„Amikor ezt így elmondtam a szenvedőknek, sokaknál láttam, hogy szinte magukon kívül vannak az örömtől.”
Életünket végigkíséri a szenvedés: testi-lelki betegségek, elutasítás, bántás, magány, veszteségek, nehéz külső körülmények. A szenvedésre egyesek lázadással, mások beletörődéssel reagálnak. Ám létezik egy harmadik út is: a szenvedést fel is ajánlhatjuk.
Amikor valaki megházasodik, hirtelen házastársa rokonaival is kapcsolatba kerül: feltűnik a színen az anyós, az após, a sógor, sógornő; és lássuk be, valószínűleg nem véletlenül születik megannyi anyós-vicc, hiszen a legtöbb esetben ezek az új kapcsolatok nem könnyűek, tele vannak konfliktus(forrás)okkal. Gary Chapman ebben a könyvében tömören, gyakorlatiasan mesél arról, hogy hogyan lehet sokat javítani a saját szüleinkkel és a házastárs családtagjaival való viszonyon.
Chapman vallja, hogy a harmonikus kapcsolatok életünk legfontosabb erőforrásai közé sorolhatók. A rossz kapcsolat a közeli rokonokkal beárnyékolhatja az egész életünket, folyamatos stresszforrás lehet; míg a velük való kiegyensúlyozott, szeretetteljes viszony igazi áldás mindenki számára. És talán nem is kell hozzá olyan sok, hogy ez utóbbi valósuljon meg!
Egy kedves olvasó a következő aggasztó beszámolót osztotta meg velem. Az ember azt kívánja, bárcsak egyedi esetnek vélhetnénk az ilyesmit, de mind tudjuk, hogy az alábbi történések sajnos tükrözik a kortárs katolikusok hitismereti szintjét úgy általánosságban is – hittanítókat is beleértve. A történet annyiban lett átírva általam, hogy ne lehessen konkrét személyekre következtetni belőle.
Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője fejtette ki gondolatait a katolikus egyházfő migrációval kapcsolatos megnyilvánulásairól.
– Mi az oka annak, hogy mást mondanak Önök kereszténydemokraták a migráns ügyről, mint a legfőbb erkölcsi tekintélynek tartott Ferenc pápa a menekült kérdésről?
– Leegyszerűsíteném a választ, ha azt mondanám, hogy a megoldás abban a két különböző fogalomban van, amit Ön is használt. Ez igaz, de válasznak kevés, bár a lényeg benne van. Ő elsősorban a segítségre szoruló, üldözött emberről beszél. Mi elsősorban, az otthonainkat fenyegető migráns áradatról. Ugyan egyik vélemény sem kizárólagos, de mindegyik hangsúlyos.
Az evolúció csendjében a sivatagi rókának sokkal nagyobbra nőtt a füle, mint kontinentális társainak, ezért a hallása is sokkal jobb.
A sivatagban negyven évig vagyis a teljességig a teljességbe érkezésig csendben vándorló nép sokszor hallotta Isten szavát.
A minap Budapesten egész hosszan buszoztam átszállás nélkül. Ilyenkor az emberek több dolgot szoktak csinálni: megállás nélkül nyomkodják telefonjukat, cöcögnek és kritizálják a többi utast vagy a sofőrt vagy a hülye gyalogosokat, bömböltetik a zenét a fülükbe, bámulnak kifelé az ablakon, vagy jobb esetben olvasnak, ha nem egyedül vannak, akkor beszélgetnek. Teljesen hangulatfüggő, hogy mikor melyik megoldást választom. De most eszembe jutott, hogy ez alatt a 20 perc alatt pont el lehetne mondani egy kötött imát, amibe este már fáradtan biztos, hogy belealudnék.
Jézus sokszor tanított tömeget, vagyis ismeretlenségből összeverődött embereket, és gyakran beszélt a megújulásunkról. A megújulás értelméről: arról, hogyan tudunk továbbjutni a hallásnál. Mert halljuk az igét, az igazságot, amire szomjazunk, halljuk, ha nem vagyunk süketek. De hiába. Valami oknál fogva elszáll a szélbe.
Mi lehet ez a „valami ok”?
„Ne szállj szembe a gonosszal.”(Mt 5,39)
Ne hagyd, hogy legyőzzön a rossz, te győzd le jóval a rosszat.” (Róm 12,21)
Cooper írja le A préri című könyvében, hogy ha a prérin tűz ütött ki akkor azt az indiánok ellen tűzzel állították meg. A terjedő tűzfolyammal szemben elindítottak egy másikat így felperzselték előtte az éghető területet. Persze ehhez kellett a jó széljárás is.
„Aki első akar lenni, az legyen a legutolsó és mindenkinek szolgája.” (Mk 9,35)
Előttünk vezet az országút, nagy a forgalom. Emberek munkába mennek, munkából jönnek. Mindig, mindenütt csak a munka, a munka… De ez a feladatunk! Erre születtünk. Így szól a közmondás is: „Az ember a munkára születik, mint a madár a repülésre!” Sajnos sok embert a munka eltávolít Istentől. Vajon törvényszerű következmény ez?
Kilenc évvel ezelőtt Theo Hobson brit liberális teológus a baloldali The Guardian véleményrovatában fogalmazott meg egy gondolatot, amit ma is megfontolandónak tartok. A pink reformation című cikkében Hobson a homoszexualitással kapcsolatos véleményklíma változását az intézményes egyház nemezisének nevezi. A homoszexualitás kérdése szerinte olyan fenyegetést jelent a fennálló kereszténység számára, amit csak a 16. századi reformációhoz lehet hasonlítani.
A palotaőr bejelentésére vár régóta a királyné. Arra, hogy az ajtó megnyíljon és beletekintve királya szemébe visszafojtott örömteli izgalma felujjonghasson
Különösen a feszület körüli árnyékot… Készítette egy dominikánus nővér (Congragation of St Cecilia (Nashville TN) a 2016. aug. 7-i szentmisén
