Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Halálos bűn – bocsánatos bűn

Nemcsak amiatt érdemes megkülönböztetni a halálos és bocsánatos bűnt, mert az egyiket mindig meg kell gyónni, a másikat nem kötelező. Hiszen a Krisztust tudatosan követő ember érteni is akarja azt, amit hisz. A hit az első, és ez megvilágosítja az értelmet, a megértés viszont erősíti a hitet.

A halálos bűn Isten törvényének súlyos megsértésével lerombolja (megöli-ezért halálos) az ember szívében a szeretetet; az embert elfordítja Istentől, végső céljától és boldogságától azzal, hogy valami kisebb jót helyez Isten elé. A bocsánatos bűn, bár sérti és sebzi a szeretetet, nem oltja ki. Itt tűnik ki világosan, hogy a szeretet nem érzés, hanem odaadottság.

3 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

“Mi pedig mindig ítéletet akarunk hozni”

Dr. Gál Péter: Homilia az évközi 7. vasárnapra

A MEGBOCSÁTÁSRÓL

Kedves testvérek!

Nehéz témát hallottunk az Úr Jézustól, valljuk meg őszintén. Nem szoktuk kitenni magunk elé a szövegét a ma hallott ószövetségi jelenetnek, amelyben csodálatosan viselkedik Dávid király, az ellene küzdő Saul királlyal szemben megbocsájt neki.

9 Minute
Tanúságtétel

Megbetegedhet, aki nem bocsát meg?

A megbocsátás hiánya nemcsak a lelki, hanem a testi egészséget is aláássa – vallja egy asszony, aki könyvben írta meg a megbocsátásért vívott kemény küzdelmét.

Jayne Valseca férje, Eduardo Mexikóban emberrablók kezébe került, akik nyolc hónapon át fogva tartották, éheztették, kínozták. A 2007-ben történt eset bejárta a világsajtót. A férje nálunk van című könyvében az asszony leírja, hogy végül kiváltotta Eduardót, de nem tudott szabadulni az események emlékétől: állandó bosszúvágy emésztette. „Tudtam, hogy a stressz kikezdi az immunrendszeremet, így bár nagyon lesújtott, de nem lepett meg, amikor közölték, hogy négyes stádiumú mellrákom van” – írja.

3 Minute