A magas vérnyomáshoz, vagy a rákhoz hasonlóan a büszkeség is észrevétlenül gyilkol. Néhány évvel ezelőtt Roger Miller énekes/dalszerző, a szerzeményében következőképpen panaszkodott a magas válási arányokról: „Hiszem, hogy a férjek és feleségek számbeli csökkenésének a büszkeség a fő oka”.
Részletek Robert Sarah bíboros „Isten vagy a semmi” c. konferenciabeszédéből (Brüsszel, 2018. február 7.)
„Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgésetekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.” (Fil 4,6)
Beteg nagybátyámhoz utaztam. Miután megtudtuk, hogy az orvosok szerint nem jók a kilátásai, sokan elindultak a családból, hogy meglátogassák, és egy kicsit vele legyenek.
Mindennél alapvetőbb és kritikusabb egzisztenciális döntés, hogy hogyan viszonyulunk Isten szavához. Amikor Isten megszólította Ábrahámot, Ábrahámnak döntenie kellett, hogy befogadja vagy kívül tartja-e a Szót, engedelmeskedik-e neki vagy vitatja azt. Amikor Isten megjelent Mózesnek a csipkebokornál, szólt hozzá, és a kérdés ugyanaz volt számára, mint Ábrahámnak: engedelmeskedik-e a Szónak. Önmagában kételkedhetett, de Istennek mit felel?
1. A búcsú Isten színe előtt a már megbocsátott bűnökért járó, ideig tartó büntetések elengedése, melyet a keresztény hívő, aki megfelelően fölkészült és teljesítette a kiszabott feltételeket, elnyer az Egyház segítségével, mely mint a megváltás szolgálója, Krisztus és a szentek elégtételt nyújtó érdemeinek kincstárát hivatalosan kezeli és részesít belőle.
„Ha lenne egy kis időd és ráérnél, lenyírnád esetleg a füvet?”
„Nyírd le, légy szíves, a füvet!”
Melyik a kérés és melyik a parancs? Ez a látszat ellenére nem a formulázáson múlik. Az első esetben ha az ember nem nyírja le azonnal füvet, akkor azt keményen leverik rajta, akkor ez nem egy kérés, hanem parancs. Ha a második esetben azt lehet mondani, hogy ne haragudj, annyival fontosabb lenne nekem most ez és ez, beszéljük meg, hogyan tudnánk a fűnyírást megoldani, akkor ez nem parancs volt, hanem kérés.
„Ha kissé szétnézünk a mai világban, sorra véve az országokat, lehetetlen föl nem figyelnünk arra a szomorú tényre, hogy a család intézményével valami nagy baj van.
Nem kevesebb, mint a nemzetek léte kerül veszélybe a családi élet széthullása következtében. Magzatelhajtások tízmillióit végzik évenként szerte a világon, és még jóval több millió ember él felbomlott házasságban, csonka családban.
Mikor partnere voltam egy barátomnak, Jerry-nek egy tanácsadó munkában, megosztott Tommal, aki az egyik ügyfelünk volt, egy mély bölcsességet. Jerry észrevétele egyszerű volt, de mély: „A siker jelenti a nagyság legnagyobb akadályát.”
Ha egyszer már hozzászoktak a sikerhez, magyarázta Jerry, nem ritka, hogy a vezetők azt hiszik, hogy az eredmény az ő szakmai nagyszerűségüknek köszönhető. Ennek eredményeként elkezdik elhinni, hogy a sikerük állandó lesz. Azt gondolják, hogy bármilyen döntést hoznak, az mindig több sikert fog eredményezni.
Azt a keresztet, ami most annyira nyomja válladat, mielőtt elküldte volna hozzád az Úr, mindenható szemével megvizsgálta, szerető irgalmával átmelegítette, mindkét
Mai esténk témája a keresztények közéleti hivatása. Elég széles vászon tárul elénk, amikor erről beszélünk. Olyannyira széles, hogy egy könyvet is írtam erről. Ma este azonban különleges módon szeretném megközelíteni azt a keresztény feladatot, mely országaink civil és közéleti szerepvállalását érinti. Beszélgetésünk kulcsszava a „hivatás” lesz. A szó a latin „vocare” szóból ered, mely azt jelenti: hívni. A keresztények hiszik, hogy az Isten egyenként hívja valamennyiüket, s magát a hívő közösséget is, hogy mindennapjainkban ismerjék meg Őt, imádják Őt és szolgáljanak Neki.
Az egyedülálló keresztények fontos üzenetet közvetítenek a világ felé, amikor hitben és önmegtartóztatásban élnek, mert az egész életük példájává válik annak az evangéliumi igazságnak, hogy „nincsen itt maradandó városunk, hanem az eljövendőt keressük” (Zsid 13,14). Egyedülálló kereszténynek lenni ugyanakkor a hit folyamatos próbája. Nehéz egyedülállónak lenni egy olyan korban, amikor minden a szexualitásról szól, és egy egész kultúra harsogja, hogy a vágyaink elfojtása megbetegít bennünket. Nehéz egyedülállónak lenni, amikor az egyházban kiemelt értékként védik a házasságot és a családot, ezért aki nem házasságban él, könnyen másodrendű tagnak érezheti magát.
Dr. Kellermayer Miklós előadása (Csíksomlyó, 2011. szeptember)
Gyakran megkérdezik tőlem, hogy sokan vannak-e a gonosz hatása alatt. Úgy gondolom, hogy ezzel kapcsolatban még mindig nyugodtan lehet a francia jezsuita pap, Tonquédec szavait idézni: „Sok azoknak a szerencsétleneknek a száma, akik démoni megszállottság jelei nélkül veszik igénybe az exorcisták szolgálatát, hogy általuk szabaduljanak meg szenvedéseiktől, mindenféle súlyos betegségeiktől, kellemetlenségeiktől és más szerencsétlenségeiktől. A valódi megszállottak száma igen csekély, de ezeké a szerencsétleneké rengeteg.”
„ … aki megkezdte bennetek a jót, Krisztus Jézus napjára be is fejezi.” (Fil 1,6)
Szörnyű dolog a beskatulyázás. Kategóriákba sorol minket, ahonnan nagyon nehéz kiszabadulni. Talán te is szoktál címkéket aggatni magadra:
Szerencsétlen vagyok. Nem tudok nemet mondani. Nem tudok uralkodni magamon. Örök vesztes vagyok. És így tovább.
A szociális médiát nézve nem tudom nem észrevenni, hogy másként élem meg az élet terheit (és most a családunk elmúlt évi küzdelmeire gondolok), mint ahogy előre elképzeltem. Romhalmaznak láttam az egészet, és tudtam, sosem tér vissza az életem a rendes kerékvágásba.