Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A tettek hangosabbak, mint a szavak

Manapság olyan világban élünk, ahol a nagy erőfeszítéseket követelő területeken dolgozó vezetők hangzatos és szemtelen ígéretekkel árasztanak el bennünket. Pont azt mondják, amit hallani akarunk, és arra számítanak, hogy ezzel megnyerik bizalmunkat. Sajnos szavaikat igen sokszor nem támasztja alá olyan teljesítmény, amely elérné a beígért színvonalat.

„A tettek hangosabban beszélnek, mint a szavak” – ez a szállóige ma is igaz. Bob Doll, egy vagyonkezelő társaság vezető részvénystratégusa ezt így fogalmazta meg: „A legmeggyőzőbb képet akkor mutatjuk magunkról, amikor abban vagyunk a legjobbak, amit csinálunk, legyen ez akár a munkánk, akár a hivatásunk, illetve amikor a legjobban csináljuk azt, amit csinálunk, ahogyan bánunk az emberekkel, ahogyan cselekszünk, ahogyan hozzáállunk valamihez.”

4 Minute
Olvasnivaló

A pápa engedélyezi a zarándoklatokat Medjugorjéba

A bejelentést az apostoli vizitátor, Henryk Hoser és az apostoli nuncius tette. Gisotti igazgató: „Figyelmet fordítanak a gyümölcsökre és a jó gyümölcsök népszerűsítésére”, de ez nem jelenti az „ismert események jóváhagyását”.

4 Minute
Imáink

Ima érettségizőkért

Drága Istenünk!

Kérünk, különösen áldd meg ebben az időszakban az érettségiző fiatalokat! 

Segíts, hogy eszükbe jusson amiket a tanulmányaik során megtanultak, hogy a feltett kérdésekre jó válaszokat tudjanak adni! 

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Hitet kell adnunk az embereknek

Bedő Imre sikeres vállalkozói és közgazdász karrierjét hagyta hátra, amikor megalapította a Férfiak Klubja civil szervezetet. A közösség missziója a férfi értékek megismertetése és átadása; a férfi és női szövetség erősítése, az ellenségkép helyett. Beszélgetés Bedő Imrével többek között az apák hiányáról, a monogámiáról és a valódi nemi szerepekről.

10 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

„Minden forrásom belőled fakad”

Az alapdokumentum bemutatása már olvasható az Olvasnivaló menüpont alatt IDE KATTINTVA, és megvásárolható a Szent István Társulatnál: SzIT Webáruház

A Szent István Társulatnál megjelent a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus alapdokumentuma, ami kifejti a kongresszus jelszavát és alapgondolatát. A felkészülés – 2019 pünkösdjén kezdődő – utolsó évében nélkülözhetetlen segédeszközünk lesz ez a kis könyv. Szinte kötelező olvasmány mindazok számára, akik meg akarják érteni a budapesti eucharisztikus kongresszus szellemiségét és lelkiségét.

2 Minute
Olvasnivaló

Ki áll közelebb Istenhez?

Exkluzív interjú Lisieux-i Szent Terézzel (2. rész)

Christianae: Kedves Teréz, kérdeznénk még valamit. Úgy tűnik, mintha egyeseket magához közelebb emelne Isten: nagy szentté teszi, mint például Szent Pio atyát, míg mások egyszerű, hétköznapi emberek maradnak. Hol van ebben az igazságosság? Téged nem foglalkoztatott ez?

Kis Szent Teréz: „Sokáig kérdezgettem magamban, hogy is lehetnek a jó Istennek kiváltságosai, miért nem kapja minden lélek egyenlő fokban a kegyelmet.  Például a szegény vademberek miért halnak meg annyian anélkül, hogy Isten nevét még csak kimondani is hallották volna.”

4 Minute
Olvasnivaló

A Pecsét

Minden így kezdődött, a Szentlélek keresztséggel, Péliföld-Szentkereszten.

Mint pecsét a formáját
a viaszba bele nyomja
úgy égetted belém
jelenléted szeretetét
óh, Szent Eucharisztia
azóta él és ég bennem
szerelmed mennyei pecsétje

2 Minute
Néznivaló

A harcos egyház

„A harcos egyházhoz tartozunk; harcos, mivel a földön a sötétség erői nem nyugodnak, hogy elpusztítsák.” (XII. Pius, 1953) Forrás: gloria.tv

1 Minute
Olvasnivaló

Néhány megdöbbentő adat a globális kereszténységről

A minap elém került egy statisztikai sor a globális kereszténységről, ami annyira érdekes, hogy itt is megosztom. Mark Noll 2009-ben publikálta The New Shape of World Christianity c. könyvét, amelyben bemutatja, hogyan vált a globális Észak kereszténysége néhány évtized alatt domináns többségből marginalizálódó kisebbséggé. Noll adatai tíz évvel ezelőttiek, a változás valószínűleg még szembetűnőbb lenne, ha mai adatokat vennénk figyelembe, de így is meghökkentőek. Noll szerint az összes valaha élt keresztény fele az elmúlt száz évben élt, illetve most él, és a kereszténység talán soha nem volt földrajzi értelemben annyira kiegyenlített, mint a mi időnkben. Ez viszont Európa és Észak-Amerika radikális háttérbe szorulását jelenti.

2 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A vezető jelleme

Miről szól valójában a vezetés? Vagy másként fogalmazva, mi jellemez egy jó vezetőt?

Számtalan könyv és cikk íródott a vezetőkről, és a vezetésről. Előadók utaznak városról-városra, vacsorákon, különféle összejöveteleken, konferenciákon tartanak előadást, és mondják el véleményüket a hatékony vezetésről. Ezért nehéz lenne olyan egyértelmű választ találni, amellyel mindenki egyetért.

4 Minute
Olvasnivaló

Bús anyák napja

Bús hideg ez a májusi nap
mikor az ember demens marad,
búsulok érted Anyám akkor is
ha ezt Te már nem érted,
mert elvesz tőlünk a demens féreg

1 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A gyeplő szára

Bedő Imre az előgondolkodásról, férfimintákról, igényes lányokról és rettegő fiúktól

Megsérült a férfiértékek örökítésének lánca. Az apák kevés időt töltenek otthon, nem vesznek részt a nevelésben, a rengeteg válás miatt kiesnek a családokból. A gyerekek többsége ma már férfi jelenléte nélkül nő fel. A Férfiak Klubja közössége missziót indított, hogy megszilárdítsa az erkölcsi alapokat, és megerősítse a férfi-nő szövetségét – a családot. A klub alapítójával, Bedő Imrével beszélgettünk.

6 Minute