Fr. James Martin sok embert meggyőzött arról, hogy az Egyház elfogadja a homoszexualitást, mint magatartást, az Egyház hagyományos tanításait – és a természetjogot – ebben a témában félre lehet tenni.
Ahogy a „büszkeség” hónapja a végéhez közeledik, itt az ideje, hogy beszéljünk a hírhedt James Martin, S.J. atyáról.
Levelezőtársam hívta fel a figyelmet egy honlapra (jezusuzenete.hu), és megkülönböztetést kért a magánkinyilatkozatásokkal kapcsolatban. Egy megkülönböztető listán az alábbi vélemények érkeztek. A fenti kinyilatkoztatások és a honlap olvasását ezek miatt nem ajánljuk. A szerk.
Nagyszerű összefoglaló található a budapesti Szent Keresz Plébánia weboldalán. Az eredetileg ministránsok számára készített szöveges és képes összefoglaló olyan tárgyi tudást biztosít az olvasónak, amit nem csak ministránsok, de az érdeklődő hívők is örömmel vesznek.
A zene egyidős az emberiséggel. Mindig is a kultúránk része volt, a hét szabad művészet egyike. Ősrégi leletek vannak hosszú, lyukakkal telefúrt csontokról, amiket már korai eleink is muzsikálásra használtak. Biztosan énekeltek is, akik beszélni tudtak.
A Zsoltárok Könyve tele van olyan felszólításokkal, hogy énekelj, zenélj, zengedezz az Úrnak. De a történeti könyvekben is sok helyen olvasunk arról, hogy dalra fakadtak azok, akik Isten hatalmas tetteit megtapasztalták.
A nyugalmazott veszprémi érsek a szentbeszédében kitért a Szentháromság titkára; a modern embert behálózó magányra; a közösség és a
(1. rész: Az Angyali üdvözlet)
Manapság gyakran imádkozom azért, hogy helyükre kerüljenek társadalmunkban a férfi és női erények. Olyan sok zavar terjed, legyen szó pl. a „gender ideológiáról”, szexuális irányultságról, testképzavarról vagy más aspektusokról. Mindannyian érezzük a társadalmi, politikai és kulturális területen jelentkező feszültségeket. Legtöbbünket ez valamilyen módon megsebez, akár személyesen, akár közvetlen a családi kapcsolatainkban, munkatársainkkal vagy barátainkkal folytatott napi kapcsolatunk során.
„Én legeltetem juhaimat, és én keresek nekik pihenőhelyet – így szól az én Uram, az Úr. Az elveszettet megkeresem, az eltévedtet visszaterelem, a sérültet bekötözöm, a gyengét erősítem, a kövérre és az erősre vigyázok; úgy legeltetem őket, ahogy kell.” (Ezékiel próféta könyve 34, 15-16)
Még kora tavasszal, az egyik KEVE online reggeli során hozta be a beszélgetésünkbe az egyik társunk a fenti igét, ezzel is példázva a jó vezetőt, ahogy az Ószövetségben leírták. Azóta többször is jobban áttanulmányoztam ezt az igét és a körülötte levőket is.
Közeleg a még mindig világújdonságnak számító, évről-évre nagyobb népszerűségnek (és üzletnek sem rossz) pécsi rendezvény, a Zsolnay Fényfesztivál. Próbálunk eltekinteni attól, hogy Zsolnay Vilmos szabadkőműves volt (de nem tudunk), a Zsolnay életmű (benne a nagy népszerűségnek örvendő, misztikus fényjelenséget mutató Zsolnay Mauzóleummal) egyre nagyobb népszerűséget ér el.
Az alábbi szösszenetet egy barátomtól kaptam, aki így reagált a fényfesztiválról szóló cikkre.
Írta: egy dominikánus szerzetes
„Ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.” (Mt 5,20)
Urunk minden szavával arra tanít bennünket, hogyan jussunk be a mennyek országába. Az egyik lecke, amit gyakran tanít nekünk, hogy külső igazvoltunk nem lesz elegendő szívbéli megtérés nélkül. Húsvét reggelén Szent Mária Magdolna összetévesztette Őt a kertésszel. Nem tévedett olyan nagyot: Ő a lélek kertésze, és nemcsak ettől vagy attól a rossz cselekedettől akar megszabadítani bennünket, hanem ki akarja irtani a gonosz szenvedélyeket, amelyek mélyen belénk verték gyökereiket. Ma a harag szenvedélyén van a sor.
II. János Pál A test teológiája egy olyan antropológiához rögzült, mely még mindig felismerhetően a katolicizmusban gyökerezik, míg a testcsonkítások legújabb irányzatai látszólag platformként kezelik a testet.
„Az én testem, az én választásom” – ezek a szavak gyakran az abortuszpártiakhoz kapcsolódnak. „Az én testem, az én jogaim” – az Amnesty International kampányszlogenje, hogy az egyéneknek joguk legyen dönteni saját maguk egészségéről, testükről és szexuális életükről. Így ma már olyan társadalmunk van, ahol az abortusz, a transzneműség, a béranyaság és a termékenységi manipuláció különböző formái „normává” váltak vagy válnak.
Ann Ross Fitch és Paul Robert Degrandis könyve a Marana Tha Kiadónál jelent meg magyarul 2006-ban. A szerk.
Bevezető
Ez a könyv római katolikusok részére íródott, hogy jobban megértsék, mi is az a megbocsátás. A megbocsátás az első lépés a gyógyulás, az egészség és a teljesség felé. Amikor megbocsátunk önmagunknak, másoknak és Istennek, akkor helyreáll a béke, a belső és a külső világ harmóniája.
Hallottál-e már a Nemzetközi Megbocsátás Hetéről? Minden évben február 1-6 között tartják! Robert Müller, az ENSZ egykori főtitkárhelyettese így buzdít minket a Megbocsátás Hetében, ami reméljük, hogy Téged is ösztönözni és segíteni fog abban, hogy megtedd az első lépést és megbocsáss:
Szokatlan időket élünk. Úgy tűnik, hogy az emberek egyre kevésbé hajlandóak felelősséget vállalni döntéseikért és tetteikért. Egyesek számára természetes, hogy másokat – embereket, intézményeket, vagy általában a társadalmat – hibáztatnak, és csak az áldozat szerepében tetszelegnek. Ha kudarcot vallanak, úgy gondolják, hogy az nem az ő hibájuk, hanem a „rendszer” vagy valaki más a hibás. Tény azonban, hogy sokminden, ami velünk történik, valójában a mi felelősségünk. Ha kudarcot vallunk, vagy nem érjük el céljainkat, arról senki más nem tehet, csak mi magunk.
Naponta szembesülhetünk olyannal, hogy eretnek vagy hitevesztett, netán sosem hívő, de bűnben élő emberek értelmetlen dolgokat vallanak, a logika teljes hiányával cselekszenek, és a valóságtól teljesen elrugaszkodott állapot jellemzi őket. Ennek az állapotnak pedig az a sajátossága, hogy nem stagnál, hanem egyre rosszabbá válik, mintha az értelmetlenség spiráljába kerültek volna, amely egyre mélyebbre és távolabbra viszi őket a fénytől. És végül már a legalapvetőbb értelmesség híján élnek, a hétköznapokban is kapkodó, a következmények felmérését nélkülöző indulatos és gyűlölködő sodródás jellemzi őket, míg végül nem marad más számukra, csak a „levegőég összes démona, észvesztés”. Manapság ezt az állapotot szemlélhetjük a világban. Valamilyen bűnnel, bűnökkel tömegesen elszakadtak emberek a valóságtól, így már semmi sem valóságos előttük: sem a tett, sem a cselekvés következménye, sem Isten, sem ember. Nyitott szemmel és tehetetlenül sodródnak a sötétségbe.
A szaglás is egy az érzékeléseink közül, bár a legfontosabbnak inkább a látást és a hallást tartjuk. A látás és hallás az elsődleges valóság-érzékelésünk, és ha ezek hiányoznak, akkor még talán a tapintás. Hiszen tudjuk, hogy a vakok is így tájékozódnak, ahogy mondani szoktuk, a „kezükkel látnak”, mióta a Braille-írást feltalálták, így is olvasnak.