A megkülönböztetés szabályai: Gyakorlati útmutató – 14. szabály
A tizenharmadik szabályban megtanultuk, milyen fontos, hogy a kételyeket vagy zavarodottságot a bölcs tanácsok világosságába vigyük, hogy az ellenség fortélyai
A tizenharmadik szabályban megtanultuk, milyen fontos, hogy a kételyeket vagy zavarodottságot a bölcs tanácsok világosságába vigyük, hogy az ellenség fortélyai
Dr. Jakab Antal püspök 1972–1980 között segédpüspökként volt jelen a Gyulafehérvári Egyházmegye életében, 1980–1990 között pedig megyéspüspökként vezette azt. A
22. A szentmise megünneplésének rendje 1. A katolikus, vallásos család minden vasárnap- és ünnepnap szentmisén vesz részt. A gyermekek 7
Homília Szécsényből – Dr. Barsi Balázs
Kicsivel több, mint egy évvel ezelőtt hallottam először a pompeji rózsafüzér kilencedről, de nem volt merszem azonnal belekezdeni. Lett volna
Komédia két részben Színházi közvetítés a Pesti Színházból (az 1974. január 26-i adás ismétlése) Az 1970 óta változatlan sikerrel játszott
Sok keresztényt foglalkoztat egy izgalmas új konferencia, amelyet (2014) november 17-19. között tartanak a Vatikánban. A konferencia neve “Humanum”, és
Első beszéd Második beszéd Harmadik beszéd Negyedik beszéd
Minden kedves olvasónknak békés, áldott ünnepeket kívánunk. A szerk.
Amikor Heródes király megtudja, hogy megszületett a Messiás, aki veszélyeztetheti hatalmát, megparancsolja katonáinak, hogy öljenek meg minden két évesnél fiatalabb
Homília Szécsényből – Advent 4. vasárnapja, dr. Barsi Balázs OFM
Mi van, ha kevés okunk van a reménységre? Kedves John atya, advent általában a remény időszaka. De mi van akkor,
Az Úrral való saját utam egyik legmeghatározóbb élménye volt az a lehetőség, hogy 2011 júliusában és augusztusában a Szentföldre utazhattam
A Magyar Turisztikai Ügynökség videója a határtalan élményeket nyújtó Székelyföldről szól. A videóban, melyben keverve találunk autentikus és modern elemeket,