Sokszor találkoztam már házasságra készülő párokkal, akik tisztaságban akarnak élni, de tanácsot kértek abban, hogy meddig mehetnek el a gyengédség kifejezésében. Hol a határ? Egy csók? Egy ölelés? Vagy annál több?
Úgy is mondhatnánk: mi az, ami még nem bűn és mi az, ami már bűn?
Hogyan tudhatjuk előre, hogy milyen hatása lesz Krisztusnak mint a világ ítélőbírájának megjelenése az emberekre, a jókra és gonoszokra egyaránt?
Tudhatjuk, vagy legalábbis valószínűnek tarthatjuk három forrásból. Az első forrás Krisztus Urunknak saját jövendölése: „Akkor majd feltűnik az Emberfiának jele az égen és jajveszékelni fognak a föld minden népei.” (Mt. 24, 30.)
A második forrás a következtetés abból a hatásból, amelyet Krisztus Urunk megjelenése már földi életében gyakorolt az emberekre.
NEM. ÉS LIBERÁLIS SEM.
Ma a katolikus rádióban a szocializmust tárgyaltuk. Feltettük a kérdést: Lehet egy katolikus szocialista? A válasz: „nem!” Eljutunk oda, hogy mi ez, legalábbis nagyon kezdetleges formában.
Gondolj például IX. Piusra, Qui Pluribus: 16. Ehhez a célhoz a kommunizmus kimondhatatlan doktrínája is irányul, amint azt nevezik, egy olyan doktrína, amely a leginkább ellentmond a természeti törvénynek. Mert ha ezt a doktrínát elfogadnák, bekövetkezne mindenki törvényeinek, kormányának, vagyonának, sőt maga az emberi társadalomnak a teljes pusztulása.
„Sokan sürögnek Jézus körül, akik szeretik az ő mennyei országát, kevesen, akik keresztje alá hajtják vállukat. Sokan vannak, akik vágyakoznak vigasztalására, de kevesen kérnek részt a megpróbáltatásból. Lakomájában sokan mellé ülnek, böjtjét kevesen vállalják. Arra mindenki vágyakozik, hogy vele örvendezzék, kevesen akarnak valamit szenvedni érte. Sokan követik Jézust a kenyértörésig, de kevesen isszák ki vele a szenvedés kelyhét. Sokan áldják a csodáit, kevesen követik a kereszt gyalázatáig.” (Kempis Tamás: Krisztus követése)
„Nem mintha már elértem volna vagy már célba értem volna, de futok utána, hogy magamhoz ragadjam, ahogy Krisztus is magához ragadott engem.” (Fil 3,12)
Úgy érzed, néha sokkal könnyebb tanácsot adni másoknak, mint neked magadnak aszerint élned? Én gyakran elcsodálkozom, miután leteszem a telefont. Valóban én mondtam ezeket a bölcs szavakat? Ejha! Talán nekem is követnem kéne saját tanácsaimat!
Köszönet Fr. Szilveszternek a találatért. A szerk.
Egyik nap egy omladozó fal mellett vitt el az utam. Megálltam előtte és megkérdeztem tőle: „Miért álltam meg melletted? Mi a titkod?”
Gondolkodás nélkül így felelt: „Az, ami benned is értékes!”
Az utolsó ítéleten értjük az egyeseken már megejtett isteni ítéletnek a világ végén az összes eszes lények előtt való nyilvános megerősítését és ünnepélyes kihirdetését.
Hogy ilyen egyetemes és ünnepies ítélet lesz a világ végén, azt a Szentírás számos helyen tanítja és hirdeti.
„Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.” (Jer 1,5)
Héthónapos terhes voltam, ültem a kanapén a nappaliban, és nem hittem a szememnek. Két repülőgép belecsapódott a World Trade Centerbe – szándékosan.
Két hónap múlva megszületik a kisbabám, gondoltam. Milyen gonosz világba fog érkezni? Lesz esélye egyáltalán?
(Példabeszédek 17.9)
„Szeretetet keres, aki elássa a vétket, aki meg fölkeveri, elveszti barátját.”
1. Meglátásom szerint a fenti Ószövetségi idézet, képszerű leírás önmagában egy magatartásformára, alap-attitűdre utal: ne a vétkekre, botlásokra helyezd a hangsúlyt, hanem az irgalmas, elfogadó és cselekvő szeretetre.
Ez általában „tradicionalista” katolikusok általánosan hangoztatott közös kifogás, akik nem ismerik el a karizmatikus megújulás legitimitását az Egyházban (melynek kezdete egy katolikus egyetemen az Oltáriszentség előtt indult – nem protestantizmus. Ld. Charismatic? I. rész). Az igazság az, hogy VI. Páltól kezdve minden pápa elismerte a megújulást, mint hiteles mozgalmat. Nem ironikus-e, hogy azok, akik azt állítják, hogy a látnokok engedetlenek az egyházzal szemben, egyidejűleg elutasítják a Magisztérium egyértelmű kijelentéseit a karizmatikus megújulásról?
Fontos társadalmi kérdés a szegények támogatása, de vajon milyen formában érdemes tenni? Ebben a nagyon nehéz témában írt lélekemelő cikket a 777-re Székely János szombathelyi megyéspüspök!
“Te szoktál adakozni a hajléktalanoknak?” – nemrég a 777 Instagram-oldalán ezt a kérdést tettük fel nektek, a válaszok számából pedig egyből kitűnt, hogy mennyire fontos témát sikerült felvetni. A szavazás eredménye is izgalmasan alakult: 62% szokott adakozni – értelemszerűen 38% nem.
Szerettük volna hogy egy hiteles és általunk is nagyra becsült ember reflektáljon a kérdésre, ezért megkerestük Székely János szombathelyi megyéspüspököt, hogy segítsen támpontokat adni ahhoz a kérdéshez, hogy hogyan viszonyuljunk a hajléktalanokhoz. Megtiszteltetés számunkra, hogy elfogadta a felkérést, íme a püspöki írás.
A feltámadás általános és egyetemes lesz. Vagyis minden elhunyt ember teste, kivétel nélkül fel fog támadni, a jóké és gonoszaké egyaránt. (Dán. 12, 2; Jn. 5, 28. s köv.; Jel. k. 24, 15; I Kor. 15, 22. 51. Symb. Athanos.)
Az összes emberi testek egyszerre támadnak fel, amidőn „eljön az óra” (Jn. 5, 28.), mégpedig „hirtelenül, egy szempillantás alatt”. (I Kor. 15, 52.)
A feltámadás nem pusztán ébredés lesz, mintha a holtak a feltámadásig csupán aludtak volna. A feltámasztás nem is új teremtés, azaz semmiből való új test létrehozása lesz, hanem Isten mindenhatósága révén a földi halandó testnek teljes és tökéletes életre keltése és egyesítése a lélekkel.
Az alábbiakat Mark Mallett (Kanada) volt televíziós újságíró és díjnyertes dokumentumfilmíró írta.
Már könyvünk e részének elején említettük és hangsúlyoztuk, hogy a „világvég” szokásos szava nem a világ megsemmisülését jelenti, hanem megújhodását, újjászületését, tökéletesebb állapotba emelését, az örökkévalósághoz való igazítását, megdicsőülését.
A hit és tudomány párhuzamosan tanítja, hogy a világ a mostani alakjában és szerkezetében össze fog omlani. De a hit egyúttal biztatóan és vigasztalóan a világ megújulásának, mondhatnók „színeváltozásának” örömét és nagyságát hirdeti.
Szent Pál apostol a régi világból az új világba való átalakulást a szülőanya vajúdásához hasonlítja. (Róm. 8, 19-23.) Az új világ megszületése is a természet vajúdásával fog járni. „Mikor pedig az asszony megszülte a gyermeket, már nem emlékszik a szorongatásra örömében, hogy ember született a világra.” (Jn. 16, 21.) A világ újjászületése is örvendetes és dicsőséges lesz. A mostani világot a halál és enyészet jellemzi, a leendőt az elmúlhatatlanság és tökéletesség.