Hadd kezdjem a kérdés megválaszolását egy állítással: nincs bűntelen csecsemő. Tudom, kevés olyan gondolat van, amely annyira ellentétes volna a természetes gondolkodással, mint ez. Hogy lehetne egy csecsemőt vétkesnek tartani, aki még egyetlen morálisnak tekinthető cselekedetet sem hajtott végre, sőt, talán gondolatai sem igazán voltak, olyan meg biztosan nem, amelyet tudatosnak tekinthetnénk?
Amikor az angyalok egy része visszautasította a számára kijelölt feladatot, az öngyűlölet és önutálat tökéletes aktusát hajtották végre, ezért az öngyűlölet az a pszichológiai mintázat, amely az ő sajátjuk. Nekünk tehát két ok miatt is kerülnünk kell az öngyűlöletet: egyrészt, mert ez bűn a szeretet ellen, másrészt mert ezáltal megvalósítjuk azt a spirituális mintát, amely gyökerében démoni. Ez ugyanis az a lelki irányultság, amelyet a démonok igyekeznek kialakítani bennünk, mert ez tesz minket velük kompatibilissé.
„Kedvesem, annyiba, hogy Ön azt nem tudná kifizetni.”
Gyerekkoromban, ministránsként gyakran voltam tanúja ilyen beszélgetésnek, ahogy plébánosunk, Marek atya ezzel a kis viccel próbálta világossá tenni a híveknek, mi a miseintenció, azaz a miseszándék lényege.
Bíró László püspök nagypénteki tanításainak videófelvételei.
Interjú Barsi Balázs atyával
Kérem, foglalja össze a háromnapos elmélkedéssorozatot azoknak, akik sajnos nem lehettek jelen a Szent Antal-templomban, és a Mária Rádió adásait sem tudták követni.
– Hála Istennek van munkám, Sümeget sem hagytam volna ott csak azért, hogy három este három beszédet elmondjak. Ezekre az alkalmakra lelkigyakorlatosok jönnek, míg délelőttönként az egyházmegye papságának van rekollekciós napja, ami annyit tesz, hogy lelki nap, tehát nekik tartok elmélkedéseket minden nap délelőtt.
A tisztítótűz
Egy tisztulási hely, ahol azoknak kell szenvedniük, akik haláluk pillanatában ugyan a megszentelő kegyelem állapotában voltak, de bűneikért kiérdemelt összes büntetésüket még nem töltötték le – létezése katolikus dogma. A Szentírás ezt mondja: „Szent s jámbor gondolat… a halottakért imádkozni…., hogy megszabaduljanak bűneiktől.” (2 Mak 12,46)
A keresztények ezért minden időben imádkoztak halottaikért és lelkük üdvösségére szentmiseáldozatot mutattak be. Erre már a legkorábbi időkből is vannak bizonyítékaink. Ezeknek a gyakorlatoknak azonban semmi értelmük nem volna, ha nem lenne tisztítótűz, hiszen a mennyország szentjeinek nincs szükségük imáinkra, a pokol elátkozottjainak pedig ezek semmit nem használnak.
5. Legyen bátorságunk haladni a hitben!
Nekünk nem a hit érzésére van szükségünk, hanem bátorságra, hogy továbbhaladjunk a hitben.
Bátorságra van szükségünk a hitben való haladáshoz, bátorságra a cselekvéshez. Hitem növekszik, ha megteszem a szükséges lépéseket! Sokan kényelmesen várakoznak arra, hogy Istentől valamiféle injekciót kapjanak, és hogy Isten kimozdítsa őket kényelmességükből. Ez így nem megy! A megfelelő lépéseket nekem kell megtennem. Azokat a lépéseket, amelyeket képes vagyok megtenni. És amikor cselekszem, észreveszem, hogy tudok cselekedni. Amikor lépéseket teszek, akkor látom, hogy képes vagyok rá. Így lesz a hit készséggé bennünk. Vannak, akik egyáltalán nem akarják magukat megerőltetni. Ők azt akarják, hogy Isten lökje, tolja és vigye előbbre őket. Holott azokat a lépéseket, amelyeket én is meg tudok tenni, nekem kell meg tennem. Járás közben veszem majd észre, hogy tudok járni.
Az életközép mindenkinek fontos fordulópont az életében: jó erről hallani a fiataloknak, akikre még vár ez a szakasz; jó azoknak,
Garadnay Balázs atya 2004-ben publikálta főiskolai jegyzetét A keskeny út öröme és járhatósága címmel. Ezt a jegyzetét vette alapul és egészítette ki néhány hosszabb példával. Saját lelkivezetői gyakorlata alapján is tudja, milyen nehéz összeegyeztetni az igazságérzetet a vezetői-főnöki elvárásokkal, az engedelmességet az alázattal.
Jó szívvel ajánljuk olvasásra és elmélkedésre mindazoknak, akik hasonló problémákkal küszködnek életükben. A szerk.
Egy éve tört ki az orosz-ukrán háború. Azóta sokan, sokféle szempontból elemezték, hogy milyen okok vezettek a háborúhoz és milyen módon érhet az véget. Vannak globalisták és nacionalisták, cinikusok és moralisták, fukuyamai idealisták és mearsheimeri realisták, apokaliptikusok és triumfalisták, és ezek mindenféle szubjektív és objektív árnyalatai. Én is nagyon sok elemzést meghallgattam, megnéztem, órákig tudnék mesélni arról, ami összeállt a fejemben. De erről inkább a szakértők beszéljenek. Ehelyett azt a nyolc szempontot foglalom most össze, amelyeket a Bibliát olvasva tartok fontosnak a hozzáállásunk kialakításában. Nem szenvtelenül írom ezeket, de nem is az érzéseimre akarok támaszkodni, hanem arra, amit Isten igéje alapján a világról és az emberi szívről megértettem.
Garadnay Balázs atya 2004-ben publikálta főiskolai jegyzetét A keskeny út öröme és járhatósága címmel. Ezt a jegyzetét vette alapul és egészítette ki néhány hosszabb példával, aki saját lelkivezetői gyakorlata alapján is tudja, milyen nehéz összeegyeztetni az igazságérzetet a vezetői-főnöki elvárásokkal, az engedelmességet az alázattal.
Jó szívvel ajánljuk olvasásra és elmélkedésre mindazoknak, akik hasonló problémákkal küszködnek életükben. A szerk.
Ma a világ minden tájáról érkeznek zarándokok, hogy összegyűljenek Jeruzsálem szent helyein, az óváros szívében, a Szent Sír-bazilikában. Ezeket
Évről-évre több világi hallgató tanul a hittudományi főiskolákon és a hitoktatói tanfolyamokon. Egyre többen vállalnak teológiai végzettség nélkül is kisebb-nagyobb szolgálatokat plébániai közösségükben. Mintha rádöbbentünk volna, hogy az egyház küldetésének mi világiak is részesei vagyunk, hogy az Isten Országáért nekünk is tenni kell valamit.
De mit? Tulajdonképpen mi a mi feladatunk? Ma sokan a hiányzó papok pótlásában látják az egyházi szolgálatot vállaló világiak egyetlen, vagy legalábbis legfőbb szerepét. Csakhogy a világiak nagyon kevés dologban tudják helyettesíteni a papokat, és éppen a legfontosabbakban nem. Igaz, hogy ez a kevés is segítség, hiszen így pásztor híján nem széled szét a nyáj, és valamiképp azért az igeistentisztelet is megszenteli az Úr napját. De ezek csak szükségmegoldások. Az egyház ínséges helyzetében készséggel vállaljuk őket, igazi feladatunk azonban más.
Arról van szó, hogy valóban kérjük Istent, hogy szóljon hozzánk mások által, mégpedig a szavakban megnyilvánuló karizma valamilyen formájában.
A Lélek adományainak gyakorlásában nagy akadályt jelenthet, ha Istent nem hagyjuk szóhoz jutni. Megállás nélkül imádkozunk és nem engedjük, hogy az Úr szóljon. Folyton mi beszélünk hozzá, Ő azonban sohasem szólhat hozzánk. Nem tartunk szüneteket, amikor figyelnénk rá. Ha pedig valóban Istentől kapunk egy igét, legyen az egy szentírási ige, vagy Isten más szava, akkor többnyire azonnal hálát adunk, vagy dicséretet mondunk, pedig lehet, hogy egészen másra vonatkozott. Ez egy lehetetlen magatartás, mert ez nem az Úrra való figyelés.