Tanúságtétel

Tanúságtétel az Oltáriszentségről

Dr. Gál Péter atya osztotta meg velünk az alábbi tanúságtételt. Köszönjük. A szerk.

A feleségemmel 2020 októberében részt vettünk Gál Péter atya lelkigyakorlatán Leányfalun. Az utolsó napon az atya kihelyezte az Oltáriszentséget, és a csoport minden tagja egyenként odajárult és letérdelhetett egészen közel az Úr elé. Az én térdeim néhány éve nem valami jók, s tartottam a hosszas térdeléstől, de amikor sorra kerültem, könnyen ment.

2 Minute
Életvédelem

A Lélek szava | Abortusz után – Bocsáss meg magadnak! (Isten már megtette)

“Azért kell erről beszélni, mert ezt a kérdést nagyon sok hazugság veszi körül, és gyerekek halnak bele abba, hogy az édesanyjuk egy rossz döntést hoz, amibe aztán belehal ő is, ahogy ez velem is majdnem történt” – Olaj Anett, férjével Dáviddal megrendítő őszinteséggel beszélnek az abortusz saját életükben megtapasztalt következményeiről és a gyógyulásról.

1 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Jézus meggyógyít egy ördögtől megszállottat

17Valaki megszólalt a tömegből: “Mester, elhoztam hozzád a fiamat, akit néma lélek szállt meg. 18Amikor hatalmába keríti, a földhöz vágja, habzik a szája, csikorgatja a fogait és megmerevedik. Már szóltam tanítványaidnak, hogy űzzék ki, de nem tudták.” 19“Ó, te hitetlen nemzedék – válaszolta -, meddig maradjak még körödben? Meddig tűrjelek benneteket? Hozzátok ide hozzám!” 20Odavitték. Mihelyt a lélek meglátta, nyomban gyötörni kezdte (a fiút), úgyhogy az a földre zuhant s habzó szájjal fetrengett.

8 Minute
Tanúságtétel

Egy édesapa gyógyulásáról

Az ima, a  szentmise és a Szent Vér erejéről

Kedves Testvérek,

Nem tudom, hogy emlékeztek-e rá, de kértem, hogy segítsetek nekem imádkozni, mert az édesapám kórházba került és nagyon kritikus volt az állapota.

A két héttel ezelőtt hétfőn megkaptuk az összes eredményt Vele kapcsolatban. Tüdő és mellkas CT negatív, torok, gége vizsgálat negatív. Elküldték Őt egy másik tüdővizsgálatra (ahol a Doktornő azt mondta nem is érti miért küldték ide, merthogy a CT eredmény negatív), ez a vizsgálat sem mutatott semmit.
Kedves Barátok, ugyan már többször tapasztaltam, de megint az imáink meghallgatottak. Hála az Úrnak.

9 Minute