Imáink

Briege nővér imája

(Városmajori templom, 2001. november)

Jézus kérlek nyisd meg az én szemeimet, hogy láthassak!
Jézus hiszek benned, Jézus imádlak Téged!
Jézus hiszem, hogy valóságosan jelen vagy. 
Jézus, azért jöttem ide, hogy kérjem a gyógyulást. 
Jézus! Kérlek, hogy nyisd meg az én füleimet, hogy halljam a Te szavaidat. 
Jézus! Kérlek, hogy nyisd meg az ajkaimat, hogy megtanuljak Téged dicsőíteni.

5 Minute
Olvasnivaló

A napi rózsafüzér imának az ereje és hatása Hirosimában és Nagaszakiban

 Emmanuel Maillard nővér Megbotránkoztató irgalmasság című könyvében olvassuk a Hirosimát és Nagaszakit ért atombomba támadást túlélő szerzetesek házáról a következőket: 

 1945 augusztus 6-át írjuk, 9.15 perc van. Japánban hatalmas gomba emelkedik Hirosima fölé. Két perc alatt eléri a 10000 m-es magasságot és semmi sem állhat ellen a pusztításnak. Három kilométer sugarú területen mintegy 10000 épület dől össze a robbanás széllökésétől, és 50000 épület ég le. Több ezer áldozat hal szörnyet a robbanás helye körüli 1200 m sugarú körben. 

3 Minute
Imáink

Mariakumar atya szabadító imája

„Jézus nevében, Jézus drága Vére által, Jézus szenvedésének, halálának és feltámadásának hatalma által, aki az Atya jobbján ül, az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, a tekintély hatalma által, amit Jézustól az ő drága Vére által kaptam. Ellene mondok a gonosz lélek minden erejének, amely ártani akar nekem, és visszautasítom azt. Boruljatok le Jézus előtt gonosz lelkek, és soha többé ne térjetek vissza!

Családvédelem

Óvszer, transzneműség és anális szex a tíz év alattiaknak?

Samra Brouk szenátor beterjesztett egy törvényjavaslatot, mely szerint ’átfogó szexuális oktatás szükséges a K-12 korosztálynak’ a SIECUS [Az Egyesült Államok szexualitás információs és oktatási tanácsa] által készített szexuális nevelési szabványok alapján.

ALBANY, 2021. március 9. (LifeSiteNews) – A New York-i gyermekekkel lehetne kísérletezni, hogy elfogadják a nemek közötti fluiditást akár már ötéves korukban, és kifejezetten a szexuális aktusokról kapjanak leckéket tizenéves koruk előtt, ha a demokrata törvényhozás ezt törvénybe iktatja.

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Keresztény zen – nagyon nem ajánljuk

Krisztus követésére és zen csendmeditációra hív ismét egy írás és egy közreadott plakát. A rendezvényről úgy beszélnek, mint amire egy katolikusnak a legnagyobb szüksége van. Okfejtésüket, ugyan nem támasztják alá semmivel, mindössze azzal érvelnek, hogy (meg nem nevezett) katolikus teológusok is résztvevői egy kerekasztal beszélgetésnek a témában.

6 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ha Istenről beszélünk, szavaink nem mindig azt jelentik, amit gondolunk

A világos gondolkodás egyértelmű definíciókat igényel

Egy nap a 4 éves lányom talált egy iskolai arcképet a két örökbefogadott gyermekünk biológiai féltestvéréről. Megkérdezte, hogy ki ő. Megmondtam neki a lány nevét, és azt mondtam, hogy ő a két fiunk féltestvére.

Aztán egy pillanat alatt, amit soha nem fogok elfelejteni, fejét oldalra billentette, összeráncolta homlokát, és az ő teljesen ártatlan, teljesen zavaros, teljesen kíváncsi, teljesen 4 éves módján azt mondta: „Várj, neki nincs egy lába sem?”

5 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A „Great Reset” Isten nélkül nem más, mint egy átverés

Marek Jędraszewski krakkói érsek homíliájában idézett egy történészt, aki szerint a globalisták elképzelései ellentétesek a kereszténységgel.

KRAKKÓ, 2021. február 26. (LifeSiteNews) – Krakkó érsek metropolitája a globalisták által elképzelt „Nagy Újrandítás” ellen prédikált, mondván, hogy Krisztus nélkül nincs megújulás.

„Krisztusban kell elérnünk a ’nagy újraindítást’, a nagy megújulást és életünk átrendezését” – mondta Marek Jędraszewski érsek szerdán a Krakkói Mindenkor Segítő Szűz Mária templomában.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A 2020. december 21-i nagy égi együttállás és a betlehemi csillag

Egy csillagászat érdeklődésű atya fejtegetései az asztrológia és a keresztény hit kapcsolatáról. A szerk.

„Jelek lesznek a Napban, a Holdban és a csillagokban.”

„Amikor pedig ezek elkezdődnek, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közel van a ti megváltástok.” (Lukács 21,25.28.)

A nagykonjunkció

A csillagászati jelenségek iránt érdeklődők figyelmét bizonyára nem kerülte el a 2020-as esztendő végének égi eseménye, a Jupiter és a Szaturnusz együttállása, vagy más szóval a „nagykonjunkció”. A „konjunkció” szó jelentése „összekapcsolódás”, a csillagászatban pedig két bolygó látszólagos találkozását jelenti, amikor a különböző gyorsasággal haladó fénypontok egymást égi pályájukon utolérik, és néhány nap erejéig egymás közvetlen közelében világítanak. Ezek közül is kiemelkedő jelentőséget szokás tulajdonítani Naprendszerünk két távoli óriása, a Jupiter és a Szaturnusz találkozásának az égen, ami a két bolygó lassú keringési ideje miatt csak ritka időközönként, nagyjából 20 évenként történik meg, és a Nap esetleges közelsége miatt akkor sem biztos, hogy látható számunkra.1

37 Minute
Életvédelem

Morzsák a lelki adoptálók online találkozójáról

Két hete tartották az imádkozók online találkozójukat. Az elhangzott imák és előadások megtekinthetők a Youtube csatornán. Szeretettel ajánlják az érdeklődők figyelmébe a ráhangoló imádságot, Antal atya nagyböjti gondolatait  és Olaj Dávid előadását a József Szövetségről.

Tanúságot tett és a gyógyulás lehetőségeiről beszélt Olaj Anett, a program szervezője pedig gyakorlati tanácsokat adott a lelki adoptálás szervezéséhez.

2 Minute