Hitvédelem

Kris Mauren: Ferenc pápa alábecsüli a szabad piacot

Ferenc pápának a kapitalizmus kritizálása helyett inkább a szabad piac erkölcsi és gyakorlati potenciálját kellene kiemelnie, amellyel hozzájárulhat a közjóhoz – vélekedik az amerikai Acton Institute egyik alapítója, Kris Mauren, aki nemrég látogatott Magyarországra. Mauren hozzáteszi: bizonyos, hogy a pápa nem marxista. A szakember szerint nem az a kérdés, hogy mekkora a szegények és gazdagok közti különbség, hanem hogy mivel lehetne segíteni a szegényeknek.

6 Minute
Olvasnivaló

Az unalmas liturgia

Bizonyítás nélkül el lehet fogadni, hogy a keresztény hívek nagy része, de főleg a fiatalok, unalmasnak tartják a vasárnapi templomba menetelt. Ezért is tüntetnek oly sokan távollétükkel. A statisztikák azt mutatják, hogy a hatvanas és hetvenes évek fordulóján világszerte, és nemcsak a kommunista államokban 50 – 60 százalékról tízre csökkent a vasárnapi szentmisére rendszeresen járó katolikusok száma.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Memento Mori

5 előnye annak, ha emlékezel saját halálodra

Otthonom közelében az autópályán van egy meglehetősen komor villogó jel, ami friss információt ad az utazóknak, hogy hány halálos kimenetelű közlekedési baleset volt az év során. Elég kijózanító látni, ahogy ez a szám emelkedik minden héten. A tavaly év elején ez a szám nulla volt. 2015 végén 556-ot mutatott.

8 Minute
Tanúságtétel

Mária soha eszembe sem jutott

Minden nyáron hazalátogatnak Ausztráliában élő családtagjaink, így volt ez az elmúlt nyáron is (2015).

Július 9. volt az utolsó együtt töltött napunk, délután kettőkor indulni kellett a repülőtérre. Július 5-én délelőtt a családdal együtt még kimentünk a kegyhelyre. A lányom, aki kint él Ausztráliában, a férjem, két itthon élő unokánk, (5 és 7 évesek) és én.

Olvasnivaló

Az első ádvent

Betlehemi látomás

     Már október végén láttam, hogy a császártól elrendelt népszámlálás és adóbehajtás kihirdetése megtörtént a Szentföldön is. Attól kezdve folytonos volt a népvándorlás minden irányban az utakon.

     Pár hete látom már, hogy a Szent Szűz a Krisztus születésére való előkészületekkel foglalatoskodik. Terítőket, kis ruhácskákat és kendőket varr, meg kötöget.

26 Minute
Olvasnivaló

Mi a Szentlélek-keresztség?

Furcsa, hogy annak ellenére, hogy a Szentlélek-keresztség Pál legfõbb érve volt annak bizonyítására, hogy mindannyian egyek vagyunk Krisztusban, a keresztények mégis olyan sokat vitatkoznak errõl.

Néhány egyház szerint a Szentlélekbe való bemerítés a megtéréstõl különálló dolog. Szerintük ez egy második élmény, ami sokkal nagyobb lelki erõt és bátorságot ad az illetõnek és képessé teszi egy gyõzelmesebb keresztény életre. Némelyek szerint mindezt olyan jelek is kísérik, mint a nyelveken szólás.

3 Minute