Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ördög a tömjénfüsttől

„Fél, mint ördög a tömjénfüsttől” – így szól a magyar szólásmondás. De úgy tűnik, ilyen szempontból sokan az Egyházon belül is az ördög pártjára állnak: mellőzik, vagy éppen gyűlölik a tömjénfüstöt. A legőszintébb az, aki bevallja, hogy nincs kedve bajlódni vele. De van, aki ideológiákat gyárt hozzá.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Te arcodat keresem…

Az istenképek szerepe az egyén önismereti fejlődésében

Az istenképek témája olyan alapvető kérdés, mely az istenkapcsolatunkat, emberi kapcsolatainkat és az önmagunkkal való kapcsolatunkat is alapjaiban meghatározza. A kiindulópont az az ellentét, mely a valóság és a kép, az objektív és a szubjektív valóság között van. Isten objektív valóságához képest egy eltérő szubjektív kép lehet a személyben. Ez az eltérés konfliktusokat eredményezhet a személyben.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 7 főbűn (24)

Aztán lehetünk tudatlanok nem csak létét, hanem természetét illetőleg is. A haragot ugyanis összetévesztjük a lármával, kiabálással. Azt gondoljuk a haragos emberek, csak Haddock Kapitány vetélytársai lehetnek, akit a tibeti szerzetesek „morgó mennydörgésnek” becéztek. Pedig a nagyon sokféle külső vagy belső morgolódás, mérgelődés, dünnyögés ugyan úgy reális megjelenései a haragnak, még akkor is, ha kevésbé látványos.

12 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Taposómalom

Isten országának munkatársa Ön? Talán csoportvezető? Vagy netán olyan valaki, aki nagy felelősséget hordoz a gyülekezetben? Mit mutat jelenleg szolgálatának barométere:

-„az Úr iránti szeretet hajtja”

-„nagy ügybuzgalom, valami növekszik és cseperedik”

-„gyümőlcsőző” -„inkább megrekedt és unalmas”

-„holtfáradt, kiégett, nem akarom tovább”?

13 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A családok papjainak

Az asszonyok engedelmeskedjenek férjüknek, akárcsak az Úrnak, mert a férfi feje az asszonynak, amint Krisztus is feje az egyháznak; ő a test üdvözítője.” (Ef 5,22-23).

Hogy mit jelent a családfői szerep, arról sokaknak sokféle elképzelése van, de nagyon ritkán esik szó a férjek és apák spirituális szerepéről. Pedig nem haszontalan erről elmélkedni. Ehhez kiváló anyag Chad Ripperger rövid tanulmánya, amelynek egy részét ajánlom az alábbiakban a családi pontifexek szíves figyelmébe.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Állítsunk fel célokat, tervezzünk – és imádkozzunk

Mivel még év eleje van, néhányan még a 2023-as célok kitűzésének folyamatában vannak. Sokféle célok lehetnek ezek – hosszú és rövid távúak egyaránt –, de mindig hasznosnak tartottam, hogy világos, mérhető és elérhető célokat tűzzünk ki. Ezek segítenek, hogy ne tévesszünk irányt. Ahogy valaki egyszer megjegyezte: „Ha semmit se célzol meg, azt mindig eltalálod.” A célok tehát hasznosak számunkra.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Útmutató egy jó szentgyónáshoz

Az új év sokaknak új fogadalmakat jelent. Ez nem feltétlenül jelent rosszat. Egy alapos szentgyónás sok mindenre rádöbbenthet saját  igazságérzetünk mértékéről. 

Az alábbi útmutató sokadik ránézésre is több mint alapos lelkiismeret vizsgálatra indít. Biztosan nem fog menni egyszerre. Próbáljuk meg részekben értelmezni és elgondolkozni ezen a félelmetes bűnlistán.

Földi ésszel túl soknak tűnik, az Úr szemében csak egy kicsit részletesebb lista, mint amihez általában hozzászoktunk.

A szerk.

14 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ezek az idők a „végidők”?

Ne hagyjuk figyelmen kívül a botrány misztikus dimenzióját

Kijózanító főcímmel (Az ítélet és tisztulás ideje) jelent meg Ann Arbor  (Renewal Ministries, Michigan) írása  a júliusi hírlevélben,  egy évtizedes üzenet, ami hátborzongatóan időszerűnek tűnt.

„Az egyházamnak nagy szüksége van erre az ítéletre” – szólt részben az üzenet. „Folytatják a házasságtörő kapcsolatot a világ szellemével. Nemcsak bűnnel fertőzöttek, de tanítják és felkarolják a bűnt. A vezetők képtelenek ennek kezelésére.”

15 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A szexuális szokások és a közjó

Mi köze a házastársi hűségnek a civilizációk felemelkedéséhez?

A történelem során minden nagy birodalom úgy indult kulturális felemelkedésnek, és lett belőle nagy civilizáció, hogy abszolút monogámiát követelt meg a férfiaktól és a nőktől. J. D. Unwin etnológus mutatta ki, hogy a jólét állapotában rendre bekövetkezett a szexuális normák fellazulása, amit mindig a kultúrák hanyatlása, elnéptelenedése kísért. Megállapításainak érvényességét alátámasztják a modern civilizáció jelenkori folyamatai is, nevezetesen a ’60-as évek óta tartó szexuális forradalommal egyidejűleg a nyugati jóléti társadalmak hanyatlása, öregedése és fogyása.

8 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Spanyol püspök nyilatkozott az állítólagos garabandali jelenésekről

Az állítólagos rendkívüli események 1961 és 1965 között történtek a kis San Sebastián de Garabandal faluban.

Manuel Sánchez Monge, Santander püspöke a garabandali rendkívüli eseményekkel kapcsolatban kijelentette, hogy „akárcsak elődeimé, az én álláspontom az, hogy Róma értékelése továbbra is érvényes: ’Nincsenek természetfelettiségre utaló jelek.’”

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A mustármag reménye

Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz” (Mt 13,31)
A szentírásmagyarázók azt mondják nekünk a mustármag hasonlatáról, hogy eredetileg kontraszthasonlat volt, válaszul a tanítványok nyugtalankodására a Jézus igehirdetésében kezdődő Isten Országának szegényes megjelenése miatt:
Bízzanak a mustármagban, a remény titkában, amely éppen ezt a földileg oly szegényes kezdetet árnyékolja be.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

„Igazad van-e, hogy haragszol?”

Elmúlt az év vége, az összegzés ideje. Itt az év eleje, a tervezés ideje.

Beszéljünk kicsit a tervezésről. Bibliaolvasó kalauzom szerint a minap Jónás könyvét kellett olvasnom. Micsoda történet! Micsoda karakter! Micsoda isteni szeretet! És mennyi tanulság nekünk, mai tervezőknek is.

Lássuk csak: Istennek van egy terve Jónással. Azt akarja, hogy Ninivébe menjen prófétálni az ottani embereknek. De Jónásnak esze ágában sincs odamenni és prófétálni, ő más tervet eszel ki, a menekülés tervét, talán még büszke is okos „megoldására”.

4 Minute