Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Beszélni Istennel

némileg másképp kell mint az emberekkel

Az emberekkel való beszélgetés során többnyire információkat osztunk meg egymással. Elmondjuk mi történt velünk, amikor a másik nem volt jelen, illetve elmondjuk mit érzünk, mit gondolunk, mivel a másik ember nem tud ehhez közvetlenül hozzáférni. 

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Áldássá tehető a szenvedés! – De hogyan?

„Amikor ezt így elmondtam a szenvedőknek, sokaknál láttam, hogy szinte magukon kívül vannak az örömtől.”

Életünket végigkíséri a szenvedés: testi-lelki betegségek, elutasítás, bántás, magány, veszteségek, nehéz külső körülmények. A szenvedésre egyesek lázadással, mások beletörődéssel reagálnak. Ám létezik egy harmadik út is: a szenvedést fel is ajánlhatjuk.

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Katolikus diáktábor és a szentmise

Egy kedves olvasó a következő aggasztó beszámolót osztotta meg velem. Az ember azt kívánja, bárcsak egyedi esetnek vélhetnénk az ilyesmit, de mind tudjuk, hogy az alábbi történések sajnos tükrözik a kortárs katolikusok hitismereti szintjét úgy általánosságban is – hittanítókat is beleértve. A történet annyiban lett átírva általam, hogy ne lehessen konkrét személyekre következtetni belőle.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne szidd a migránst! Ne gyalázd a gyilkost!

Ne szállj szembe a gonosszal.”(Mt 5,39)

Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21)

Cooper írja le A préri című könyvében, hogy ha a prérin tűz ütött ki akkor azt az indiánok ellen tűzzel állították meg. A terjedő tűzfolyammal szemben elindítottak egy másikat így felperzselték előtte az éghető területet. Persze ehhez kellett a jó széljárás is.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A kiváltságokról őszintén

Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenkinek szolgája.” (Mk 9,35)

Előttünk vezet az országút, nagy a forgalom. Emberek munkába mennek, munkából jönnek. Mindig, mindenütt csak a munka, a munka… De ez a feladatunk! Erre születtünk. Így szól a közmondás is: „Az ember a munkára születik, mint a madár a repülésre!” Sajnos sok embert a munka eltávolít Istentől. Vajon törvényszerű következmény ez?

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Új erkölcsi piedesztál?

Kilenc évvel ezelőtt Theo Hobson brit liberális teológus a baloldali The Guardian véleményrovatában fogalmazott meg egy gondolatot, amit ma is megfontolandónak tartok. A pink reformation című cikkében Hobson a homoszexualitással kapcsolatos véleményklíma változását az intézményes egyház nemezisének nevezi. A homoszexualitás kérdése szerinte olyan fenyegetést jelent a fennálló kereszténység számára, amit csak a 16. századi reformációhoz lehet hasonlítani.

6 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Tiszteld apádat és anyádat

Tisztelni két dolgot lehet, a teljesítményt és a személyt.

Az első feltételes: amennyiben valaki teljesít, annyiban jár neki a tisztelet. Amennyiben apám, anyám helyt álltak az életben, feladataikat becsülettel ellátták, a rájuk bízottakról nagylelkűen és figyelmesen gondoskodtak, önzetlenek, melegszívűek, megbízhatóak, együttműködőek, irgalmasok, jólelkűek, megbocsátók voltak, annyiban tisztelem őket. (Ez esetben valószínűleg nem lesz szükségem pszichológusra ahhoz, hogy rendbe tudjam tenni az életemet.) 

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Természetgyógyászat

A „természetgyógyászat” nem azonos a benne alkalmazott módszerek összességével. A miskolci Juhász Aranka, aki megtérése előtt maga is természetgyógyász volt (teljesen jóhiszeműen), s ma az irányzat legkövetkezetesebb és rátermettebb kritikusai közé tartozik, idéz egy kijelentést: „A természetgyógyászat 90 %-a jó, csak 10 % kifogásolható. De ez a 10 % a lényeg.” Vagyis a természetgyógyászat eleve egy szellemi irányzat fedőneve, aminek lényege az okkult jellegű 10 %-ban rejlik.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Ne engedjünk a gyűlöletnek a megpróbáltatások idején

Egész Európát megrázta a 86 éves Jacques Hamel katolikus pap meggyilkolása. Július 27-én, a párizsi Notre Dame-ban André Vingt-Trois bíboros a mártírhalált halt pap lelki üdvéért bemutatott szentmisén megrendítő, egyben iránymutató beszédet mondott, amelyet teljes egészében, magyar nyelven közlünk.

Mintegy másfél ezren gyűltek össze a párizsi katedrálisban, hogy szentmisében emlékezzenek a dzsihadisták által megölt lelkipásztorra, egyben válaszokat keressenek Istennél az esettel kapcsolatos égető kérdésekre.

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A törvényes önvédelemről

De Mattei: „A törvényes önvédelem nemcsak jog, hanem súlyos kötelezettség is lehet azok számára, akiknek mások életét kell védeniük.”

Az iszlamista terror első európai mártírját Jaques Hamel atyát, július 26-án szentmise celebrálás közben ölték meg Normandiában. Két, az iszlámot dicsőítő muzulmán férfi betört Saint-Etienne-du-Rouvray plébániatemplomába, túszokat ejtettek, elvágták a 86 éves pap torkát, és egy hívőt súlyosan megsebesítettek, mielőtt a rendőrség megölte volna őket. Nincs kétség az agresszorok identitása és az őket motiváló kereszténygyűlölet felől. Az Amaq hírügynökségen keresztül az Iszlám Állam a támadókat a „harcosainak” nevezte.

3 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Sokakat zavar John Henry Newman szellemisége

A sokat támadott sümegi John Henry Newman Közösségi Főiskola egyik szellemi támogatója a ferences rendház is, amelynek vezetője a nagy tiszteletű P. Riesz Pál, akit mindenki csak Pál atyaként emleget és szólít. Ő volt az esztergomi ferences gimnázium prefektusa jó ideig, és az ő nevéhez köthető a szombathelyi Assisi Szent Ferenc Kollégium megalapítása is.

Pál atya szerint a sümegi iskola körül kialakult helyzet megrendítette a ferenceseket, de ennek ellenére nagyon jól látják az ügy furcsaságait, és az sem véletlen, hogy a felvételi időszak közben történt mindez. Azonban mindenkit elárulnak a cselekedetei Pál atya szerint, aki elmesélte az iskola célját, küldetését, és az ismert ferences  John Henry Newman bíborosról is sokat megtudhattunk.  

8 Minute
Vatikáni dokumentumok

Szentszéki dokumentumok a megszentelt életről (1964-2002)

ELŐSZÓ
E kötet tizenhét olyan dokumentum magyar nyelvű fordítását tartalmazza, amelyeket a Római Katolikus Egyház legfőbb hatóságai (II. Vatikáni Zsinat, VI. Pál pápa, II. János Pál pápa és különböző kongregációk) adtak ki a megszentelt életről. E dokumentumok bemutatják az egyháznak a megszentelt éltre vonatkozó tanítását, szabályozását, illetve útmutatást adnak a megszentelt élethez. Olvasásukkor érdemes figyelni arra, hogy tipológiailag különböznek egymástól, vannak köztük ugyanis zsinati szövegek, törvényszövegek, apostoli buzdítások, instrukciók (utasítások)3, megfontolások, irányelvek stb.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Erkölcsös-e a TCST?

avagy mit is mond erről az Egyház Tanítóhivatala

A természetes családtervezéssel (a TCST-vel) kapcsolatban nem is egy, hanem két alapvető félreértést kell a katolikusoknak leküzdeniük a saját köreiken belül. A rendszeresen templomba járó, és hitük katolikusságához ragaszkodó emberek többsége (mind laikusok, mind papok), akik mondhatni a ‘katolikus közepet’ képzik, és mentesek a teljes elvilágiasodástól, mondjuk abban, hogy ellenzik az abortuszt és az abortív fogamzásgátló szereket is, egyszóval a törekvő, igyekvő katolikusok is  a TCST-vel kapcsolatos két tévedés egyikét általában képviselik.

12 Minute