Rózsafüzér körmenet Madridban
Katolikus Spanyolország ???? Több mint 3000 fiatal katolikus vett részt az egy héttel ezelőtt Madridban tartott rózsafüzér körmeneten. Forrás: gloria.tv
Katolikus Spanyolország ???? Több mint 3000 fiatal katolikus vett részt az egy héttel ezelőtt Madridban tartott rózsafüzér körmeneten. Forrás: gloria.tv
Garadnay Balázs atya 2004-ben publikálta főiskolai jegyzetét A keskeny út öröme és járhatósága címmel. Ezt a jegyzetét vette alapul és egészítette ki néhány hosszabb példával, aki saját lelkivezetői gyakorlata alapján is tudja, milyen nehéz összeegyeztetni az igazságérzetet a vezetői-főnöki elvárásokkal, az engedelmességet az alázattal.
Jó szívvel ajánljuk olvasásra és elmélkedésre mindazoknak, akik hasonló problémákkal küszködnek életükben. A szerk.
Jertek, hívek, a szent keresztútra,
Gondoljunk a szenvedő Urunkra,
Öleljük át véres keresztfáját,
Sirassuk meg keserves halálát.
Bevezető ima
Mára a monogámia intézménye általános támadás alatt áll. Ezzel párhuzamosan a nyugati világ s kultúra teljes széthullásának vagyunk tanúi. Nem születnek gyermekek, a családok nem látják el a funkciójukat és már sem az erkölcsi alapokat, sem a családképességet nem örökítik. Társadalmi szinten, kulturális mélységben kell ismét helyére tenni azt, hogy monogámia és az abszolút monogámia az egyik legfontosabb, és a szexualitás megélésénél sokkal összetettebb társadalomszervezési kérdés.
Részlet Gabriele Kuby “Gender – a családot szétromboló új ideológia” cimű könyvecskéjéből, mely Sallai Gábor fordításában és az Alfa Szövetség gondozásában jelent meg a közelmúltban. Köszönjük, hogy lehetővé tették a könyvrészlet megjelentetését. A szerk.
Az a gondolati rendszer, amely erőszakot követ el a valóságon, a nyelvet is megerőszakolja, hiszen a nyelv, amely csak az ember számára adatott meg, arra szolgál, hogy megegyezésre jussunk a valóságról és az igazságról. Az ideológia fogalmai nem az igazságot, hanem a hatékonyságot szolgálják. Egy ilyen gondolati rendszer az embert is szükségképpen megerőszakolja.
Ma a világ minden tájáról érkeznek zarándokok, hogy összegyűljenek Jeruzsálem szent helyein, az óváros szívében, a Szent Sír-bazilikában. Ezeket
Évről-évre több világi hallgató tanul a hittudományi főiskolákon és a hitoktatói tanfolyamokon. Egyre többen vállalnak teológiai végzettség nélkül is kisebb-nagyobb szolgálatokat plébániai közösségükben. Mintha rádöbbentünk volna, hogy az egyház küldetésének mi világiak is részesei vagyunk, hogy az Isten Országáért nekünk is tenni kell valamit.
De mit? Tulajdonképpen mi a mi feladatunk? Ma sokan a hiányzó papok pótlásában látják az egyházi szolgálatot vállaló világiak egyetlen, vagy legalábbis legfőbb szerepét. Csakhogy a világiak nagyon kevés dologban tudják helyettesíteni a papokat, és éppen a legfontosabbakban nem. Igaz, hogy ez a kevés is segítség, hiszen így pásztor híján nem széled szét a nyáj, és valamiképp azért az igeistentisztelet is megszenteli az Úr napját. De ezek csak szükségmegoldások. Az egyház ínséges helyzetében készséggel vállaljuk őket, igazi feladatunk azonban más.
Arról van szó, hogy valóban kérjük Istent, hogy szóljon hozzánk mások által, mégpedig a szavakban megnyilvánuló karizma valamilyen formájában.
A Lélek adományainak gyakorlásában nagy akadályt jelenthet, ha Istent nem hagyjuk szóhoz jutni. Megállás nélkül imádkozunk és nem engedjük, hogy az Úr szóljon. Folyton mi beszélünk hozzá, Ő azonban sohasem szólhat hozzánk. Nem tartunk szüneteket, amikor figyelnénk rá. Ha pedig valóban Istentől kapunk egy igét, legyen az egy szentírási ige, vagy Isten más szava, akkor többnyire azonnal hálát adunk, vagy dicséretet mondunk, pedig lehet, hogy egészen másra vonatkozott. Ez egy lehetetlen magatartás, mert ez nem az Úrra való figyelés.
Amikor még csak kisfiú voltam, a televízióban körülbelül 8 csatorna volt. Nem rádiót hallgatva nőttem fel, mert azt csak akkor kapcsolták be, ha a család az autóban utazott valahová.
Amikor tinédzser lettem, talán 15 csatorna volt a televízióban. Ennyit tudtunk fogni a tetőn lévő antennával.
De amikor a középiskola harmadik évének elején Floridába költöztem, már műholdas tévénk volt, nagyon sok csatornával, és nem volt műsorfüzet, amiből kiderült, hogy hol és mi van műsoron.
„Az én saját démonomat úgy hívják ‘mire jó?’” (Georges Bernanos)
A hetedik főbűn, nem az, aminek mondják. Valójában sokkal súlyosabb dolog, mint a lustálkodás, az a majdnem banális hiba, amely az ágyban tart bennünket, mikor már csörgött az ébresztőóra, vagy amely arra késztet, hogy holnapra halasszuk, amit tegnap kellett volna befejeznünk. Igazából egy furcsa nevű, titokzatos bűnről van szó, az acediáról. Latin definíciója – tristita de bono divino – inkább a félszigetnek valami finom bortermését juttatja eszünkbe, melyet Capua szőlőlugasai alatt kortyolgat az ember, s nem valami életveszélyt.
A böjt a legtöbb katolikus számára idegen fogalom a modern világban. Azért ilyen, mert szinte mindannyiunknak még csak abban a kegyelemben sem volt részünk, hogy hallhassunk róla egy homíliát, nemhogy egy józan prédikációt erről.
Olyannyira ellenséges a böjt fogalma, hogy az templomban felolvasott Szentírás sok fordításában a mi Urunk híres passzusa, „Az ilyen démont nem lehet kiűzni, csak imádsággal és böjtöléssel”, az utolsó két szót kihúzták.
Papp Miklós görögkatolikus pap és családapa írása boldogságról, spiritualitásról – és ennek a kettőnek a kapcsolatáról.
„Ahhoz, hogy boldog lehessek, állandóan törekednem kell e boldogság felé, és meg kell értenem azt.” (Tolsztoj, Napló 47.)
Tolsztoj a boldogság felé való „törekvést” emeli ki, azaz a boldogság Isten ajándéka, de kell érte szeretni, fáradni, dolgozni, sőt, küzdeni. Ennek a „törekvésnek” nyilván ezer szála van a családi életben is, csak hármat emelnék reflektorfénybe.