Az eljárás – gondolatok egy rövidfilm kapcsán
Láttad Az eljárás című 4 perces filmet. Most mi lesz?
BOCSÁNATOT KELL KÉRNI
Tudjuk, hogy ez a történet sokkoló, és talán sok nőben, aki abortuszon esett át, erős emlékeket idéz fel.
Láttad Az eljárás című 4 perces filmet. Most mi lesz?
BOCSÁNATOT KELL KÉRNI
Tudjuk, hogy ez a történet sokkoló, és talán sok nőben, aki abortuszon esett át, erős emlékeket idéz fel.
A ’családfagyógyítás’ nem megfelelő kifejezés, célszerű helyette a ’gyógyulás a családok múltbeli bűneiből’ kifejezést alkalmazni. Csak Isten gyógyít, melynek következménye lehet a gyógyulás. A családfa a múltbéli események megértéséhez szükséges rajz, nem pedig a gyógyítás tárgya. A szerk.
Elolvasva a családok gyógyulására és általában a gyógyításra vonatkozó írásokat, ahogy azt a karizmatikusok végzik, néhány észrevételt és megjegyzést szeretnék megosztani ezzel kapcsolatban, mivel az elmúlt 33 évet a gyógyítás szolgálatába állítottam. Hatalmas a téma, és attól tartok, hogy egy kapszula méretű cikk kétséget és zavart okozhat az olvasóknak! Ha Jézus megengedi, ezzel a témával kapcsolatos könyvem hamarosan megjelenik.
Dave Rubin, a BlazeTV konzervatív csatorna népszerű szakértője nemrégiben bejelentette, hogy ő és „férje”, David Janet béranyaság által tettek szert két gyermekre. Amikor láttam, hogy még néhány hívő keresztény is megünnepelte ezt a hírt, tudtam, hogy itt az ideje a zsigeri ellenőrzésnek. Helyezzük a hitet és az értelmet az asztalra, és nézzük meg, hány halálos bűnt követnek el, amikor „házas” homoszexuális férfiak bérlik a béranyák méhét, hogy saját maguknak szerezzenek gyermeket.
Én legalább tízet számoltam.
Az embernek az a gazda fizet, akinek szolgált. Ha a bűnnek szolgálunk, akkor az ördög fog velünk elszámolni. Ha a jót tesszük, a jónak szolgálunk, akkor Krisztus fizet meg nekünk.
– Atya, azt hallottuk, hogy valakinek azt mondta, hogy háború lesz. Ez igaz?
– Én magam nem mondtam semmit, de az emberek mondanak mindenfélét, ami az eszükbe jut. De még ha tudnék is valamit – kinek beszélhetnék erről?…
Tizenkét idézet a szent ars-i plébánostól
Rossz szokásainkat úgy tudjuk leküzdeni, hogy ügyelünk, és gyakran teszünk a minket szorongató rosszal ellentétes dolgokat.
(Az önnevelésről)
Semmi sem ellenkezik annyira a szeretettel, mint a gőg.
(Homília)
A közbeszéd állapotáról adott ki nemrég közleményt a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége: a szervezet elnöke Makláry Ákos görögkatolikus pap, a Kossuth Rádió “Tanúim lesztek” című műsorában beszélt a vulgaritás elterjedéséről, és annak megállításának fontosságáról.