Csodálatos dolog, hogy arra vagyunk teremtve, hogy szeressünk és befogadjuk a szeretetet. Akinek a lelke legmélyéből hiányzik az igazi szeretet, az mindenféle pótlékokhoz menekül, ezzel próbálja ezt az űrt betölteni – többnyire sikertelenül, s így az emberek élete tönkremegy.
Az én megtérésem – mint sokunk életében is – nem egyik napról a másikra zajlott le hirtelen, felismerésszerűen, hanem egy hosszabb folyamat eredményeként történt. Több ilyen megtérési hullám is volt az életemben, de a legutóbbi (2008 ősze) volt a legnagyobb, az Úr kegyelméből.
Oldalakat írhatnék, hogy mi mindent kaptam az elmúlt hetekben!
Kicsit rövid, de annál több gondolatot takar számomra.
Hálás vagyok a Jóistennek az elmúlt hetekért, a csoportért, a csoportvezetőmért!
Amit köszönhetek a szemináriumnak és persze a Jóistennek:
A mindennapi imaélet (tehát a rendszeres ima), a még több vidámság és nyitott lett a szívem! Tudatosabb a hitem, az utam az Úrral.
Pünkösd előtt mindig egy nagy várakozás van bennem, és kicsit izgulok is. Ugyanis tényleg valami jó fog történni ekkor, a Szentlélek eljövetele. Ennél szerintem nincs fantasztikusabb dolog a Földön. Ezt azért tudom, mert én megtapasztaltam már a Szentlelket, és emiatt érzem, hogy ez a legjobb, ami történhet egy emberrel, ha nyitottak vagyunk felé, és megérezzük az Ő jelenlétét.
1994-ben születtem Jász-Nagykun-Szolnok megyében. Édesapám református, de én az anyai hitet örökölve katolikus nevelést kaptam. Teljesen szeretetteljes légkörben nőttem fel, amelyért nagyon hálás vagyok. Meg is kereszteltek jó korán, és már három éves koromra tudtam mindent, amit egy három éves megtudhat a katolikus hitből.
Csípős, friss őszi nap volt Kanadában, amikor kiléptem lakásom ajtaján, és becsusszantam fehér Mercédeszem kormánykereke mögé. Amíg a motor felbőgve életre kelt, vártam, hogy betöltsön a siker borzongató érzése, de csak egy olyan csontig hatoló fáradtságot éreztem, amely már a depresszió határát súrolta. Valószínűleg kimerültség, gondoltam, ahogy elhajtottam Torontó város sziluettje mellett anélkül, hogy figyelemre méltattam volna. 34 évesen közeljártam ahhoz, hogy megszerezzem az első milliómat, de a sikert soha nem adják ingyen.
„Az öröm, ha nem osztjuk meg egymással, kiszárad és elillan.” (II. János Pál)
Születésem után hamar megkereszteltek, azonban az első áldozásomra két évtizedig türelmesen kellett várnia az Úrnak., ugyan is gyermekkoromban az anyai nagymamánál vettem részt szentmiséken, mivel szinte minden vasárnap hozzájuk utaztunk Bólyra.
„Mutasd meg a gyereknek, melyik úton járjon, s akkor sem hagyja el, amikor idősebb lesz.” (Péld 22,6)
Lányom kollégiumának parkolójában álltunk, nagy fájdalom áradt szét a lelkemben. Lauren megölelte az apját, majd a testvérét. Végül én tartottam a karomban hosszan, szavak nélkül, csak a könnyeim csorogtak.
Van egy családom. Volt egy Istenképem. Volt egy gyerekkorom. Volt egy félelmem. Volt egy serdülőkorom. Nem akartam a családom. Nem akartam Istent se. Nem lett se családom, se Istenem. Nem tudtam mit akarok. Elsüllyedtem.
Tatabányán töltöttem gyermekkoromat. Szüleimmel kiskoromtól részt vettem a vasárnapi szentmiséken. Harmadikos koromtól jártam hittanra. Első hitoktatóm Szendrei Miklós atya volt, aki később ferences szerzetes lett. (Sok-sok év után, tavaly ősszel kerestem fel őt Budapesten legkisebb gyermekünkkel. Jó hangulatú, remek beszélgetést folytattunk.)
Férjemmel az idén ünnepeltük a 20. évfordulónkat. Mikor megismerkedtünk sokat beszélgettünk életünkről, hitünkről és a jövőről.
Mindketten hittünk Istenben, de az ő hite nem cselekvő, tanúskodó hit volt. Ez a hit arra volt elegendő, hogy évente a nagyünnepeken eljött velem a templomba és elfogadta tőlem az Istenre mutató gondolataimat, imádságaimat, törekvéseimet az imaközösségem vezetésével járó minden cselekedetemet. Soha nem gátolt a hitem gyakorlásában.
December 13-án fáradtság és figyelmetlenség miatt elveszítettem egy milliós értékű műszert és néhány kisebb értékű dolgot. 14-én kétségbe esetten kerestem minden elképzelhető és elképzelhetetlen helyen, és este jelentettem kötelezettségem szerint munkahelyemnek az eltűnést.