Olvasnivaló

Pio atya szerint a harmadik fatimai jövendölés az utolsó idők hamis egyházáról szól

 

A 2016-ban elhunyt Gabriele Amorth atya halála előtt többször is nyilatkozott Pio atyáról és a harmadik fatimai titokkal kapcsolatos ismereteiről. Többek között a „Fatima titka” című cikkben egy vele készült interjú részletei jelentek meg, a beszélgetés témáját José María Zavala újonnan megjelent könyve, a Legjobban őrzött fatimai titok (El Sécreto Mejor Guardado de Fátima) adta.

Zavala még 2011-ben készített riportot Amorth atyával, amelyet az atya haláláig nem hozhatott nyilvánosságra. Amorth atya személyesen is ismerte Pio atyát. A sokéves ismeretségüknek köszönhető, hogy sikerült megértenie a harmadik fatimai titok lényegét, amelyről a 20. század kiemelkedő szentje beszélt neki.

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A szentté válás útja

Az igazi jámborság
Az igazi jámborság azt jelenti, hogy szívünk mindig készen áll, mindent, mégpedig kivétel nélkül mindent, úgy tenni és úgy elszenvedni, ahogy azt Isten számunkra elrendelte. Ez a készség a Szentlélek legragyogóbb ajándéka, melynek elnyeréséért nem lehet elég sokat és elég forrón imádkoznunk. És soha nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy egészen és teljesen birtokoljuk, mert ez a készség soha nem lehet tökéletes, hanem mindig nagyobbnak kell lennie a már egyszer elértnél, mind nagyságában, mind kihatásaiban.

Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A közelgő polgárháború

A nyár végéhez közeledve Ferenc pápa szinódusa a szinodalitásról itt áll a küszöbön, általános közöny közepette annak ellenére, hogy milyen súlyos következményekkel járhat. Még Putyin legújabb áldozatának, Jevgenyij Prigozsin drámai és szimbolikus halála sem ébresztette fel újra az európai közvélemény figyelmét a horizonton gyülekező súlyos problémákra. Pedig a figyelmeztető jelek nem szűkölködnek, és nem csak a jövő gazdasági aspektusait érintik, melyekre mindenki a legérzékenyebb.

Jean-Pierre Maugendre cikke a Renaissance Catholique folyóiratban (177. szám, 2023. május-július) elgondolkodtatott, és megpróbálom összefoglalni a lényegi pontjait, többek között azért, mert komoly és meggyőző megerősítést nyújt Roberto Vannacci tábornok aggodalmainak, amelyeket az Il mondo al contrario (A világ fejjel lefelé) című könyvében fejtett ki, és amelyek indokolatlan botrányt kavartak Olaszországban.

7 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A te hibáid fiúként az én kudarcaim apaként

Van egy jelenet a Gladiátor (2000) c. nagysikerű filmben, ahol Marcus Aurelius római császár (Richard Harris) azt mondja a fiának, Commodusnak (Joaquin Phoenix), hogy ő a felelős azért az erkölcstelenségért, ami annyira jellemzi saját fiát. Amikor kéri Commodust, hogy értse meg és fogadja el döntését, hogy nem ő lesz a császár, Marcus Aurelius ezt mondja a fiának: „A te hibáid fiúként az én kudarcaim apaként.”

4 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Reményt keresni a látszólag reménytelen időkben

A COVID-19 villágjárvány egyik közvetett hatása a reménytelenség érzésével küzdő emberek számának drámai növekedése minden korosztályban. Már a járvány ideje alatt se tudták sokan, hogy szükség esetén kihez forduljanak. A reménytelenség és a kétségbeesés állandó kísérők lettek. Egyeseket ez arra késztetet, hogy visszatérjenek korábbi addiktív viselkedésükhöz, és vannak olyanok, akik arra a visszafordíthatatlan döntésre is eljutottak, hogy véget vetnek az életüknek, hogy elmeneküljenek a félelmük és fájdalmuk elől.

4 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

A nagy manipuláció órája

Az Infovaticana interjúja Müller bíborossal a közelgő szinodális szinódusról.

Októberben kezdődik a szinódusi szinódus utolsó szakasza. Miként viszonyul hozzá?

Imádkozom, hogy mindez áldás és ne kártétel legyen az Egyház számára. Elkötelezett vagyok továbbá a teológiai egyértelműség mellett, hogy a Krisztus körül összegyűlt Egyház ne váljék politikai tánccá az agnosztikus korszellem aranyborjúja körül.

6 Minute
Olvasnivaló

Natuzza Evolo, a stigmatizált misztikus

Munkáljátok üdvösségeteket” (Fil 2,12)

Az olaszországi Calabriából származó Natuzza Evolo a katolikus egyház egyik legnagyobb stigmatizált misztikusa különleges jele volt annak, hogy Krisztus itt van köztünk és minden embert üdvözíteni akar. 1944 őszén Natuzza észrevette, hogy áldott állapotban van. Férjével együtt örömmel várták első gyermekük megszületését.

Tanítás (atyák, tanító testvérek)

Szükségszerűség a fejlődésünkben

 

Amikor a gyónásban, lelkivezetésben kiderül, hogy az illető házasságával baj van, viták és konfliktusok vannak köztük, előfordul, hogy felvetem neki: ez most egy állapot, amit valószínűleg jól lát, de a lelkiismeret vizsgálatának egyik fontos szempontja kell legyen, hogy tesz-e ellene valamit. Nem elég felismerni, hogy baj van, hanem lépni is kell, hiszen mulasztással is lehet bűnt elkövetni. A hitünk szerint a megszerzett tudás kötelességekkel is jár. Ezért a felismert igazságtól elfordulni bűn, míg nem tudni valamit nem az. Mindenki kötelessége keresni az igazságot, ahogyan azt a Katolikus Egyház Katekizmusa megjegyzi. Miként van jelen a szükségszerűség a fejlődésünkben, ismereteink világában? 

5 Minute
Tanítás (atyák, tanító testvérek)

A Centering Prayer és a Vatikán

A Centering Prayer mozgalom igen népszerű a lelkigyakorlatos központokban és a plébániai programok között (nem csak az USA-ban, de Európában is). Másik elnevezése: bevezetés a szemlélődésbe, de a keresztény meditáció kifejezés is hasonló tevékenységet takar sok esetben.  A témában elmerülve viszont sokan rájöttek, hogy ez sokkal inkább hindu típusú ima, mintsem keresztény. A szerk.

9 Minute
Téveszme, kritika, összefoglaló írások

Ki hittte volna? Az IVT technopapja homoszex aktivista

 

Előszó

Egyre inkább úgy tűnik számomra, hogy aki belekeveredik a „modern eszközök és új módszerek” evangelizációba való beemelésébe, és az igehirdetést (értsd: Istennek az emberekhez szóló üzenetének élő szóval való átadását) ki akarja egészíteni valami forradalmi újjal, az szükségszerűen hajótörést szenved.

Isten Igéje „élő és ható”, ami önmagában képes elvégezni a lélek mélyének megítélését és (véleményem szerint) megtérést generálni, vagyis a megérintett gondolkodását megváltoztatni. Minden más ráhatás, vagy annak szándéka a mi hitetlenségünkből fakadó erőfeszítés. (Ahogy Mózes is 2-szer csapott a sziklára – a biztonság kedvéért –, amikor vizet kellett fakasztania.Pedig Isten azt mondta, hogy elég lesz egyszer is…)

2 Minute
Olvasnivaló

Miért készítsünk házi oltárt és hogyan fogjunk hozzá

A „házi oltár” kifejezés talán félelmetesen hangzik, de valójában az otthonunkban kialakított külön imahelyet jelent. Lehet a szoba sarka vagy az íróasztalunk sarka. A házi oltár, vagy másképpen házi szentély egy régi katolikus hagyomány, amely az utóbbi időben egyre népszerűbbé válik.

Miért van szükség házi oltárra

A COVID-19 járvány miatt sokan még mindig nem tudunk részt venni a szentmiséken, és ebből adódóan a távolmaradás az Eucharisztia vételétől  Krisztus méretű űrt hagy a szívünkben. Ráadásul egyre több időt töltünk otthonainkban, mint valaha. Mikor máskor vigyünk be az Egyházból egy kisebb részt otthonainkba, ha nem most? 

6 Minute