Vér kiontása nélkül nincs bűnbocsánat
Azóta, hogy az ember felett kihirdették a halálos ítéletet, nem jöhet létre Isten és ember között olyan életet adó szövetség,
Azóta, hogy az ember felett kihirdették a halálos ítéletet, nem jöhet létre Isten és ember között olyan életet adó szövetség,
Annak idején homiletika professzoromtól, Bryan Chapelltől tanultam, hogy a hiteles igehirdetésben három elem van: logosz, pathosz és ethosz. Ez valójában a klasszikus arisztotelészi retorikafelfogás
Jézus tanítványi közösségét minden korban prófétai felelősség terheli a világban. Az egyház megkérdőjelez megrögzött szokásokat, elfogadott trendeket, divatos ideológiákat. Szembe helyezkedik társadalmi konszenzusokkal, évezredes meggyőződésekkel, vagy éppen új eszmékkel, amelyek az évezredes meggyőződéseket váltják fel.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága néhány napja elítélte Magyarországot az ún. transzjogok megsértése miatt. Az EJEB hangsúlyozza, hogy a tagállamoktól elvárt, hogy gyors, átlátható és elérhető eljárásokat biztosítsanak a transznemű személyek jogi elismerésére. Vagyis hogy Magyarország is beillessze a jogrendjébe a genderideológia fura hiedelmeit és dogmáit, amelyeket a nyugati társadalmak többsége az utóbbi években magáévá tett.
Hadd kezdjem a kérdés megválaszolását egy állítással: nincs bűntelen csecsemő. Tudom, kevés olyan gondolat van, amely annyira ellentétes volna a természetes gondolkodással, mint ez. Hogy lehetne egy csecsemőt vétkesnek tartani, aki még egyetlen morálisnak tekinthető cselekedetet sem hajtott végre, sőt, talán gondolatai sem igazán voltak, olyan meg biztosan nem, amelyet tudatosnak tekinthetnénk?
Sok más mellett azt hiszem, van egy kimondatlan, mélyen meghúzódó oka is annak, hogy közéleti kérdésekben miért alakul ki hívők között is sokszor éles véleménykülönbség. Arról van szó, hogy eltérően ítéljük meg a társadalomban a „vallásosság” veszélyét. Vannak, akik a „vallásosságot” (értsd: félszívű, felszínes vagy névleges kereszténység) a közéletben rosszabbnak tartják a teljes hitetlenségnél is, szerintük ugyanis a vallásosságban jóval több megtévesztés és ármány van, összességében ártalmasabb a keresztény ügyre nézve, mint a dacos ateizmus vagy az agnosztikus szekularizmus. A nyíltan vállalt hitetlenség legalább őszinte alapállás, nem tettet semmit, ezért érettebb a megtérésre is. Amikor a hitetlen trágár, parázna vagy tisztességtelen, talán csak a világnézetével összhangban cselekszik, de amikor a vallásos teszi ugyanezeket, ott mindig van valami összezavaró széthangzás. A fenti hívők a politikusok közül is inkább a nyíltan hitetlent támogatják, mint a hitét felemásan felvállalót, és a művészek között is többre értékelik azt, aki dacol az Úristennel, mint azt, aki hiába veszi a nevét a szájára. Mert ugye a langyosat meg az Úr köpi ki a szájából.
A Példabeszédek könyvét olvasva könnyen abba a hibába eshetünk, hogy a bölcs mondásokat nem bölcs mondásokként, hanem valamiféle abszolút lelki törvényekként kezeljük. Ott van például ez: „Az ÚR félelme gyarapítja a napokat, de a bűnösök esztendei megrövidülnek.” Ha ezt abszolút törvényként vesszük, akkor azt jelenti, hogy aki féli Istent, hosszú életű lesz, a bűnös viszont hamar meghal. De mindnyájan tudjuk, hogy a valóságban ez nem mindig van így. Ismerünk istenfélő embereket, akik életük virágjában mentek el, és vannak gonosz emberek, akik nagyon sokáig élnek. Sokszor éppen az istenfélőket ölik meg a hitükért, és az istentelenek szállnak öregkorban a sírba. Akkor a példabeszéd nem igaz? De, igaz, csak nem abszolút törvényként. Az istenfélelem bölccsé tesz, ami többnyire jobb és hosszabb életet eredményez, hiszen a bölcs ember számos veszélyes csapdát elkerül, amelybe a bolond beleszalad. Ez az üzenet, nem több. A példabeszédek nem törvények, hanem efféle életbölcsességek.
A Jelenések könyve sokak számára olyan, mint egy hieroglifákkal írt egyiptomi halottaskönyv, ezért vagy neki se kezdenek, hogy megfejtsék (hiszen akik elvileg értenek hozzá, azok is homlokegyenest ellenkező dolgokat olvasnak ki belőle), vagy eleve azzal a buzgósággal olvassák a könyvet, hogy annak minden kódját fel kell törniük, mielőtt hozzáférhetnének a rejtjeles üzenethez. De mi van akkor, ha a Jelenések könyve ennél sokkal egyszerűbb és nagyszerűbb könyv? Mi van, ha kódfejtés helyett inkább úgy viszonyulunk a könyv képi világához, ahogy egy műalkotáshoz szoktunk, amely a szemlélő bevonására törekszik a képzelet megragadása által? Mi van, ha a Jelenések könyvéhez holisztikusabban és görcsmentesebben közelítünk? Hadd javasoljak öt szempontot, amelyek éppen ebben segíthetnek.