10. FEJEZET
A MEGSZÓLÁS
1. Úgy vélem, nincs értelmes ember, aki tagadná, hogy a megszólás gyűlöletből és haragtartásból születik. Ezért ide, elődei után soroltuk be. A megszólás a gyűlölet fajzata: rafinált nyavalya, ám vaskos, titkon lappangó nadály, mely kiszipolyozza, megrontja a szeretet vérét. Szeretet színlelése, a szívre nehezedő teher és szenny szerzője, a tisztaság romlása.
Nemrégiben egy vezető üzletember, Kevin, megemlítette, hogy mostanában gyakran szembesül azzal a ténnyel, hogy ő a legidősebb ember egy teremben. Ahogyan korábban ő nézett fel az idősebb emberekre, most ő lett az ilyen „idősek” egyike és mások néznek fel rá útmutatásért. Ez az állapot – tette hozzá – hízelgő, ugyanakkor ijesztő is.
A katolikus napok rendezője nem a katolikus Egyház, hanem a Német Katolikusok Központi Bizottságának Laikus szervezete (ZdK), amely az első ÖKT szervezésében, Berlinben is részt vett. Jelenlegi elnöke H. J. Meyer professzor. A ZdK-nak sok egykori és mostani politikus tagja van. A ZdK reprezentál, és sokan nem tudják, hogy aktivitásuk nem egyezik minden katolikus hívő meggyőződésével és hitével. Amire katolikus van írva, belülről nem mindig katolikus.
„Urunk nem azt kérte, hogy mondjunk le a földi dolgokról, hanem hogy jobbakra cseréljük azokat.” – Fulton J. Sheen gondolatai
„Kétféleképpen gondolhatunk a nagyböjtre: mint olyan időszakra, amikor irtjuk a rosszat vagy erősítjük az erényt; amikor gyomokat tépdesünk vagy jó magvakat ültetünk. Világos, hogy melyik a jobb, hiszen a keresztény eszmény mindig pozitív, nem pedig negatív. Az embert nem az teszi naggyá, hogy milyen ádázul gyűlöli a rosszat, hanem hogy milyen erősen szereti Istent.
Imre atya írása Stuttgartból
Tudtad-e, hogy életednek és mindennapjaidnak szüksége van olyan magányos szigetekre, ahová visszavonulhatsz, hogy egy kissé egyedül légy önmagaddal?
Tudtad-e, hogy életednek és mindennapjaidnak szüksége van olyan szigetekre, ahova nem kísér el a napi nyüzsgés, a sok terhes kötelesség és a számtalan szorító határidő?
Áldom én az Urat minden időben (33. zsoltár)
Tanúságtétel egy medjugorjei zarándokútról – 2008. március 24-29.
Áldott legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus, aki évek óta hív égi Édesanyánkhoz a hegyek közé, Medjugorjébe.
Testünk: jelenlétünk az univerzumban, lényünk érzékelhető oldala. A keresztény nem tartja a testet a lélek börtönének, vagy éppenséggel a Gonosz művének. A test – éppúgy, mint a közvetlenül teremtett lélek – Isten alkotása. A kettő együtt alkotja az embert.
Az Úristen megalkotta az embert a föld porából, és orrába lehelte az élet leheletét. Így lett az ember élőlénnyé (Ter 2,7).
Egy letűnt kor finom darabkája találkozik két sokat látott emberrel. Szavak nélkül is megértik egymást.
Hamvazószerda reggelén írom e sorokat. Különös, de ma nem a vekker ébresztett, hanem Szent Pál ezekkel a szavakkal: „itt az óra, hogy felébredjünk az álomból!” (Róm 13,11). S mielőtt a másik oldalamra fordulhattam volna, új figyelmeztetést kaptam: „Ébredj, aki alszol!” (Ef 5,14).
„Közeledjetek Istenhez, és ő is közeledni fog hozzátok.” (Jak 4,8a)
Szoktad úgy érezni, hogy beleroppansz a fájdalomba? Megértelek. Én is átéltem ezt. A fájdalom éles erővel belém hasított, úgy éreztem, átvágta a bőrömet, a csontjaimat, s a szívemig hatolt. Az ilyen fájdalom elbizonytalanít, hogy tudok-e még valaha normális emberi lényként funkcionálni.
Pál apostol nemcsak személyesen figyelmeztette Péter apostolt, de ezt az egyházaknak elküldött levelében is megírta nyilvánosan – tette ezt a
