Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A hatodik parancsolatot ezzel ki is iktatták

Az interjú 2016 márciusban, az Amoris Laetitia pápai buzdítás megjelenése előtt készült. A szerk.

EXKLUZÍV INTERJÚ

A John Henry Newman Felsőoktatási Képzési Központ vendégprofesszoraként első alkalommal látogatott Magyarországra Mons. Dr. Athanasius Schneider O.R.C., Celerina címzetes főpásztora, a Boldogságos Szűz Mária astanai érsekségének (Kazahsztán) segédpüspöke.

Amint azt a Rorate Caeli 2016. március 10-i bejegyzésében is olvashatjuk, a közép-ázsiai főpásztor 2016. március 4-től 6-ig előadásokat tartott és tradicionális (usus antiquior) főpapi szentmisét mutatott be a magyar hívek részvételével.

20 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Publikálható-e egy nem jóváhagyott jelenés?

A kiadók gyakran a következő nyilatkozatot teszik közzé könyveikben.

„Mivel a kánonjog korábbi 1399. és 2318. pontjait IV. Pál pápa eltörölte az AAS 58 (1966) által, az új jelenések, kinyilatkoztatások, próféciák, csodák, stb. publikálása és forgalmazása lehetővé vált, a hívek ezeket olvashatják az Egyház kifejezett engedélye nélkül, feltéve, hogy azok nem tartalmaznak semmi olyat, ami ellentétes a hittel és az erkölccsel. Ez azt jelenti, nincs szükség imprimatúrára.”

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Fénylánc – a Szűzanya sürgős kérése

Az elmúlt hetekben sok helyen felbukkant a fenti címmel egy körlevél az interneten. Több testvérünk – élve a megkülönböztetés adományával – elküldte véleményét. Ezekből idézünk, remélve hogy segít eligazodni a jó és rossz, az igaz és hamis állításokat tartalmazó állítólagos üzenetek, láncimák és kinyilatkoztatások között. (A szerk.)

16 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A megkeresztelt kisbaba, Indi Gregory az anyja karjaiban halt meg a bírósági végzés nyomán

NOTTINGHAM, Egyesült Királyság (LifeSiteNews) – A kisbaba, Indi Gregory tegnap este meghalt, miután az angliai fellebbviteli bíróság végzése alapján lekapcsolták az életfenntartó gépekről.

Indi édesapja, Dean Gregory, aki elmondása szerint nem vallásos, a halála előtt megkereszteltette a kislányt és azt mondta, hogy a bírósági megpróbáltatások olyanok voltak, mint „a pokol… és azt akarom, hogy Indi a mennybe kerüljön.”

10 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

4 tévedés az Ouija tábláról

Ne forduljatok halottlátókhoz, ne keressétek fel a jósokat, mert beszennyezitek magatokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.” (Lev 19,31.)

„Hogyan használjuk az Ouija táblát – az útmutató a halottakkal való biztonságos kommunikációhoz Halloween idején” – ez a címe a New York Post október 25-i cikkének. A Register portállal beszélgető két ördögűző szerint azonban a cím ellentmondásos. A szellemvilágba belépni, hogy Ouija-tábla segítségével kommunikáljunk a szellemekkel, mindig veszélyes.

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A püspök szerepe a katolikus identitás megítélésében

A püspök felügyelete az egyházmegyén belüli katolikus oktatásra – beleértve az iskolákat, az otthoni iskolákat és a főiskolákat – nélkülözhetetlen. Az ő támogatása és bátorítása szintén felbecsülhetetlen.

Ez Stephen Minnis elnök tapasztalata, aki az elmúlt két évtizedben a hitoktatás és a képzés izgalmas megújulását vezette a kanadai Atchisonban található Benedictine College-ban. Minnis szerint Joseph Naumann, Kansas City érseke „mindig a rendelkezésemre állt, hogy segítsen nekem, amikor a Főiskola jelentős kérdésekkel néz szembe, és a tanácsai felbecsülhetetlenek voltak, amikor a Főiskola útját vázoltuk fel.” Azt mondja, az érsek kérése volt, hogy a Benedictine vizsgálja felül a katolikus oktatásról szóló egyházi tanításnak való megfelelést, teremtse meg az evangelizáció kultúráját az egyetemen, és fordítson különös figyelmet a családdal és az élettel kapcsolatos kérdésekre.

7 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az ördögűzés szekularizációja és a katolikus álláspont

Az ördögűzés erőteljes szentség, amely képes megszabadítani az embereket, tárgyakat és helyeket a gonosz hatalmától

Az év elején került a mozikba A pápa ördögűzője című film, amely állítólag a Rómában hosszú ideig a vezető ördögűző tisztét betöltő Fr. Gabriele Amorth emlékiratai alapján készült. A film egy Fr. Amorth-idézettel kezdődik: „Amikor gúnyolódunk az ördögön, és azt mondjuk magunknak, hogy nem létezik, akkor a legboldogabb.” Valószínűleg ez az idézet az egyetlen dolog a Russell Crowe főszereplésével készült filmben, ami igaz Gabriele Amorth atyáról; minden mást félremagyaráznak vagy elferdítenek.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Sarah bíboros a pornófüggőségről és a transzhumanizmusról

(Részlet Nicolas Diat – Robert Sarah: Esteledik, a nap már lemenőben című könyvéből. SZIT. Budapest, 2019. Megrendelhető itt.)

Beszélhetnénk az emberi test kereskedelmi tárggyá té­telének problémájáról?

A prostitúció, a pornográfia és mindaz, ami ezekből következik, nagy piaccá váltak. A politikus férfiak, akik nem hoznak megfelelő intézkedéseket, hogy harcoljanak a prostitúció ellen, bűnösökké válnak a nők iránti elszabadult támadásban. A prostitúció sok szempontból a rabszolgaság egyik modern formája. Tudható: valóságos emberkereskedelem indul be egyik kontinensről a másikra.

22 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Keresztény szerzők New Age hittel

A nevekhez kapcsolódó linkeket nem a cikk szerzője biztosította. A szerk.

Fr. Teilhard de Chardin

francia jezsuita pap és paleontológus, aki hitt a belső energiában vagy okkult energiában. Szólt az üdvösségről, mint a tudat evolúciójáról, ami tipikus New Age kifejezés. Ő is hitt egy világkormányban. A Vatikán elítélte a könyveit.

Fr. Anthony de Mello

Beszélt Istenről, mint az ürességről. Azt tanította, hogy Jézus csak egy egyszerű ember, aki felfedezte, hogy ő isten, ahogy mindannyian fel tudjuk fedezni azt, hogy mi is isten vagyunk. Könyveit elítélték a Vatikánban.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Tower Vilmos: Kit vegyek el feleségül?

Előszó

Ismeretes, hogy manapság megrendítően és megszégyenítően sok a szerencsétlen, boldogtalan vagy ilyennek mondott házasság, az elhidegült, meglazult vagy felborult házassági kötelék. Rengeteg az ezzel kapcsolatos kínos csalódás, keserű kiábrándulás, lelkeket mérgező családi botrány, a döbbenetes számú válás, az asszonyok és férfiak csereberélése, a folyamatos többnejűség és többférjűség (successiv polygamia és polyandria).

Megesik, hogy a gyermeknek 3–4 apja vagy 3–4 anyja is van és már nem is tudja megállapítani, hogy melyik is az igazi szülője. Másszóval a szentségi házasság helyébe került a határidőre kötött és egyoldalúan felbontható, törvényes színezetű, de ponyva jellegű, váltakozó szeretkezés és szabad párosodás.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A katolikus egyháznak anyákra van szüksége, nem szinódusra

KOMMENTÁR: Az olyan nők, mint Szent Heléna, Mónika, Sienai Katalin és Kalkuttai Teréz emlékeztetnek arra, hogy az Egyháznak, a világnak és minden férfinak, nőnek és gyermeknek mindennél nagyobb szüksége van egy egyszerű dologra.

A szinódusi zsinat terjedelmes munkadokumentuma, vagyis az instrumentum laboris, a szinodalitásról szóló szinódus számos, a mai világot érintő kérdést vizsgál, miközben egy figyelemre méltóan egyszerű megoldást kínál: a szinodalitást.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A transznemű aktivisták megpróbálják eltemetni értelmünket az információtúlterhelés alá

(LifeSiteNews) – Bárki, aki digitális médiát fogyaszt vagy a közösségi médiát böngészi, ismeri az „információtúlterhelést”. Amit azonban kevésbé értenek, hogy az információtúlterhelés egyben stratégia is.

Ha azt akarod, hogy a közvélemény elhiggyen valamit, egyszerűen csak kalapáld az érzékeiket ugyanazokkal a történetekkel, újra és újra. Ez az úgynevezett „illuzórikus igazsághatáshoz” vezet, amely „arra az emberi tendenciára utal, hogy egy állítást vagy információt igaznak hiszünk, miután többször is találkoztunk azzal.” Minél többször hallunk vagy olvasunk valamit, annál valószínűbb, hogy elhisszük.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Zen – út a megvilágosodáshoz

A könyvet ismertetjük, de nem ajánljuk. A szerk. 

Ez a könyv a buddhizmus egyik japán irányzatáról, a Zenről szól. A japán Zen szó a kínai Csan-ból származik, ami meditációt vagy kontemplációt jelent. A könyv szerzője érdekes módon nem japán, hanem egy német jezsuita szerzetes. Japánban szolgált misszionáriusként, és hogy megismerje a japánok gondolkodását, ő is elkezdte gyakorolni a Zent. Végül megvilágosodva a Zen mestere lett, és azóta a Zent keresztényeknek tanítja az Istenhez való közeledés eszközeként, mint vallási-világnézeti szempontból semleges módszert.

23 Minute