Tanúságtétel

„Az életemet kaptam tőle vissza”

A közösség, amelyben életté válik az Ige

A Cenacolo cherascói házában él, két éve került a közösségbe. Gyógyulni ment, „szerelemből”, hűségből maradt. Fecske Ágival beszélgettünk.

– Mit kapott a közösségtől, és mi az, ami ott tartja?

– Az életemet kaptam tőle vissza. A hitem „gyakorlatba helyezésének” képességét, és azt, hogy tudjak igazán kérni és hálát adni. Az Úrral való erős, intenzív kapcsolatot kaptam a Cenacolótól, amely az élet, a barátság, a beszélgetések, a munka és a hűség értékeinek felismerésével is együtt járt. A közösség sok reményt, szeretetet, törődést, hitet adott. Megtanított felelősséget vállalni, konfrontálódni a dolgokkal és önmagammal, méltóságteljesnek lenni, kitartani, elfogadni másokat és magamat, helyes önkritikát gyakorolni, és ami a legfontosabb: belém nevelte a „valakivé válni akarást”.

6 Minute