„Nem tudhatjuk, hogy egy másik embert mi érint meg abból, ami teszünk vagy mondunk. Hogy mely kis cselekedet lesz majd megváltó hatással az életére. Csak azt tudhatjuk, hogy jó érzéssel tölt el minket, ha tovább tudunk adni mások felé is valamit abból a szeretetből, amivel Isten szeret minket, minden egyes pillanatban. Tudjátok, ennek a törekvésnek az egyik legszebb eredménye az, ha valakit közelebb juttathatunk Krisztushoz – és ehhez néha elég egy megértő mosoly, egy szeretettel elmondott mondat, egy kinyújtott kéz.”
Forrás: MEKDSZ
Köszönet Erzsébetnek, hogy hozzájárult tanúságtétele megosztásáért.
Minden gondolkodó embert foglalkoztat ez a kérdés. Van vagy nincs? A hívőnek van. Ma, 2012. január 25-én, Szent Pál apostol ünnepén, az úgynevezett „pálfordulás” napján imádság közben jutott eszembe, hogy leírhatnám azokat a személyes tapasztalataimat, amelyek az életben történtek velem, és erősítettek abban a hitemben, hogy a földi élet végeztével nincs vége az életnek.
Ami nagyon tetszik, az Úr Jézus irgalmasságának a tiszteletére buzditó szentkép. Nem tudunk átmenni Igazságos Bíránk igazságos ítéletén. Egy barátom azt mondta:,,Az Úr Jézus napi egy órát trónol az igazság trónján, és 23-órát az irgalmasság trónján.”
Úgy jártunk legutóbb, hogy nem találtuk a dobozt a sárga könyvekkel. Igen, amit kiosztunk majd beszedünk, hogy legközelebb se legyen gond, ha valaki nem tudja a dalszöveget. Konzervatív, de működőképes megoldás volt eddig.
Az agykontroll mögött megbúvó szellemiségre, és néhány New Age áramlatába tartozó módszer démoni rokonságára leleplezően mutat rá a debreceni M. Zoltánné igaz története.
A Villanyhárfa portál lemezkritikája
„Érintsd meg a lelkem…”
A fáma úgy szól, hogy Balás Béla – aki helyi káplánként anno Nagymarosra is elvitte Szilas Imre Beatmiséjét– a magyar beatkorszak hajnalán állítólag Illéséket is mise szerzésére kapacitálta.
A bécsi Stephansdom a helyszíne a „Sister Act” (Apáca show) című, mennyei musicalként hirdetetett bemutatónak, melyre apácaruhába öltözött férfiak is toborozzák a nézőket. A nézők között található Christpoher Schönborn bíboros, bécsi érsek, aki testvérét jött megtekinteni a darabban.
A bécsi Stephansdom plébánosa, Fr. Anton Haber negyedszer rendezte meg 2011 júniusában a „Western” (cowboy?) misét.
„Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam.” (Zsolt 18,7)
Tudtam, hogy beszélgetnem kell valakivel a lelkem mélyére eltemetett fájdalmakról, de nem akartam beszélni róluk. Belefáradtam a szenvedésbe, attól féltem, megint depressziós leszek, ha hagyom, hogy minden újra a felszínre törjön.
Rövid tanúságtétel azoknak, akik annak idején nagyon beteg Nicole barátnőmért imádkoztak.
A református, hitetlen férje, Thomas (bocsánat ezért a szóért, nagyon nem szeretek valakit így nevezni), 43 évesen szivinfarktust kapott.
Az a megtiszteltetés ért, hogy én lettem az idei Családbarát Médiáért díj júliusi jelöltje azzal a műsorral, ami egy születés csodálatos története. Egy tizenéves lány megmentette születendő kistestvérét, akivel a szülei abortuszra mentek volna.
Megosztom veletek, amit a minap a kisfiam mondott, mert nagyon tanulságos.
Andris hét éves, öccse öt. Lefekvéskor szoktam olvasni nekik, a Gyermekbibliát már egyszer végigvettük. Kicsit imádkozunk, és ha van idő, beszélgetünk.
Isten sok mindentől megmentett már eddig,
– mert szerető családban nőttem fel, sok szeretet kaptam szüleimtől
– megóvott gyermek- és ifjúkoromban sok mindentől, amivel megkötözhettem volna magamat (nem dohányoztam, nem ittam, nem próbáltam semmilyen szenvedélybetegséget okozó szert).
Egyetlen pillantás megsebezte szívem, Mária ó anyám, úrnőm és kedvesem, mert Te vagy a legszebb lány, ó csodálatos Szűz, amiért a Király szépségedben gyönyörködik. (Fr. Efraim)