Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Mi életed célja? – Imre atya írása

Mosolyogsz, de érzem, hogy belül szorongsz… Féltő szemmel figyeled hároméves kislányodat, aki előttünk a földön játszik, de hangod színéből kihallom, hogy igazából a magad irdatlan gondjaival vagy elfoglalva…

Mivel először vagy nálam, nem tudod, mit mondhatsz el nekem és mit nem? És mert sokat hallgatok, ugyanis egész lényedet meg akarom érteni, zavarban vagy, és nem tudod, hogy értem-e, amit mondasz, vagy sem?

2 Minute
Imáink

Eszterházy Pál nádor könyörgése

Emlékezzél meg, Istennek dicsőséges Anyja, magyarok Nagyasszonya, szentséges Szűz Mária, emlékezzél meg örökségedről, amelyet hű szolgád, első királyunk és apostolunk, Szent István neked fölajánlott és végrendeletében reád hagyott. Tekints kegyes arccal országodra, és dicső érdemeiddel légy szószólónk és közbenjárónk szent Fiadnál, Jézus Krisztusnál!

3 Minute
Olvasnivaló

A Hittani Kongregáció prefektusa a házasságon kívüli szexről, az áldozásról és az Amoris Laetiáról

Gerhard Müller bíboros, a Hittani Kongregáció prefektusa, Ferenc pápa doktrínáért felelős főembere egy május 2-án, Spanyolországban tartott előadásában leszögezte, hogy az Amoris Laetitia (AL) című apostoli buzdítás nem változtatja meg az Egyház eddigi tanítását és gyakorlatát az elvált újraházasodottakat és a szentségi fegyelmet illetően.

3 Minute
Olvasnivaló

Zelk Zoltán: Kegyelem

Sohase lép gyíkra csigárasoha egy föltámadt fűszálraa földön járó isten lábade vétkeinket eltapossamert vétkeinket megbocsátja. (In: Innen és túl. Versek

1 Minute
Olvasnivaló

Nekem is vannak hormonjaim

Egy tisztasági fogadalmat tett fiú őszinte vallomása

Egyre több tabut számolunk fel. Abba az irányba halad a világ, hogy mindent szabad, semmi sem elítélendő, és mindenről nyíltan beszélhetünk. Ez alól a szexualitás sem kivétel: egyre nyíltabb és őszintébb kommunikáció folyik ezen a téren. Ehhez a nyíltsághoz képest ma már az a kirívó, ha valaki úgy dönt, elutasítja a szexuális szabadosságot.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Megbántottam Istent?

„Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.” (Ef 4,30)

Hát nem remek lenne, ha Isten azonnal válaszolna, mikor kérünk vagy kérdezünk tőle valamit?

Gondolj bele: mindig pontos iránymutatást, biztos eligazítást kapnál. Minden helyzetben pontosan tudnád, mit kell tenned. Vége a tétovázásnak, a kísérletezgetésnek. Fantasztikus lenne!

4 Minute
Olvasnivaló

A felesége megkérte, hogy randizzon egy másik nővel…

… A világ legjobb ötlete volt.

A felesége megkérte, hogy randizzon egy másik nővel. És ezzel megakadályozta, hogy egy életen át lelkiismeret-furdalása legyen…

21 év házasság után a feleségem azt akarta, hogy vigyek el moziba és vacsorázni egy másik nőt. Azt mondta: Szeretlek, de tudom, hogy ez a nő is szeret téged, és szeretne veled tölteni egy kis időt.

3 Minute
Olvasnivaló

Vianney Szent János gondolatai a cselekedetekről

Idézetek a szent arsi plébánostól

Isten mindannyiunknak saját feladatot adott. A mi dolgunk, hogy végigjárjuk utunkat, vagyis hivatásunkat. Amikor Isten valamilyen hivatást ad, akkor megadja a teljesítéséhez szükséges kegyelmet is.
(A hivatásról)  

Az Istennek tetsző emberi cselekvést három dolognak kell jellemeznie: őszinteségnek, önzetlenségnek és kitartásnak.
(Szentbeszéd a látszólagos és az igazi jóságról)

1 Minute
Imáink

Ima Krisztus Öt Szent Sebéhez

Ezt az imát Szent Klára Szent Ferenctől tanulta és naponta elimádkozta.

Imádság és dicsőítés az Üdvözítő jobb kezéhez

Dicsőség és dicséret legyen néked szentséges jobb Kezed sebéért, Uram Jézus Krisztus.

Ezen szent seb által engedd el minden bűnömet, amit ellened vétettem: gondolattal, szóval és cselekedettel, amikor hanyag voltam szolgálatodban, amikor romlott testem gyönyörködött akár aludtam, akár ébren voltam.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A lelki békéről és annak megőrzéséről

11. A lelki békéről (nyugalomról) 

A lelki béke fájdalmak árán szerezhető meg. Az Írás azt mondja: Tűzön és vízen kellett átmennünk, végül elvezettél a megenyhülésre (Zsolt 65,12). Akik Isten kedvében akarnak járni, azoknak sok fájdalmon át vezet az útjuk. Hogyan hirdessük boldognak a szent vértanúkat szenvedéseikért, melyeket Istenért viseltek el, amikor mi magunk a lázzal járó kisebb betegségeket sem tudjuk elviselni? 

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Úgy teszek, mintha jól lennék, vagy bizonygatom az igazamat

„A felülről származó bölcsesség először is tiszta, aztán békeszerető, méltányos, engedékeny, irgalom tölti el, és gazdag termést hoz, nem részrehajló, nem képmutató.” (Jak 3,17)

Ha valaki megbánt azzal, amit mond vagy tesz, hogyan reagálhatok Istenhez méltóan? Tegyek úgy, mintha minden rendben lenne, hogy megőrizzem a békét? Vagy szálljak szembe, és bizonyítsam be, hogy hibát követett el?

Egyik sem jó. Ha rajtakapom magam, hogy szerepet játszom, vagy bizonygatom az igazamat, tudom, hogy rossz úton járok.

3 Minute