Támadások
Az ellenség támadásaikor Hozzá kell visszatérned, Benne kell remélned és Tőle kell várnod minden jót. Ne várd magadban, hogy az ellenség megjelenjen.
Az ellenség támadásaikor Hozzá kell visszatérned, Benne kell remélned és Tőle kell várnod minden jót. Ne várd magadban, hogy az ellenség megjelenjen.
Tanuljuk meg az evangéliumból, hogy hogyan küzdjünk az ördög kísértései ellen – mondta Ferenc pápa április 11-én reggel, a Szent Márta házban bemutatott szentmisén. A pápa hangsúlyozta: mindnyájunkat érnek kísértések, mert az ördög nem akarja életszentségünket. Jézus élete küzdelem volt. Azért jött, hogy legyőzze a gonoszt, ennek a világnak a fejedelmét, az ördögöt.
Ne rémüljetek meg a kísértésektől! Ezek a lélek próbái. Isten így akarja megedzeni a lelket, amikor elegendő erőt lát benne a harchoz, és saját kezével kívánja átnyújtani neki a dicsőség koszorúját.
Az emberi megismerés az érzékelésen és az értelem tevékenységén alapul. Amikor azonban a megismerés egy személyre irányul, kevésnek bizonyul az ész és az érzékelés, valami többre is szükség van ahhoz, hogy a személyt mint személyt, és ne csak mint tárgyat ismerjük meg.
„Uram, miért vagy oly messze? Miért rejtőzöl el a szükség idején?” (Zsolt 10,1)
Mire hazaértem, olyan izgatott voltam, hogy alvásról szó sem lehetett. Hat órán át vezettem, és elkövettem azt a baklövést, hogy a szokásos keresztény zenei adó helyett a híreket hallgattam a rádióban. Ahogy telt az idő, egyre idegesebb lettem, mialatt egyik rossz hír követte a másikat. Az elmémben gondolatok, a szívemben érzelmek kavarogtak.
A keresztények Istene a metamorfózis Istene: beledobjátok szívébe a fájdalmat és kiveszitek belőle a békét. Kétségbeesést helyeztek belé és reményt
Határtalan örömöt érzek, hogy az Úr bőkezűségében mindig kedveskedik lelkednek. Tudom, hogy szenvedsz, de nem éppen ez a biztos jele
„…éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem.” (Iz 55,11)
Rájöttem, hogy van valami, amitől őrizkednem kell anyai mivoltomban. Néha Isten akarok lenni a gyermekeim életében.
Az élet keresztút, de ezt az utat vidáman kell járnunk. A keresztek a Vőlegény ajándékai, és én féltékenyen őrzöm azokat.
Ki látott már boldog milliárdost? Ki látott valaha boldog diktátort? Ki látott boldog médiasztárt? Önteltet persze láthatunk eleget. Nagyképűt, fölényest, gőgöset, beképzeltet bőven termel a történelem. Na de boldogot?
„Jézus ezt felelte: ’Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből. Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló hozzá: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.’” (Mt 22,37-39)
„Bárcsak lenne egy fiú, aki szeret!” – sóhajtott. Ismerem ezt a vágyakozást. Ültem az asztalnál kiscsoportom tagjaival, gimnazista korú lányokkal, és megint rájöttem, hogy van, ami sosem változik.
Mivel Krisztus halála és feltámadása egész életünk alapvető misztériuma, számomra úgy tűnik, hogy évente próbálnunk kell mélyebbre hatolni a halál és a feltámadás lelki folyamata által. Ha nem növekszünk, akkor egy helyben állunk. Ha nem vagyunk jobbak, mint múlt évben, valószínűleg rosszabbak vagyunk. Gyakran kérjük a liturgikus litániákban, hogy hadd tölthessük életünk hátra levő részét békében és bűnbánatban. Ha a bűnbánatunk mélységes, akkor a béke lesz gyümölcse.