Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Amikor elfelejtem, hogy bennem él Jézus

„Krisztussal együtt keresztre vagyok feszítve: többé tehát nem én élek, hanem Krisztus él bennem; azt az életet pedig, amelyet most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem, és önmagát adta értem.” Gal 2,20

Tekintetemmel a tömeget pásztáztam, kerestem az arcát. A gimnázium kórusával léptünk fel, és egy dolgot szerettem volna látni: hogy édesapám ott van a nézőtéren.

Nem mintha nem bíztam volna a szeretetében. Tudtam, hogy szeret, legalábbis azt hittem, tudom. Szó szerint éjjel-nappal dolgozott, hogy eltartsa tíztagú családunkat. Ez bizonyítja, hogy szeret, nem?

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ha az élet szünetre kényszerít

Mindannyian ismerjük a tévénken, a számítógépünkön, vagy az okostelefonunkon levő ’szünet’ gombot, amikor egy videót nézünk. Néha maga az élet nyomja meg a ’szünet’ gombot, akár akarjuk, akár nem. Legtöbbször nem akarjuk. De megtanultam, ha épp ez történik, az különleges lehetőséget kínál arra, hogy egyet visszalépjünk és felmérjük jelen helyzetünket, hol vagyunk most, merre haladunk, vagy legalább, mit gondolunk, hogy merre haladunk.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szép szabadságotokat önkéntes fegyelemmel őrizzétek

A Magyar Schönstatt Család oldalain bukkantam erre az írásra.

Sokan legyintenek: mit tudhat egy pap a szexualitásról. Sokak szerint (és nem csak a házasság előtt nemi élet hatásairól) bizonyosan többet, mint mi gondoljuk. Olvasd el ezt az írást és döntsd el magad.

Ha egy atomerőműben kikapcsolják a biztonsági berendezést, az óriási károkat okozva felrobban. Ha egy autóban elromlik a fék, lehetetlenné válik a biztonságos közlekedés, az ilyen kocsi ön- és közveszélyessé válik. Ha az erkölcsi élet egy területén függetlenítjük magunkat a törvénytől, hallatlan pusztítás előidézői leszünk.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mi a teendő a régi, okkult tárgyakkal bűnbánat és gyónás után?

A szerző válaszából a szenteltvíz és hatása valamilyen okból kimaradt. A szerk.

Egy olvasótól

Életem korábbi szakaszában okkult dolgokkal foglalkoztam, különösen pecsétekkel. Azóta visszaálltam, és feloldoztak minden ehhez kapcsolódó bűn alól, de tegnap rábukkantam egy régi újságra, amiben volt néhány pecsét abból az időből.

Tennem kell valamit, elsősorban az újsággal, vagy csak tépjem szét?

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne adjatok teret a sátánnak

Az Egyház álláspontja

A latin Orcus szó „alvilágot” jelent, átvitt értelemben az alvilág istenét jelöli a római mitológiában Plutót. A latin ex prepozíció/igekötő jelentése: -ból, -ből, ki(felé).Valakit vagy valamit ex-orcizálni annyi, mint „kialvilágozni”, ad vocem: kibelezni (csirkét), kimagozni (cseresznyét). Vagyis: eltávolítani belőle az alvilági lényeket, kiűzni a démonokat. A latin Rituale Romanum a démonűzést Exorcismus néven tartalmazza, magyarul is gyakran használjuk az exorcizmus (= ördögűzés) szót.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Rájönni a szenvedés céljára

 

Valaki egyszer így fogalmazott: „Nem is bánnám, hogy szenvedek, ha nem fájna annyira!” Ezzel mindannyian így vagyunk. Már egy ideje erős fájdalommal küszködöm, amely kisugárzik a jobb lábamba, és olykor igencsak meggyö tör. Elképesztő, hogy a gerincemben található porckorongok ilyen kismértékű elvékonyodása ekkora fájdalmat is tud okozni.

A fájdalom természetesen nemcsak fizikai lehet, hanem más formában is jelentkezhet, időről időre visszatérve mindannyiunk éle tében. Formájától függetlenül azonban a szenvedés könnyen kétségbeeséshez és az erőtlenség érzéséhez vezethet, illetve megfoszthat minket a mindennapi élet élvezetétől.

5 Minute