Tanúságtétel

Isten nevét hiába ne vegyed

Az emberség ára és ajándéka, amit a szerzetes, aki a Krisztus-követés, tehát a kereszténység normális képviselője egzisztenciálisan megél, az Istenhez és emberhez egyetlen méltó Szó – a megtestesült Ige szemlélése, fontolgatása. Az Ige testté lett és mi közöttünk lakozik…

Corona Bamberg bencés nővér és a szerzetesi hagyomány, a szentek élete sokszor hivatkozik a szíven találó Logos-ra, Igére, mely megváltoztatja valakinek, nekem, az életét. Talán úgy érint meg egy kifejezés, hogy még nem is igazán tárul fel a jelentése és jelentősége. Így talált szíven a hivatás-titok lényegeként, egészen fiatalon, a hatvanas években, Don Columba Marmion, ír származású, belgiumi bencés apát , akit II. János Pál avatott boldoggá 2000-ben, könyvének címe: Sponsa Verbi. Az Ige Jegyese.

3 Minute
Olvasnivaló

Mind a mi akaratunkon múlik

Nekem terápia nagyon sok mindenben segített, de két fő terület az, ami köré össze tudnám ezt gyűjteni. 

Az első az Istennel való kapcsolatom. Gyermekkorom óta az Atyát úgy képzeltem el, mint szerintem sokan, hogy azt nézi hol hibázom, számolgatja a bukásaimat, szóval igazából féltem is Tőle. Nem értettem miért nem tudom szeretni, hiszen Ő minden jó forrása, miért nem tudok így tekinteni Rá. 

1 Minute
Olvasnivaló

A labdarúgás sokak vallása

Sajnos szó szerint. Az elmúlt hónapban ők bemutatták a maguk áldozatát, kiélték annak rítusait. (A hozzám hasonló – ma már – kívülállók, más sportágak felől a focira tekintők számára furcsa ebben a rituáléban az, hogy a szimulálás, a reklamálás  és a bíró szidása mintha annak elengedhetetlen eleme lenne.) Most, hogy vége, ideje átgondolni, hogy mit is imádott egy hónapon át a világ jelentős része. (Imádtuk ezen a blogon is itt, meg itt.) 

2 Minute
Olvasnivaló

Mikor az imádkozás nem fér be a napomba

„Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.” (Jn 15,5)

Egy hatgyermekes, igencsak elfoglalt anyuka mondta egyszer, hogy „Túl sok tennivalóm van ahhoz, hogy ne imádkozzam!” Itt van a titka a hatékony életnek. Akkor találunk rá a békére, az erőre, az örömre, amire annyira vágyunk, ha Jézust és az imádkozást helyezzük az első helyre. Mégis, valljuk be, hogy a nagy rohanásban az imádkozás gyakran háttérbe szorul.

5 Minute
Olvasnivaló

Tibor atya Facebook bejegyzései

Földi Tibor atya nem azonos a Tibiatya nevű Facebook felhasználóval, aki szekuláris és helyenként vulgáris adomáiról és fröccs-szeretetéről híresült el a közösségi oldalon. A szerk.

Közkívánatra teszem közzé azok számára, akik nem szeretik a facebook oldalt, de kérték, hogy néhány bejegyzésem osszam meg velük.

1 Minute
Tanúságtétel

Meggyógyultam hólyag daganatból

2011. év tavaszán jelentkeztek a betegségem első jelei, melyeket a tünetei alapján életkorral együtt járó jóindulatú prosztata problémának gondoltam. Miután a helyzet egyre rosszabb lett, decemberben elmentem orvoshoz.

Az ultrahang egy majdnem négy centiméteres hólyagdaganatot mutatott ki. A felvételt, a daganatot magam is láttam élőben, és miközben pásztázott a hasamon a készülék szeme, én is farkasszemet néztem az ördögömmel.

2 Minute
Olvasnivaló

A vállalatok vallási felelősségéről

A keresztény kapitalizmus alapelemei egy bírósági ítéletben

A vállalatok szabad döntését azért kell megvédenünk, mert csak ez biztosíthatja a tulajdonosaik vallásszabadságát – mondta ki a héten az amerikai Legfelső Bíróság az ún. Hobby Lobby ügyben. (Félhivatalosan – ahogy később hivatkozni fognak rá: Burwell v. Hobby Lobby. Az ítélet itt.) A kérdés, bár régóta roppant éles, és mint mindjárt látni fogjuk a kereszténység gazdaságképe szempontjából is kulcsfontosságú viták központi kérdése volt nem nagyon jelent meg a magyar sajtóban – még a katolikus sajtóban. Talán az is érthető lesz, hogy szerintem miért.

3 Minute
Néznivaló

A hétéves karmester

Edvard Judenics az üzbég zeneakadémia ifjúsági zenekarát vezényli, eddig egy év zongorát és fél év karvezetést tanult. Strauss ‘A denevér”

1 Minute
Tanúságtétel

Biztatás a fájdalomban

„Mindent megalkotott szépen a maga idejében.” (Préd 3,11a)

Néha fáj. Én volnék az egyetlen, aki ilyenkor legszívesebben feladná, és behúzódna otthon egy sarokba egy csésze csokoládéval vagy mennyei kávéval, hogy soha ki ne mozduljon onnan? Néha bizony el akarok bújni. És nem hinném, hogy egyedül vagyok ezzel.

5 Minute
Olvasnivaló

Alázkodj meg

Alázkodj meg mindig – és mindig szeretettel – Isten és az emberek előtt, mert Isten ahhoz szól, aki alázattal tárja

1 Minute