Szerzetesrendek listája
Reméljük, hogy sokaknak segít az alábbi lista, mely ABC sorrendben tartalmazza a szerzetesrendek nevének rövidítését, magyar és latin nyelvű elnevezését.
Reméljük, hogy sokaknak segít az alábbi lista, mely ABC sorrendben tartalmazza a szerzetesrendek nevének rövidítését, magyar és latin nyelvű elnevezését.
Az író igenis nyissa ki a száját, ha rossz irányba mennek a dolgok
Christoph Schönborn bíboros, bécsi érsek nyilatkozott a Magyar Katolikus Rádiónak.
Korántsem csak szakmai, hanem mindannyiunkat érintő kérdésről szólt május 28-án a 2003-ban alakult Prostitúció Nélküli Magyarországért Mozgalom által rendezett nemzetközi konferencia Budapesten. Mert – mi, keresztények különösen – nem nézhetjük ölbe tett kézzel, hogy embereket árucikként, rabszolgaként kezeljenek országunkban. S mi is tehetünk annak érdekében, hogy ne olyanok alakítsák a prostitúció helyzetét Magyarországon, akiket kizárólag üzleti érdekeik vezérelnek.Tehetünk – és tennünk kell, amikor az Isten képére teremtett ember méltóságát semmibe veszik. Mindezekről a mozgalom egyik alapítójával, Morvai Krisztinával, az ELTE büntetőjogi docensével beszélgettünk.
Valami tizenkét esztendő óta nagyon elterjedt az alamizsnálkodás egy igen szép és üdvös módja. Ez a Szent Antal kenyere. Röviden szólva, abban áll ez, hogy a jámbor hívők Szent Antal pártfogását kérik valamely ügyükben, és megfogadják, hogy ha a nagy Csodatevő kieszközli kérésük teljesülését, akkor bizonyos számú kenyeret, vagy kenyérre való pénzt fognak adni a szegények számára.
Ez a különös tisztelete a Szentnek azonban nem is olyan új keletű, mert már régen, még a tizennegyedik században állott fönn egy szép szokás, mely egészen hasonló volt a Szent Antal kenyerének intézményéhez. Ugyanis akkori időben a vallásos szülők, hogy gyermekükre Isten áldását leesdjék, szintén Szent Antalhoz fordultak, és annyi gabonát adtak valamely jótékony célra, amilyen nehéz volt a gyermek. Vagyis, mikor a gyermeket fölajánlották Istennek, megmérték a gyermek súlyát, azután ezen súlynak megfelelő gabonát ajándékoztak a jó célokra.
Anyagot gyűjtöttem egy levelezőlista felvetései nyomán, amikor rábukkantam Maria Simma nevére. Csodálatos egyszerűséggel magyarázza mindazt, amit csak feltételezünk vagy pontatlanul tudunk.
A világ különböző részein sok eucharisztikus csoda történt és történik ma is. Volt, hogy az átváltoztatott ostya és bor az áldozók szájában valódi hússá és vérré változott. Olyan is előfordult, hogy a pap kételkedett benne, hogy Jézus valóságosan jelen van-e az Oltáriszentségben, mire az átváltoztatott kenyérből és borból a jelenlevők megdöbbenésére vér kezdett folyni. Az alábbiakban néhány történelmi eseményről számolok be.
Valójában egy antikváriumot kerestem a budai öreg utcában amikor egy furcsa cégér ötlött a szemembe: fekete alapon arany betűk hirdették Boldogságbolt. Alatta egy kartonpapíron régies írással „Átalakítás miatt végkiárusítás”.
Ejha, gondoltam magamban ezt meg kell próbálnom egy kis boldogság sohasem árt, s beléptem. Bent az üzlet tulajdonosa, ránézésre egy legalább kétszáz éves örmény, olyan ruházatban amely már a millennium idején is avíttnak számított volna, épp egy öregedés határán álló nővel tárgyalt, de udvariasan köszöntött majd így szólt:
– Kérem, nézzen körül, amíg a nagyságos asszonnyal tárgyalok, nézzen körül, hátha talál valami boldogságot, ami a tetszésére talál…
Bíró László püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense a következő sorokkal ajánlja a Bioetikai útmutató nyomtatott kiadványát:
„Egyre több római megnyilatkozás jelenik meg a különféle bioetikai kérdéseket illetően, Boldog II. János Pál Evangelium vitaejétől a Dignitatis humanaen keresztül. Hála Istennek, Magyarországon is egyre több tudományos igényű könyv tanít a bioetika problémáiról.
Raymond Burke bíboros egy úgynevezett Ratzinger szindrómában szenved. Emlékszel Isten rottweilerére? A katolikus egyház veszedelme? Az inkvizítor? Torquemada! Nem volt vége a Ratzinger fejére szórt rágalmaknak. Ez addig tartott, amíg csak bíboros volt. De amint XVI. Benedek pápa lett, történt valami. Az emberek rájöttek, milyen kedves, pasztorális ember volt Ratzinger.
Bárki, aki találkozik Burke bíborossal, rájön, hogy ugyanezt a bánásmódot kapja. A baloldali karikatúra hideg, kegyetlen fanatikusa valójában egy édes, halk szavú ember, egy igazi atya. Még most is, néhányan nevetni fognak ezen az elképzelésen. Nem számít. Akik ismerik, ismerik.
Az Alkotmányról írott mondatainak politikai élt tulajdonítottak, pedig csak szenvedélyes szóval kereste, hogyan érthetné meg boldog a boldogtalant, nem hívő a hívőt. A kaposvári egyházmegye legkevésbé sem “püspökös” vezetője, Balás Béla egy hidegzuhanyról, nyomorúságos közállapotainkról és a csendes istenszeretetről.
Katolikus könyvkiadóink közül az egyik legfiatalabb, ugyanakkor legdinamikusabban fejlődő is a Szent Gellért Kiadó és Nyomda.
Nemrég a reptéren, – amint a hangosbemondóban beszállásra szólítottak fel – felfigyeltem egy anya és lánya búcsúzásának utolsó perceire.
A biztonsági kapu mellett állva megölelték egymást, és az anya így szólt: „Szeretlek és kívánok neked mindenből elegendőt.” „Anya, a mi életünk több volt, mint elég” – válaszolt a lány. A te szereteted minden, amire valaha szükségem volt. Én is ugyanezt kívánom neked.”
Az Észak-Mexikóban található Juárezt 2008 és 2010 között a világ egyik legveszélyesebb városának tartották a drogkereskedelemmel kapcsolatos erőszakos cselekmények miatt. Az Örökimádás-kápolna azonban mindent megváltoztatott.