasszonyi teendőket.” (Lk 10,39-40)
Ránéztem a faliórára. Már háromnegyed tizenkettő? Hogy lehet ez? Hova tűnt az idő? Mindjárt dél van, és felét sem végeztem el annak, amit ma délelőttre terveztem. Órákkal ezelőtt kezdődött a nap, amikor kibújtam a paplan alól készen arra, hogy elvégzek egy csomó mindent a ház körül, a számítógépen, a városban.
Ha azt akarjuk, hogy a haj fésülés után sima legyen, akkor a fésülést a fejtetőn kell kezdeni. Éppen úgy, ha
„erős bátorításunk van nekünk, akik odamenekültünk, hogy belekapaszkodjunk az előttünk levő reménységbe. Ez a reménység lelkünknek biztos és erős horgonya” (Zsid 6,18b-19a)
A süvöltő, fagyos szél kegyetlenül verte, ostorozta a ház oldalát. Az öreg lucfenyő meghajolt, és visítva súrolta a ház külső szigetelését. Képtelen voltam visszaaludni.
A félelmetes kinti vihar illett ahhoz, ami családunk fölött csapkodott már hónapok óta. Egyik vihar a másik után sújtott le ránk, szusszanásnyi időt sem hagyva közben. A vejem szívműtétje. Apósom rákdiagnózisa. Totálkárosra tört autó. A másik, az egyetlen használható lerobbant. Férjem csellengő veseköve. Halmozódó kifizetetlen számlák. És még sorolhatnám…
A pápák, másképp szólva, nem autoritárius személyek, akik azt tanítanak, amit akarnak és úgy tanítanak, ahogy akarnak. A pápák egy kötelező erővel bíró hagyomány védelmezői, aminek a szolgái, nem pedig az alakítói.
Szánalommal tekintünk a vakokra: milyen szörnyű állapot lehet! Bezárva az örökös éjszakába. Fény nélkül, színek nélkül… Mégis: akiket személyesen ismerünk közülük, többnyire derűs emberek. Szelídek, kedvesek, vidámak. Békésebbek, mint mi magunk. A külső világból talán kevesebbet érzékelnek, a belső viszont annál gazdagabb, sokszínűbb. Időnként bizony a látónak is szüksége van arra, hogy behunyja szemét. Hogy befelé tekintsen. Hogy mögéje lásson a felszínnek. Hogy csak a lényegre figyeljen.
„Járuljunk tehát bizalommal a kegyelem trónjához, hogy irgalmat találjunk és kegyelmet kapjunk, amikor segítségre szorulunk.” (Zsid 4,6)
Lehet, hogy Istennek egyszer elege lesz a siránkozásaimból? Nemegyszer feltettem mát magamnak ezt a kérdést hosszú évek óta tartó küzdelmem során a hangulati étkezési problémámmal. Volt úgy, hogy szűkölve könyörögtem Hozzá, máskor dühösen nekitámadtam, gyakran nem foglalkoztam vele. És azon aggódtam közben, hogy elhasználom az összes Istentől nekem járó kegyelmet.
Elmúlt egy év, mióta XVI. Benedek bejelentette távozását. A számomra ez az a pillanat, amikor vissza kell tekinteni: mit vesztettünk.
Az elmúlt év a világi sajtóban valóban a Katolikus Egyház éve volt, mivel a legkülönbözőbb csoportok szeretnék mindenképpen a forradalmi változást látni Ferenc pápában.
„Ennek a törvénynek a könyve legyen minden időben ajkadon; fontolgasd éjjel-nappal, ügyelj, s mindenben ahhoz szabd tetteidet, ami benne írva van. Akkor szerencsés leszel minden vállalkozásodban: sikerülni fog neked.” Józs 1,8
Már csak pár oldal a naptáron, és itt a nyár. Ilyenkor a média minden oldalról eláraszt minket külö nféle új diétákról szóló információkkal, edzésprogramokkal, egészséges étkezéssel kapcsolatos ötletekkel. Ennek a nagy zsongásnak a hatására elgondolkoztam, milyen változtatásokat vigyek végbe az étrendemben és életrendemben, és ezek hogyan fognak hatni rám.
„Mert a te alkotód a férjed: Seregek Ura az ő neve; és Izrael Szentje a megváltód: az egész föld Istenének hívják őt. Mert, mint elhagyott és bánkódó lelkű asszonyt hívott meg téged az Úr, mint ifjúkorban eltaszított asszonyt – mondja a te Istened.” (Iz 54,5-6)
Mesébe illő keresztény szerelmi történet volt a miénk. Mike magas volt, sötéthajú, jóképű. Jól menő vállalkozást vezetett, és szerette Jézust. Ráadásul ahelyett, hogy randira hívott volna, megkérdezte, hogy „udvarolhat-e” nekem.
Református testvéreink blogján találtam. A mi feladatunk az, hogy hirdessük az örömhírt.
Igen fontos ember lettem. Vannak, akik levelet írnak nekem. Vannak, akik telefonon hívnak fel. Vannak, akik személyesen jönnek el, mert az én aláírásom nagyon fontos neki. Vannak, akik szórólapon keresnek fel, és tájékoztatnak a múltról, a jelenről és a lehetséges jövőről. Fórumokat szerveznek nekem, gyönyörű beszédeket mondanak. Minden értem történik.
Minden alkalommal elmondom, hogy a Katolikus Egyháznak (és egyéb egyházaknak) elsősorban a kormányzati bürokráciától és a világi hatalomtól kell félnie, nem a „nagyvállalatoktól”, a „kapitalizmustól”, a „globalizációtól”. Ezzel szemben sokan érvelnek a globális szabályozó hatóság szükségessége mellett, hogy megfékezze a nemzetközi kizsákmányolást, korlátozza a pénztőke uralmát, megakadályozza a környezetszennyezést.
Gareth Leyson (Wales) atya két kiváló írását már korábban közreadtam a keresztények és a New Age témakörben, illetve mit tegyünk, ha részt vettünk New Age praktikákban címmel. Társblogunk egy újabb kezdeményezését adja közre, mely egészen formabontó, „Valahol zseniálisnak tartom és a Szentlélek működését érzem benne” írja róla. Egyetértek és mindenképpen olvasására ajánlom. A szerk.