Tematizálás
Kedves Nővéreim és Fivéreim az Úr Jézus Krisztusban! Annyit talán már felfedeztünk a hit titkainak üregeiben barangolva, hogy szinte alig van jócselekedet, mely titkon ne rejtene magában egy önmegtagadást, egy lemondást, egy áldozatvállalást, egy keresztet.
„A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.” Jak 3,17
Ha valaki mond vagy tesz valamit, amivel megbánt, mi a helyes, a keresztényhez méltó reagálás? Ha úgy teszek, mintha mi sem történt volna, csak hogy megmaradjon a békesség? Vagy az, hogy szembeszállok, és bizonygatom a magam igazát? Egyik sem.
Kitől tanul a gyermek? Édesanyjától. A lelki életet tanulni kell. Ki tanít meg gyermeki egyszerűségre? Édesanyánk, Mária. Mellőzni akarod? Kihagyni a számításból? Büszkén, egyedül járni az utat? Igaz, hiszen te férfi vagy!
„De ami számomra nyereség volt, azt veszteségnek tartottam Krisztusért. Sőt, mindent szemétnek tartok Krisztus Jézus, az én Uram fönséges ismeretéhez mérten.” (Fil 3,8)
Háromféle nézőpontból lehet szemlélni a világot: Krisztus nélkül, Krisztussal találkozva és magával Krisztus szemével. A keresztény ember arról ismerszik meg, hogy mindhárom nézőponttal azonosulni tud.
Isten soha nem fordított hátat az embernek, ennek mindig az ellenkezője történik. Nem a hitetlenség az emberiség igazi problémája, hanem az, hogy kételyeire nem jó helyen keresi a feleletet. Vagy ami még rosszabb, egyáltalán nem keresi. Tamásnak sem tett Jézus szemrehányást, hitetlensége miatt. Mi több éppen (csak) őmiatta jelent meg ismét a tanítványok között.
„Jöjjetek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket.” Mt 11,28
Hazafelé tartottunk a hegyekben töltött hétvégéről, s hirtelen rám tört a rettegés és a szomorúság. Hátrahajtottam a fejem az ülés támlájára, s így szóltam J.J-hez, a férjemhez: „Nem akarok hazamenni.”
„A barátságos beszéd méznek folyása, édes a léleknek, üdülés a testnek.” (Péld 16,24)
A gyermekeim megjegyezték egyszer, hogy akkor vagyok a legundokabb, mikor egy dicséretre reagálok.
„Anya, jól nézel ki.” „Köszi, drágám – szoktam mondani erre -, kedves tőled, hogy ezt mondod, mikor ilyen rondán áll a hajam.”
Lelkiismeretünk megvizsgálása és javulásunk megragadása
1. Mindenekelőtt a szívnek legnagyobb alázatosságával, legmélyebb tisztelettel, teljes hittel és Isten dicsőségét kereső jámbor szándékkal kell a Szentség vételéhez fogni.
Lehet jogosan kritizálni az Egyházat tagjainak életmódja és cselekedetei miatt, el lehet utasítani, de alighanem minden iránta táplált ellenszenv megszűnne, ha a vele szemben állók komolyan vennék lényegét, s az óriási vallási szervezet mögött felfedeznék azt a mérhetetlen isteni szeretetet, amely létrehozta s működteti minden emberi gyarlósága ellenére.
„Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.” (Ef 4,32)
Épp befejeztem a konyha takarítását. Minden a helyén, ragyognak a pultok, a tűzhely, tökéletes tisztaság. Ekkor történt. Abban a percben, amikor épp munkám gyümölcsében gyönyörködtem, belépett a férjem.
I. “Szólj Uram, szolgád figyel!” (1 Sám 3,10)
Kr. e. a IX. században élt a zsidóság egyik nagy prófétája: Sámuel. Gyermekkorában a zsidó főpap, Héli mellett segédkezett. Egy alkalommal szolgálatának idején éjszaka a templom egyik oldalfülkéjében aludt, a főpap a szomszédos helyiségben.
Hajnalok hajnalán, amikor még sötét van és mindenki alszik, mintegy Jézus sírjához megyek ki, amikor kézbe veszem a szentírást. A napi olvasmányok a leplek, melyekbe testét csavarták. Megdöbbenve tapasztalom, hogy a sír üres, a leplek alatt nincs senki.
Vannak dolgok, amelyek nem tolerálhatók, vannak dolgok, melyek tolerálhatók, és vannak, melyeket tolerálni szükséges.