Egyedül Isten gyógyít
Ha úgy keresünk gyógyulást, hogy ismeretlen eredetű szellemi erők előtt nyílunk meg, akkor nagy veszélynek tesszük ki magunkat. Minden csodás
Ha úgy keresünk gyógyulást, hogy ismeretlen eredetű szellemi erők előtt nyílunk meg, akkor nagy veszélynek tesszük ki magunkat. Minden csodás
Az “Új Hírnök” 1994. február 5-i száma alapján Tanúságtétel 1. “Különös levelet hozott a posta. A feladó, Kállai László egy
“Számold az Úr tetteit, szívedet emlékeztesd, számold az Úr tetteit, s meglátod majd imádságodban, hogy a számuk végtelen” (Fr. Ephraim)
Egy gyermekét katolikus iskolába járató édesanya kért aggódva segítséget, mivel kislánya egyik osztálytársának anyukája „benne van ebben a dologban”, ami nagyon nem tetszik neki.
Azt írja, hogy „a [nő] lánya is megy kezelésekre, sőt már ad kezeléseket is, és mondta a lányom, hogy köveket tesz a vizébe, az energiákról beszél stb.” Ez a dolog megy iskolán kívül is, mert azt írja, hogy „egy barátom felesége is belekeveredett, el is váltak”.
A para-kutatók nem para-hívők. Az Egely wheel egy korszakalkotó találmány, vagy trükkös átverés? Szerintem egyértelműen ez utóbbi. Az Egely kerék csak egy drága szélforgó.
A megkülönböztetés elősegítéséhez szeretnék itt felvázolni néhány alapvető „ismeretet” a bioenergiával és a csakragyógyítással kapcsolatosan. Megértésükhöz alapvetően Barbara Ann Brennan „Gyógyító kezek” c. könyvét használtam, amely a bioenergetikában és a csakragyógyászatban is alap-„tan”-könyvként ismert.