A Szentlélek egészen különleges módon működik az életünkben. Ilyenkor, pünkösdkor imádkozunk a Szentlélekhez, hogy töltsön el bennünket ajándékaival. Hoztam neked 3 hétköznapi történetet, amely mindegyike azt bizonyítja, hogy ha a Szentlélekre hagyatkozunk a mindennapokban, sokkal gyümölcsözőbb, tartalmasabb, szebb lesz az életünk.
Ha hagyjuk, a Szentlélek képes működni az életünkben, képes átformálni, jobbá tenni. Lássuk akkor a 3 történetet.

1) A KISLÁNY ÉS A NAGYMAMÁJA

Két évvel ezelőtt, május 1-én majálison voltunk a feleségemmel. Egy területen “zártkörű” volt a vendéglátás. Kaptunk 2 jegyet bográcsgulyásra és egy pohár italra. Leültünk az egyik asztalhoz. Az ott ülőkkel beszédbe elegyedtünk, ahogy ilyenkor szokás. Én közben bámészkodtam. Tudni kell rólam, hogy elég “bamba” vagyok. Ha sok ember vesz körül, még az ismerősöket sem látom meg. No, szóval, ahogy ott nézelődök, valami miatt hirtelen felfigyeltem egy down kóros kislányra és a nagymamájára, akik pár asztallal arrébb ültek. A szegénység látszott rajtuk.

A kislány a nagymama nyakát karolta át zokogva. A nagymama ölelte a kislányt és rémült tekintettel nézett szét. Én abban a pillanatban felálltam és odamentem, pedig nem vagyok egy kezdeményező típus. Menet közben nagy nyugalom töltött el, és elmosolyodtam.

Odaértem hozzájuk. Rémülten néztek rám. Én mosolyogva kérdeztem: “Mi a baj, segíthetek”? Oldalról egy szigorú nő megjegyezte: nincs jegyük! Egyszerűen odafordultam a nagymamához és odaadtam nekik a jegyeinket. Mondtam a néninek: “Tessék elfogadni, és jó étvágyat kívánok”. Azután a megdöbbent szigorú hölgyhöz fordultam: “Most már van jegyük, kérem foglaljon helyet és önnek is jó étvágyat”.

A hölgy döbbenten ült le. A nagymama pedig elment a két tányér bográcsgulyásért, én meg közben hoztam nekik ásványvizet.
Lassan ették a gulyást. Amikor végeztek odamentem, elkértem a tányérjukat, hogy a szemétbe dobjam. Nagymama azt mondta: “Vannak még jó emberek, köszönjük”. Én csak annyit tudtam rebegni: “Nénike, én nem vagyok jó ember, az Isten a jó!” Aztán gyorsan, zavartan elmentem a szemeteshez. Mire visszaértem, már nem voltak ott.

Egész idő alatt úgy éreztem, mintha nem is én cselekednék. Nos, én úgy gondolom, amit tettem az nem én voltam, a Szentlélek működött bennem, hogy az a kislány és nagymamája – ha kicsit is – de arra az időre jól érezze magát.

Takács János (Laudetur Közösség)

***

2) MEGHARAGUDTAM A PLÉBÁNOSRA

A plébánián dolgoztam régebben. Akkoriban egy fiatal, mindenben tájékozott, minden új technikára nyitott, tettre kész plébános vezette az egyházközséget. Én egy kicsit idősebb vagyok, akinek más képe alakult ki a papságról. Sokszor már visszahúzó, lehúzó erőnek éreztem magam. Így aztán több nézeteltérésem is adódott a pappal, csalódtam benne, ezért felmondtam.

Magamban egész sokáig hordoztam a “sebeket”, a sértettségemet. Aztán egy imádság arra indított, hogy beszéljek a papunkkal erről a dologról és én kérjek bocsánatot tőle, amiért nehezteltem rá és haragot hordoztam a szívemben. 

Egy szentmise előtt elmentem hozzá, hogy beszéljek vele. Minden keserűségemet “rázúdítottam”. A plébános is igen csak meglepődött és meghatódott az őszinte és kemény szavaktól. Megdöbbenve hallgatta, amit elmondtam, majd a végén – magam sem értem miért – lelki vezetést kértem tőle, amire Ő igent mondott!

Ma sem tudom, mi indított erre! Utólag végiggondolva, mintha nem is én cselekedtem volna. Egy félénk, csendes ember vagyok, a határozottságom engem is meglepett. Azóta jóban vagyunk.

Ágnes (Laudetur Közösség)

A teljes cikk elolvasható itt.

Létrehozva 2022. október 8.