Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szent Iréneusz tanítása

A gall egyházat Iréneusz, Lyon püspöke alapította, aki 140 körül Kisázsiában született, és 202 körül, valószínűleg mártírként halt meg. Fő műve az Adversus haereses (Az eretnekek ellen) című írás. Ebben a könyvben a gnosztikus eretnekek azon elméletét utasítja vissza, amely szerint e világ egy démoni teremtő alkotása.

7 Minute
Olvasnivaló

Isten patikája

 

A következő levél egy gyógyszerésznőtől származik és szívesen küldöm tovább.

Isten még mielőtt az embert megteremtette volna, mindent biztosított részére! Elválasztotta a sós vizet az édestől, alkotta a szárazföldeket, ültetett kerteket, állatokat és halakat teremtett. Isten adott egy óriási nyomravezető segítséget, hogy az ennivalók hogyan segítenek a testrészeinken.Az alábbi felsorolás nagyon hatásos, ha nyersen fogy. Ez valóban Isten patikája.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige – 2011. december

A „nincs irgalom” világában élünk. Mégis 20 évszázad keresztény fémjelzésű kor van mögöttünk. Nem azt mondom, hogy keresztény, vagyis krisztusi korszak, mert az evangélium paraméterei csak tört százalékban jutottak érvényre. De ha nem lett volna az önmérsékletre nevelő evangélium, a sátáni és ösztönös brutalitás még hatalmasabb méreteket öltött volna a 20 évszázadon át.

 

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szűz Mária szerepe hitünkben

Korábban jeleztem, hogy a Szent Mihály rózsafüzéren kívül még Szűz Mária szerepéről is szándékozom kifejteni egy-két gondolatot. Egyébként volna még mondanivalóm a Bibliában az angyalokra használt kifejezésekről: ezek mögé is lehet teológiai értelmezést állítani, mint ahogy magam is tettem a Kerubban a kerubokkal kapcsolatban. Csak ne az angyalok osztályozására használjuk föl őket, hanem bizonyos angyali tevékenységek leírására.

5 Minute
Olvasnivaló

Történetek adventre 3

A repedt vödör

Egy indiai vízhordó ember a vállára vetett rúd végeire akasztott két nagy vödörben hordta a vizet. Az egyik vödrön volt egy kis hasadás, a másik viszont tökéletes állapotban volt, s mindig tele érkezett meg a hosszú út végén a gazda házához, míg a másik edény a fele vizet elcsorgatta útközben. Így ment ez már két éve minden nap, a vízhordó ember mindig csak másfél vödör vizet vitt haza a gazdának.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Amerre a Jóisten vezet

(egy listalevélből)

“Az ezoterikus, okkult természetgyógyász praktikákhoz egy megjegyzés kikívánkozik belőlem, amire a lelkivezetőm is figyelmeztetett. Érdemes odafigyelni, hogy az ember a véges energiáit, idejét, milyen dolgok “leleplezésével” és milyen mélységig fordítja. Amivel én foglalkoztam, ott nem érzem még az aránytalanságot, de arra általános (irányadó) szabályként érdemes figyelni, hogy amelyik területen a démoni behatás, megkötözöttség, esetleg megszállottság nagyobb gyakorisággal fordul(t) elő, arra nagyobb figyelmet szentelünk, mert ott sokkal közvetlenebbül van veszélyben valaki.

5 Minute
Olvasnivaló

Harry Potter a “szálláscsináló”

(egy listalevélből)

“A héten betévedtem egy nagyobb vidéki könyvesboltba. Persze hosszú polcokat töltöttek meg a New Age-es könyvek, sokkal hosszabbakat, mint a vallás, filozófia, történelem polcai. Amíg odabent válogattam, egy hölgy jó hangosan meg is kérdezte az eladót, hogy “Ugye a Da Vinci kód a szerző legjobb könyve?”

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Harc a varázslás bűne ellen

Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy a sátán cselvetéseinek ellenállhassatok. Fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavatát.” (Ef 6,10-20)

8 Minute
Imáink

Idősek imája

Uram, köszönöm Neked az ajándékba kapott éveket és évtizedeket. Köszönöm életem minden eredményét, amivel megörvendeztettél és minden kudarcát, amivel korlátaimra figyelmeztettél. Köszönöm családtagjaimat, akik elviselnek, akik mellettem állnak és szeretnek.

3 Minute
Közösségek, szolgálatok

A Villanyhárfa projektről

A zenei liturgia helyes használata, különösen annak könnyűzenei ága időnként megosztja a híveket. A szabályok ismerete, valamint a liturgiának megfelelő dalok (gitáros énekek) kiválasztása nem könnyű feladat, még ha a műfajnak számos hazai klasszikusa is ontja a dalokat.

2 Minute
Olvasnivaló

„A zsinati tavasz gyümölcsei”

(részlet a szerző Lelkiségek, mozgalmak, közössége, utak c. írásából)

A katolikus lelkiségi mozgalmakról, különösen a II. vatikáni zsinattól kezdve, egyre erősödő hangok, vélekedések fogalmazódtak meg az egyházban. II. János Pál pápa a zsinati tavasz gyümölcsének nevezi őket. Az 1985. évi püspöki szinódus pedig záródokumentumában ezt rögzíti: „Az apostoli mozgalmak és az új lelkiségi mozgalmak, ha az Egyházzal teljes közösségben maradnak, a jövő igen nagy reménységeivé válhatnak.” Néhány pap és főpap véleménye szerint viszont az lenne a legjobb, ha az egyház szervezetével azonosulva visszatérnének a plébániai életbe, oda integrálódva hasznosítanák magukat anélkül, hogy saját identitásukat hangsúlyoznák.

4 Minute