Szerző: hal
Quod apostolici muneris
Amint apostoli tisztünk kívánta, legott pápaságunk kezdetén intéztük Hozzátok, tisztelt Testvérek, körlevelünket, s megjelöltük benne azt vészt hozó mételyt, melymélyen belevette magát az emberi társadalomba, s azt végveszéllyel fenyegeti;rámutattunk egyszersmind azon hathatós ellenszerekre, melyek áltálba veszendő társadalom meggyógyulhat s a fenyegető romlást elkerülheti.
Elevenítő zarándoklat
Kocsis Fülöp püspök atya buzdítása
Összehívta őket… aztán küldte… mint bárányokat a farkasok közé. „Ne féljetek hát tőlük!” – mondta nekik. Ezt háromszor is megismétli Jézus, amikor kiválasztott tanítványait fölkészíti a küldetésre: „Ne féljetek azoktól!” „Ne féljetek hát!” Olvasd el Szent Máté evangéliumának 10. fejezetét és megérted, miről beszélek.
Dominum et Vivificantem
A SZENTLÉLEK AZ EGYHÁZ ÉS A VILÁG ÉLETÉBEN
Az Eucharisztia ünneplését gyakran Szent Pál szavaival kezdjük: „A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme, az Atyaisten szeretete és a Szentlélek egyesítő ereje legyen mindnyájatokkal!” Ez a felszólítás ihlette II. János Pál pápát a három nagy enciklika megírására: Urunk Jézus Krisztus kegyelméről szól a Redemptor hominis, az Atyaisten szeretetéről a Dives in misericordia és most a Szentlélekről a Dominum et Vivificantem. A három együttesen mutatja meg a Szentháromság irántunk való irgalmas szeretetét. Ez a Szeretet jelen van köztünk, ez a Szeretet éltet minket, ez a Szeretet a Szentlélek.
Szülőnek lenni néha kimerítő
„Igaz, most minden fenyítés inkább szomorúságot okoz, mintsem örömet szerez, később azonban a megigazulás békés gyümölcsét termi annak, aki elviseli.” Zsid 12,11
Már késésben voltunk a templomból, mikor a csata kezdődött. Egyik lányom kiborult, mert a másik hazudott. Nagyot sóhajtottam. Nem járja, hogy épp most, indulás előtt! Nehéz hét állt mögöttem, fáradt voltam. De a hazugság tilos a Glasgow családban, olyasmi, amit azonnal el kellett intéznem. Odahívtam mindkét lányt a Rózsaszín Kanapéra – a gyermekeinkkel való beszélgetés kijelölt helyére a házban.
Az emberiség a Megváltót várja
I. Jézus alakja a prófétáknál
Ha egymás mellé teszed az Ószövetségnek a Megváltóra is vonatkoztatható részeit, úgy tűnik, hogy az Ószövetségben láthatóan kibontakoznak Jézusnak és országának vonásai. Figyeld meg, melyek ezek a vonások:
Ahol a próféták élnek
„Jézus erre megjegyezte: Sehol sincs a prófétának kevesebb becsülete, mint saját hazájában és családjában.” (Mk 6,4).
Az ember általában azt tartja, hogy az ég, a mennyország legyen az Istené. A levegő a madaraké. A föld pedig az emberé. Az ember saját maga építi az elválasztó falat, és ki akarja rekeszteni a világból Istent a törvényeivel együtt. Ez a felfogás fedezhető fel a názáreti emberek viselkedésében is.
Te ismersz‑e engem?
A legjobb házassági tanács
„Szavad fáklya a lábam elé, világosság az utamon.” Zsolt 119,105
Vidám lakodalmi vendégsereg ünnepelte az ifjú párt azon a jókedvbe, gyertyafénybe burkolt estén. Táncolt a menyasszony az édesapjával, a vőlegény az édesanyjával. Gyönyörködő tekintetek követték őket az egész teremből.
Újvárosi angyalok
A szekszárdi katolikusok Kisboldogasszony ünnepén a Remete-kápolnánál tartják a város „igazi” búcsúját, így a két plébániatemplom patrociniuma kissé háttérbe szorul. Kevesen tudják, hogy a belvárosi templomot Jézus mennybemenetelének, az újvárosit pedig Szent Mihály és a Bibliában név szerint említett másik két arkangyal: Gábor és Rafael tiszteletére szentelték.
Pap vagy mindörökké… (Zsolt109,7)
Édesanyám már korán el kezdett vinni magával a templomba és az átkosban a cumis üveggel együtt ismertem meg a tömjén áldott illatát.
Úgy emlékszem, hogy hat éves lehettem, amikor már templomi hittanra jártam Szojka Ödön atyához a piarista plébániára, akiről „Az ebek és az evangélizáció” c. írásban már szóltam.
Áldásbumeráng
„Az ajándékozó bővelkedik, és aki mást felüdít, maga is felüdül.” (Péld 11,25)
Igyekeztem belemosolyogni a fényképezőgépbe az élelmiszerüzletben. A könnyek addig híztak a szemem sarkában, hogy nem bírván tartani az egyensúlyt, végiggördültek az arcomon, magukkal húzva egy réteg szempillafestéket.
Ebül szerzett jószág…
Jogász ismerősömtől gyakran megkapom a mondatot, mikor dühöngök valami égbekiáltó igazságtalanság miatt, hogy a bíróság már régen nem igazságot, csak jogot szolgáltat. Sorolni lehetne a képtelenebbnél képtelenebb helyzeteket, mikor gazemberek megússzák, mert jól használják a törvényi/szabályozási kiskapukat.