Müller Lajos SJ: Az aggályosság
A kiváló morálteológus és lelkiségi író az 1930-as években megjelent, két kötetes „Aszketika és misztika” című munkájában értekezik a számos buzgó
A kiváló morálteológus és lelkiségi író az 1930-as években megjelent, két kötetes „Aszketika és misztika” című munkájában értekezik a számos buzgó
Nevezetesen a mai egyházi fegyelem szerint az Eucharisztiát csak a felnőttek, vagyis azok fogadhatják, akik már eszüket használni tudják (854. kánon).
A csecsemők, kicsi gyermekek ugyan magukban véve nagyon is méltók s alkalmasak, hogy Krisztussal a szentáldozás által egyesüljenek, de mégis, minthogy lelkük üdve s épsége enélkül is biztosítva van, az Egyház jobbnak látja csak akkor nyújtani nekik az angyali kenyeret, mikor ők azt már öntudatos tisztelettel, fogadhatják (vö.: Az Anyaszentegyház öt parancsa. 134. lap.)
Előszó
Szükségét érezzük, hogy mielőtt a hatodik s kilencedik parancs tárgyalásába belekezdünk, néhány megjegyzést bocsássunk előre.
Aki okosan gondolkodik s az emberi nem legfontosabb érdekeit szívén hordozza, bizonnyal helyeselni fogja, hogy e két rokon-parancs ismertetésére is vállalkozunk. Sőt – jól tudjuk – vannak, kik különös érdeklődéssel várják, miként fog sikerülni e kényes tárgyra vonatkozó kérdéseket tapintattal megoldanunk. Feladatunk nehézségeinek teljes tudatában vagyunk s reméljük, hogy azt mások is méltányolják.