A pápai tévedhetetlenség után érdemes végiggondolni az Egyház tévedhetetlenségének tágabb kérdését is. Az alábbi összeállítás is a Katolikus Lexikon alapján készült.
Egyház tévedhetetlensége azt jelenti, hogy az egész Egyház különleges karizma alapján a kinyilatkoztatott igazságokat a hitében és a tanításában romlás és hamisítás nélkül megőrzi.
Izgalmas zenetörténeti és teológiai előadássorozatra vállalkozik Dobos László nyugdíjas zenetanár, a Pius templom karnagya. Laci bácsi számos területen mutatott be
Szerelmesek vallomásában fordul elő ez a kifejezés: „édes vagy!” Azt jelzi ezzel az ember, hogy a másik kedvessége, bájossága, személye úgy hat rá, mint ahogy az édesség íze. A szent író most ezt a tapasztalatot Istenre vetíti. Annyira közel kerülhet Isten az emberhez, annyira megnyilvánulhat kedvessége és jósága, hogy az emberből szerelmes vallomást hívhat elő: „édes vagy!” Sőt a szent író fel is hívja erre
az embert: „ízleljétek… édes az Úr.”
A pápai tévedhetetlenségről szóló katolikus tanítást manapság kétszeresen is fontos megértenünk: egyrészt, hogy tudjuk mire vonatkozik a tévedhetetlenség, és mit kötelező hinnünk katolikusként, másrészt azért is, hogy tudjuk mire nem vonatkozik a tévedhetetlenség.
Az „ex cathedra [Petri]” (latin, ‘[Péter] tanító székéből’) dogmatikai szakkifejezés, az Egyház tévedhetetlenségének az az esete, amikor a pápa ünnepélyesen, Péter székéből szólva hirdet ki egy tételt.
Robert Sarah bíborossal beszélget Nicolas Diat
„Mert mint a halál, olyan erős a szerelem, olyan a szenvedés, mint az alvilág. Nyila tüzes nyíl, az Úrnak lángja. Tengernyi víz sem olthatja el a szerelmet, Egész folyamok sem tudnák elsodorni.” (Ézs 8,6-7)
NICOLAS DIAT: Hogyan gondolja a helyes kapcsolatot a kereszténység és az erkölcs között? XVI. Benedek úgy látta, hogy nem kell összekeverni a kettőt, nehogy kiforgassuk természetüket. Elfogadja ezt az elemzést?
ROBERT SARAH bíboros: Igen, a Deus caritas estben XVI. Benedek azt írja, kezdetben az, hogy valaki kereszténnyé lett, nem erkölcsi döntés, filozófiai vagy erkölcsi meggondolás volt, hanem egy eseménnyel, egy személlyel való találkozás. Ez az ember, aki felénk jön, Krisztus, az életnek új horizontot ad, és ezáltal döntő irányulást.
„Volt a hallgatóságban egy Tiatíra városából való, Lídia nevű, istenfélő bíborárus asszony. Ennek megnyitotta szívét az Úr, hogy figyeljen arra, amit Pál mond.” ApCsel 16,14
Reggelente, mikor kint még sötét van, lelopózom a konyhába, és készítek egy jó erős kávét, mielőtt elhelyezkednék a kedvenc fotelemben.
Az óra ketyegve méri az időt, én beburkolózom egy könnyű takaróba, belegömbölyödöm a fotelba, és a Bibliámért nyúlok. Veszek egy mély lélegzetet, lassan fújom ki a levegőt. Egy dolog biztos: ez az én időm. Ez az Ő ideje. Ez a mi együtt töltött időnk.
Nyelvünkben a „ház” és a „haza” szó ugyanabból a tőből származik. Napjaink identitászavarral küszködő magyarjainak és talajt vesztett keresztényeinek ezért is közvetít igen-igen aktuális üzenetet Szent István ünnepén a mai Evangélium.
némileg másképp kell mint az emberekkel
Az emberekkel való beszélgetés során többnyire információkat osztunk meg egymással. Elmondjuk mi történt velünk, amikor a másik nem volt jelen, illetve elmondjuk mit érzünk, mit gondolunk, mivel a másik ember nem tud ehhez közvetlenül hozzáférni.
„Amikor ezt így elmondtam a szenvedőknek, sokaknál láttam, hogy szinte magukon kívül vannak az örömtől.”
Életünket végigkíséri a szenvedés: testi-lelki betegségek, elutasítás, bántás, magány, veszteségek, nehéz külső körülmények. A szenvedésre egyesek lázadással, mások beletörődéssel reagálnak. Ám létezik egy harmadik út is: a szenvedést fel is ajánlhatjuk.
„Ne szállj szembe a gonosszal.”(Mt 5,39)
Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21)
Cooper írja le A préri című könyvében, hogy ha a prérin tűz ütött ki akkor azt az indiánok ellen tűzzel állították meg. A terjedő tűzfolyammal szemben elindítottak egy másikat így felperzselték előtte az éghető területet. Persze ehhez kellett a jó széljárás is.
„Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenkinek szolgája.” (Mk 9,35)
Előttünk vezet az országút, nagy a forgalom. Emberek munkába mennek, munkából jönnek. Mindig, mindenütt csak a munka, a munka… De ez a feladatunk! Erre születtünk. Így szól a közmondás is: „Az ember a munkára születik, mint a madár a repülésre!” Sajnos sok embert a munka eltávolít Istentől. Vajon törvényszerű következmény ez?
KÉRDÉS: Az italozás kulturálisan elfogadott, a dohányzás egyre kevésbé. De ezek rosszak? Abszolút tilosak-e, illetve hol a mérték? Meg kell-e gyónni? És mi van más mértéktelenségekkel, mint például a gyorshajtás?
Tisztelni két dolgot lehet, a teljesítményt és a személyt.
Az első feltételes: amennyiben valaki teljesít, annyiban jár neki a tisztelet. Amennyiben apám, anyám helyt álltak az életben, feladataikat becsülettel ellátták, a rájuk bízottakról nagylelkűen és figyelmesen gondoskodtak, önzetlenek, melegszívűek, megbízhatóak, együttműködőek, irgalmasok, jólelkűek, megbocsátók voltak, annyiban tisztelem őket. (Ez esetben valószínűleg nem lesz szükségem pszichológusra ahhoz, hogy rendbe tudjam tenni az életemet.)
Egész Európát megrázta a 86 éves Jacques Hamel katolikus pap meggyilkolása. Július 27-én, a párizsi Notre Dame-ban André Vingt-Trois bíboros a mártírhalált halt pap lelki üdvéért bemutatott szentmisén megrendítő, egyben iránymutató beszédet mondott, amelyet teljes egészében, magyar nyelven közlünk.
Mintegy másfél ezren gyűltek össze a párizsi katedrálisban, hogy szentmisében emlékezzenek a dzsihadisták által megölt lelkipásztorra, egyben válaszokat keressenek Istennél az esettel kapcsolatos égető kérdésekre.
