Életvédelem

Abortuszforródrót világjárvány idején

Rengeteg vicc van a kijárási korlátozás és az enyhén javuló demográfiai mutatók közti összefüggésekről, de sokadmagammal csendben reménykedem, hogy ezeknek talán lesz valós alapjuk is. Ennek ellenére vannak köztünk olyanok is, akik ebben a helyzetben nem a kis reménysugarat vélik felfedezni, hanem az emberi méltóságuk és nemi jogaik megsértésé­re irányuló összeesküvést. A járvány okozta mozgáskorlátozás és az orvosi ellátásban is megmutatkozó intézkedések ugyanis nehézségeket gördítenek olyanok elé is, akik terhességmegszakításon gondolkoznak.

4 Minute
Életvédelem

„Az abortusz nem alapvető egészségügyi ellátás, nem kezel betegséget”

Az egyik vezető szülész-nőgyógyász eloszlatta a mítoszt arról, hogy az abortusz „alapvető” egészségügyi ellátás, mivel az abortuszipar a bíróságon harcol, hogy folytathassák az elektív [választott időpontban történő, tervezett. A szerk.] abortuszt a globális világjárvány idején.

Dr. Christina Francis, aki Indiana államban praktizál és az Életvédő Szülészek és Nőgyógyászok Amerikai Szövetségének elnöke, azt mondta, hogy az orvosok az ország egész területén elhalasztják az orvosi beavatkozásokat az erőforrások megóvása és a betegek koronavírus elleni védelme érdekében.

5 Minute
Családvédelem

Emberkereskedelem és pedofilia

Petíciót indiítottak a pornó óriás ellen

Az elmúlt hónapokban több aggasztó és sokkoló eset jelent meg, ami szexuális kereskedelemhez és gyermekmolesztáláshoz köthető, melyek mind a világ egyik legnagyobb pornó oldalán, a Pornhub-on jelentek meg. Az oldal ellen petíciót indítottak, melyet már nyolcszázezernél is többen írtak alá. 

Figyelem! A cikk elolvasását csak erős idegzetűeknek ajánljuk!

5 Minute
Családvédelem

10 brutális tény a pornóról

Novemberben Budapesten tartották az Országos Életvédelmi Konferenciát: az esemény főszervezője, Sípos Zoltán “Pornófüggőség és család” címmel tartott tanulságos előadást, amelynek legfontosabb információit 10 pontban szedtük össze. 

1 Minute
Családvédelem

Mi a jó anya-lánya kapcsolat titka?

Anyák napján a gyerekeink fel szoktak köszönteni minket virággal, kedves kis rajzokkal. Mi meg a saját édesanyánkra gondolunk – akár él még, akár már elvesztettük. Így is, úgy is, előtérbe kerül bennünk az anya-lánya kapcsolat. Mindkét szerepünkben érintve vagyunk, anyaként és lányként is. Elgondolkozunk: mit kaptunk és mit szeretnénk továbbadni? Milyen is a jó anya-lánya kapcsolat?

5 Minute
Családvédelem

A Disney újabb homoszexuális családdal rukkolt elő

Amikor gyermekkorunkban őszinte érdeklődéssel figyeltük az aranyosan csetlő-botló Donald kacsa történeteit, nem gondoltuk volna, hogy pár évtized elteltével már megbízhatatlanok lesznek az új kezekben lévő Disney-mesék, és inkább óvnunk kell az aranyos bácsi unokáitól a mi gyerekeinket. A Disney egy újabb LMBTQ-eszmékkel átitatott mesével rukkolt elő. Ezúttal a Kacsameséket nézték ki maguknak…

Családvédelem

A nőellenes nőpártiság csapdája

Bedő Imre írása a HVG Extrában

A HVG Extra – A NŐ különkiadásának címlapján Bedő Imre Férfiak Klubja-alapító húzó név – a „Férfi ügy” zászlóvivőjeként! Egyértelmű, hogy a férfi és a nő ugyanazon érme két oldala. Nagyon örülünk, hogy Bedő Imrét felkérték és a nemek szövetségét erősítő írását közölte a lap éppen most megjelent száma! Olvassátok el a Férfiak Klubja alapítójának cikkét!
5 Minute
Családvédelem

Szerelem Tanösvény – Böjte Csabával

 

Nagy szeretettel meghívlak a fiataljaink számára meghirdetett Szerelem Tanösvényre! Idősebb vagy és boldog házaséletben élsz? Nem gond, gyere, nem árt egy kis portörlés! Földi életünkben a legtöbb öröm, kacagás, boldogság, de ugyanakkor a legtöbb harag, szomorúság, düh is a szerelem, a párválasztás, a házasélet miatt lesz az ember osztályrésze.

2 Minute