Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A végső harc kezdete Európában

1717. június 24-én, Keresztelő Szent János ünnepén (!) megszületett a fekete állatszörny, amelyik a tengerből jön (lásd 13,1). Ez volt a londoni nagypáholy alapításának a napja. 1917-ben ünnepelték a szabadkőművesek az egész világon szövetségük fennállásának 200. évfordulóját – Rómában is. Sőt, még egy szabályos sátáni demonstrációt is tartottak.

2 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Az Egyház négy megkülönböztető jegye – az egyháztan jelenlegi válsága (2)

A II. Vatikáni Zsinat: A Lumen Gentium dogmatikus konstitúció az Egyházról és az Egyház négy megkülönböztető jegye

Most azt vizsgáljuk meg, hogyan jelenik meg az Egyház négy jegye a II. Vatikáni Zsinat Egyházról szóló dogmatikus konstitúciójában, a Lumen Gentiumban. Mielőtt azonban belevágunk, fel kell idéznünk, hogy az Egyház történetében nem csak Ignác, majd sokkal később e zsinat foglalkozott az Egyház egy, szent, katolikus és apostoli voltával. A figyelem mindvégig jelen volt, és kifejezetten előtérbe került XII. Piusz Mystici Corporis Christi kezdetű enciklikájával. Eszerint Krisztus egyetlen Teste az Egyház apostoli hitének összhangján és azon az egyetemes hivatásán alapul, hogy az egész emberiséget szentté tegye.

11 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Életige, 2019. január

Tematizálás  – .  Kedves Nővéreim és Testvéreim  ! A krisztusi hit értelme az, hogy életünket Jézushoz kötjük. Ez a kötődés a hit által  jön létre. Mivel a hit kegyelem, azaz Isten ingyenes ajándéka, mely alapvető döntésünket is formálja – kimondhatjuk: Minden kegyelem. Amikor megérint minket is a kegyelem, mi is ugyanazt mondjuk ki, amit annak idején az apostolok is kimondtak:  „Most már tudjuk, hogy mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki megkérdezzen téged: ezért hisszük, hogy Istentől jöttél.”  (Jn.16,30). Isten ugyanis belsőleg közli önmagát. Ő csak feltesz egy kérdést nekünk, s mi csak rábólintunk. Ő csak a tenyerét nyújtja, s mi belecsapunk egy nagyot. Ő csak ránk néz, s mi ezt úgy  vesszük, mint egy feltett kérdést, s igennel válaszolunk.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Papp Miklós edzésterve nagyböjtre (3)

Olyan a fejünk, mint egy faliújság, amire mindenki cetliket tűz: tele van a gondolatvilágunk mások véleményeivel, szeretteink érzelmeivel, a politika hangulatkeltéseivel, a sok-sok megmondóember percnyi okosságával, túl poros igazságokkal, nehezen múló megbántásokkal, ráadásul a saját napirendünk, gondjaink, vágyaink pulzálásaival. Minden nap mennyi-mennyi cetli a fejembe! A faliújságot olykor le kell takarítani.

5 Minute
Olvasnivaló

Nagyböjti humor

Ha Ábrahám alkudozhatott az Úrral,

  • ha Jézus szerint gyermeknek kell lennünk, aki bármilyen helyzetben megmosolyogtathatja szüleit,
  • ha Kis Teréz felvonónak nézhette Jézus karjait, 
  • ha Nagy Szent Teréz táncra perdülhetett böjtölés közben a zárdában,
  • akkor talán én is elmondhatom az Úrnak az én nagyböjti humoromat szívből az ég felé kiáltva.
3 Minute