Mostanában hallottam egy történetet egy barátomtól, mely szerint a (keresztény) kölcsönkérő azzal utasította vissza a tartozása megadását, hogy „neked úgysem okoz akkora kiesést ez az összeg, mint nekem”. Sajnos a hívők között is nagyon elterjedt a kölcsönkéréshez való nem egyenes viszonyulás, de mit mond erről a Biblia? Az eredeti angol cikk itt jelent meg.
Kronstadti Szent János az imáról
Hidd és reméld, hogy amilyen könnyű számodra a lélegzetvétel, és ezáltal az élet, vagy az evés és az ivás, ugyanígy még a hitnél is könnyebb, hogy az Úrtól elnyerd valamennyi lelki adományt. Az ima a lélek lélegzése, az ima – lelki táplálék és ital. Az ima élő víz, amellyel a lélek a szomjúságát csillapítja.
Az ima Isten bölcsességének, jóságának és mindenható erejének a szemlélése saját magunkban, az emberekben és a dolgok természetében; az ima a szüntelen hálaadás állapota.