Az év utolsó estéjén oly sok mindenért szeretnék Uram neked hálát adni, ami kaptam tőled az egész év folyamán. Köszönöm, hogy nem engedted el kezem, mindig a jó úton vezettél. Köszönöm neked az egész teremtett világot, melyet mindannyiunk javára alkottál. Hálát adok, hogy a világ ezernyi jelében felismerlek téged.
2001-ben, a Silos-i bencés monostor apátjával készült egy interjú, akinek a könyve akkoriban jelent meg és nagy visszhangot kapott. Feltették neki azt a kérdést, ami sok világi emberben felötlik: mi értelme van a kontemplatív életnek, az egész napos imának? Mi haszna van? Akkor nagyon megérintett az apát válasza, mert kimondott egy igazságot, ami bennem volt, csak nem tudtam megfogalmazni: a legszebb dolog a világon énekelni állandóan Istennek arról, hogy Ő milyen gyönyörű. De még sok évnek el kellett telnie ahhoz, hogy magam is megtapasztaljam ezt az igazságot.
Mindig előfordul az, hogy valaki azzal dicsekszik: „Egy teljesen új elképzelésem van.” Erre háromféleképpen lehet válaszolni. Először is mondhatjuk: „Akkor becsüld meg, mert különös, hogy ötleted támadt.” A második: „Ez csak a kezdők szerencséje.” A harmadik és a legmegfelelőbb válasz az, hogy „Keresd ki inkább, hogy az ősök, mit gondoltak erről.” Nagyon sokszor azért nevezünk valamit modernnek, mert nem ismerjük a régit. A legtöbb „modern” elképzelés régi tévedés, amelynek új címkével látnak el. A múltnak többel tartozunk, mint azt általában gondoljuk. Az ősi civilizációk vizei állandóan mossák jelen korunk partjait.
Karácsony titka számomra ebben a néhány szóban sűrűsödik össze: test, amely adatik.
Karácsony nem más, mint Isten ajándékozó jósága. Isten hússá lesz, testté lesz és testét adja, kiszolgáltatja magát és rábízza testét Mária karjaira. Majd később ugyanezt a szót használja a sugalmazott szerző, amikor a passióban arról beszél, hogy Jézus teste a gonoszok kezére adatik, akiknek kiszolgáltatja szent testét a szenvedésre az Isten Fia. És minden szentmisében ezt imádkozom, hogy ez az Ő teste, amely értünk adatik és Isten Fia kiszolgáltatja testét az eucharisztiában, rábízva magát a pap karjaira, hogy testét ossza meg a megszentelődésre váró nyomorultakkal.
XI. PIUS AZ IGAZI VALLÁSEGYSÉG ELŐSEGÍTÉSÉRŐL (A HAMIS ÖKUMENÉRŐL)
Tisztelendő Testvérek! Üdvöt és apostoli áldást!
Az emberi szíveket talán soha máskor nem szállta meg akkora vágy, mint épen napjainkban, hogy megerősödjön és az emberi társadalom közös javára váljon az a testvéri viszony, amely minket, embereket az azonos származásnál és természetnél fogva egymással egyesít és összeköt. A nemzetek még nem élvezik teljesen a béke áldásait, sőt sok helyütt a régi és újabb meghasonlások lázadásokban és polgárharcokban törnek ki.
Ezt a gyönyörű történetet egy a louisianai Monroe-ban lévő CenturyTel-nél dolgozó fiatalember élte át, mikor egyik nap a Wal-Mart-ba ment vásárolni.
Úgy hatéves lehetett a szép, barna hajú, szeplős kislány, az ártatlanság megtestesítője. Édesanyja a hajdani Walton’s-ba vagy egy Norman Rockwell képbe is odaillett volna. Nem mintha divatjamúlt külseje lett volna. Félhosszú, barna haja volt, természetes hullámokkal. Drapp sortot és világoskék kötött pólót viselt. Kék szélű fehér tornacipő volt rajta. Olyan igazi anyuka volt.
Tanítsd meg gyermekedet arra, hogy az abortusz rossz, vagy a világ megtanítja majd arra, hogy ez jó dolog. Forrás: gloria.tv
Karácsony a szereteté. Meg az örömé, az ajándékozásé, a megosztásé, a családi és baráti együttléteké, a csillogásé, a ragyogó ajándékcsomagoké. De elsősorban a szereteté. Ez akkor vált számomra bizonyossá, mikor egy kismanóra emlékeztető, ártatlan szemű, rózsaszirom arcú tanítványomtól kaptam egy csodálatos karácsonyi ajándékot.
Hideg karácsonyeste volt Chicagóban. Az öregember benn ült az autószerelő műhelyében. Mióta a felesége meghalt, nem ment sehova ilyenkor. Nem díszítette fel a műhelyt, nem volt karácsonyfája, nem gyújtott ünnepi fényeket. Ugyanolyan nap volt számára, mint a többi. Nem gyűlölte a karácsonyestét, csak nem talált okot az ünneplésre. Gyermekei nem voltak. A felesége elment.
Üldögélt az ablaknál, nézte a havazást, ami egy órája tartott már, s az életén töprengett, amikor kinyílt az ajtó, és egy hajléktalan oldalgott be rajta.
Az ember becsapta maga mögött a Paradicsom kapuját. Válaszul, Isten kitárta az ég ajtaját, hogy visszatalálhassunk Hozzá. Ezzel Isten és ember közös története új szakaszába lépett. A Messiás nem váratlanul érkezett, vártuk. Nem idegenként idegenbe érkezett, övéi közé jött. Ezt a történelmi várakozást tartja ébren az Advent, amikor Karácsonyra, Krisztus születésének megünneplésére készülünk.
Voltak, akik nem vették észre. Vannak, akik még mindig nem veszik észre.
Arra számítunk, hogy Isten a békességgel üzen, de előfordul, hogy a fájdalomban hallatszik a hangja. Azt hisszük, hogy Isten az egyházban szól hozzánk, de olyan is van, hogy az elveszetteken keresztül szólít meg. A protestánsoknál keressük válaszait, de tudjuk, hogy sokszor szólt a katolikusokon keresztül. A katolikusok között keressük a hangját, s ő a kvékerekben szólal meg.
Minden ünnep a családi összejövetelek időszaka. Ha egyedül vagy, nem biztos, hogy könnyű szívvel várod.
Még mindig nem teljesült az álom, hogy megtaláld az Igazit. Ilyenkor a munkahelyi és családi ünnepségek gondolata keserűséget, irigységet ébreszthet, elszomoríthat, hiszen újra csak magányosságodra emlékeztet.